Ismét Marosvásárhely régiós fővárossá való előléptetése mellett kardoskodik a megyeszékhely polgármestere.
Ismét Marosvásárhely régiós fővárossá való előléptetése mellett kardoskodik a megyeszékhely polgármestere. Tegnapi bejelentése szerint a lakosságnak címzett nyílt levélen túl a törvényhozás két házának elnökeivel és a kormányfővel is levélben közölte a kezdeményezését alátámasztó érveket.
Nem vitás, hogy elvileg egyetérthetünk egy olyan majdani régió létrehozásával, melyben a székelység egy tömbben élhetne, és a székely főváros lenne a régiós székhely is. Persze, a lényeg azon lenne, hogy a majdani közigazgatási egységet milyen adminisztratív és gazdasági hatáskörökkel ruháznák fel, de erről egyelőre lényegi mondanivalója még semmilyen döntéshozó illetékesnek nem volt, csak politikai nyilatkozatokra futotta mostanig.
Amúgy a regáti politikai szeleket elnézve az lenne maga a meglepetés, ha a kormánykoalíció vezetői egyetértenének a polgármester javaslatával. Arrafele, de sok más helyen is inkább az dívik, hogy az ellenzéki oldalról érkező ötleteket lesöprik az asztalról lényegi vita nélkül. Nem kedvez a bukaresti széljárás a polgármester ötletének.
A székely autonómia kezdeményezői első látásra akár váratlan szövetségesnek is vélhetnék a marosszéki városgazdát. De gyaníthatóan ez esetben is csalóka a látszat. Az illető politikai főnökének tekinthető államelnök például a napokban nagyokat ferdített az autonómiakérdés kapcsán. Akkorát lódított a kapitány, hogy az még egy matróznak is szégyenletes lett volna, amikor kijelentette hogy országát semmi nem kötelezi arra, hogy autonómiát adjon a területén élő kisebbségi nemzetközösségeknek. Eszerint a 95 éve elfogadott gyulafehérvári nyilatkozatot, amelyben széles körű önrendelkezést ígértek az ország területén élő kisebbségeknek vagy nem ismeri, vagy nem tekinti érvényesnek. És ezt senki nem dörgölte az orra alá, bár egy rosszalló megjegyzés formájában, még a kisebbségi térfélről sem.
A még hivatalban levő országkapitány helyi emberéről pedig jól tudjuk, hogy másfél évtizednél hosszabbra nyúlt hivatali idő sem volt elég számára hogy a kétnyelvű utcanév-táblákat kihelyezze, noha erre tanácsi határozat is kötelezi. Vagy a nagynevű elődjéről elnevezendő iskola kálváriáját is említhetjük példaként az „interetnikus harmóniára”, a felsorolást pedig hosszan lehetne folytatni. Azt, hogy a székely autonómia-kezdeményezők szövetségesre leltek-e, vagy csak pillanatnyi érdekegybeesés keltett ilyen látszatot, az a majdani közigazgatási reformfolyamatnak a lényegét is érintő kérdések napvilágra kerültekor válik el.
