Van még jóság az emberekben

Denis, mert róla van szó, csecsemőkorában rendesen fejlődött, de hat évvel ezelőtt kezdtek megjelenni a súlyos Dandy-Walker-szindróma jelei, ami azzal járt, hogy megvakult, izomzata fokozatosan leépült, mozgásképtelenné vált, táplálása szondával történik.

Fotó: Nagy Tibor

2009-ben arról adtunk hírt, hogy a marosszentgyörgyi önkormányzat egy rászoruló édesanyát, Gogyán Ildikót segített ki a bajból, jobb híján egy lakókonténert bocsátott a rendelkezésükre a Béke utcában, hogy fedél kerüljön a család feje fölé. Így már nem kényszerültek albérletből albérletbe hurcolkodni. A „lakáskérdés” megoldása azonban nem hozott megnyugvást az édesanyának, hiszen beteg fiának ápolása, gondozása továbbra is anyagi, de főleg lelki terhet jelent. Denis, mert róla van szó, csecsemőkorában rendesen fejlődött, de hat évvel ezelőtt kezdtek megjelenni a súlyos Dandy-Walker-szindróma jelei, ami azzal járt, hogy megvakult, izomzata fokozatosan leépült, mozgásképtelenné vált, táplálása szondával történik. Ez az állapot állandósult, édesanyja pelenkázza, gyógyszerezi, forgatja, táplálja és imádkozik érte, hogy valamilyen csoda folytán állapota jobbra forduljon.

Hollandiából jött a segítség

A tragikus sorsú gyermekről és a szívszorítóan küzdelmes ápolást felvállaló édesanyáról írtunk már, soraink jó szándékú embereket indítottak meg. Telefonon kerestek meg azzal, hogy megpróbálnak segíteni. A nyár folyamán levelet kaptam Hollandiából, amit Palenstijn-Boér Csilla szignált. „Megígértem, hogy megpróbálok gyűjteni Denisnek, segítséget keresni itt, Hollandiában. Sajnos, az egyházak itt, a környékünkön nem vállalták, mert inkább intézményeknek, mint személyeknek gyűjtenek. A kézilabdaklubunk pünkösd szombatján és vasárnapján egy turnét szervezett, és a vezetőség beleegyezésével a részt vevő csapatok és kísérők körében gyűjthettem. Így 300 euró gyűlt össze, amit majd átadok Denis édesanyjának. Repülővel érkezem Dortmundból és édesanyámnál, Szentannán fogok tartózkodni” – írta Csilla.

Így is történt, ahogy megígérte. A nyáron hazalátogatott a Palenstijn-Boér család, és Marosszentgyörgyön felkeresték a beteg fiút, a pénzt pedig átadták az édesanyjának. – Megnéztük Denist, és nemcsak az édesanyja, de a férjem és a lányom is sírtak. Fényképet készítettünk róla, hogy megmutathassam a klubnál. Sajnos, itt sem érti/értette meg mindenki, mit jelent egy édesanyának ilyen beteg gyereket kezelni és ápolni. Erre a gyűjtés közben jöttem rá – írja a mások fájdalmát átérző olvasónk, aki arról is beszámolt, hogy fia olyan „hibával” született, aminek előfordulási aránya egy a 40 ezerből. – Őszintén hálát adtam Istennek, hogy Hollandiában történt, és nem Romániában. Ezt azért is mondom, mert Vásárhelyen a közeli rokonságban van egy súlyos epilepsziás gyermek, és csak csodálkoztam, hogy milyen nehéz a szülőknek elemi dolgokat elintézni, ami Hollandiában olyan természetes. Ami a gyűjtést illeti, nem adom fel véglegesen, hátha összefutok valakivel, akitől majd nagyobb összeget sikerül szereznem – számolt be Palenstijn-Boér Csilla.

Denis csontra fogyva fekszik, édesanyja forgatja

A héten mi is felkerestük Gogyán Ildikót. A marosszent-györgyi Béke utcában a fehér konténert fürkésztük, de sehol nem láttuk. Az utca végéhez értünk, s még mindig nem bukkant fel a konténer. Ekkor érdeklődtünk, merre találjuk őket. Persze hogy nem találtuk, hiszen a konténer helyén egy kis ház áll, bevakolva, rendbe téve. – Ez volt a konténer, beépítettem, hozzátoldtam, befedtem, nem látszik, hogy belül ott van a konténer. Szegényesen, úgy ahogy lehetett, házat csináltam belőle, mert hárman nem fértünk el benne. Toldtam hozzá még egy kis helyiséget, konyhát, ami tulajdonképpen fából készült eresz. A vizet is bevezettük. Az udvarra pedig egy kis zuhanyzókabint építettünk. Denist pelenkázni kell, mosni rá, mosdatni. Ölbe veszem, s tálban mosdatom. De tessék bejönni, megnézni Denist! – biztatott Ildikó. Be is léptünk a parányi szobába, amiben két ember alig fér el. Denis a patyolattiszta ágyban feküdt mozdulatlanul. Csontig fogyva. Keze, lába kicsavarodva. Ildikó odalépett, felemelte, ölbe vette. – Így forgatom, tessék megnézni! Tisztába teszem, szondával etetem. Semmit nem ért abból, amit most beszélünk. Egy percre sem hagyhatom magára, mert ha rátör a krízis, rángatózik. Mit csináljak? A gyermekem. Nagyon jólesik nekem, hogy eljöttek, hogy segítettek! Hogy akadt valaki Hollandiában, aki pénzt gyűjtött. Nagyon jól fogott! Azzal vettem pelenkát, vitamint és ételt. Még a ház befedéséhez is pótoltam, abból vettük a léceket! Köszönjük szépen, Isten segítse a jó embereket! – mondta sírva Ildikó, akinek nemcsak a beteg fia van, hanem még a hetedik osztályos Narcis is. Neki is meg kellett vásárolni a füzeteket, a lábbelit. Abból a havi 200 lej segélyből, amit a polgármesteri hivatal fizet. Igaz, most késnek, szeptemberre még nem kézbesítették a pénzt. Ildikónak ezen a segélyen kívül semmi jövedelme nincs, a férje három hónappal ezelőtt azzal távozott külföldre, hogy ott keres munkát és pénzt. Egyszer küldött egy jelentéktelen összeget, azóta semmi hír róla – mondta.

Ilyen kétségbeesett helyzetben is élni kell! Ildikó eddig is és ezután is vállalja a harcot. Narcisnak számítógépet vásárolt, mert minden gyermeknek van komputere, az övének ne legyen? Egy biztos, csodálatra méltó az a harc, ahogy ez az asszony megküzd minden napért, minden betevő falatért, minden szem gyógyszerért. S arról is csak elismeréssel lehet szólni, hogy úgy ápolja a beteget, hogy környezete tiszta, mint a patyolat. Belegondolni, beleérezni is megrázó, hát még benne élni!

Aki teheti, a Transilvania Bankban nyitott RO 72 BTRL 02701201N53168XX számlára juttathatja el az adományt. Az édesanya telefonszáma: 0755-829-849.