Az előre borítékolható eredménnyel zárultak a magyar országgyűlési választások, melyeken először vehettek részt a külhoni magyar állampolgárok is. Bár, hogy mennyi is az annyi, az csak szombaton derül ki, a végleges eredmények kihirdetésekor.
Az előre borítékolható eredménnyel zárultak a magyar országgyűlési választások, melyeken először vehettek részt a külhoni magyar állampolgárok is. Bár, hogy mennyi is az annyi, az csak szombaton derül ki, a végleges eredmények kihirdetésekor. Örömre nagy okunk nincs.
Egyrészt, mert hamisan hangzik minden ünnepi szólam, amikor a választók szavazási kedvének lanyhulását tapasztaljuk, és ennél alacsonyabb részvételi arányt mindössze egyszer jegyeztek a rendszerváltás utáni magyar parlamenti választások történetében. Mennél inkább képtelen a politikum a szavazóurnák elé hívni azokat, akiknek a bizalmát kéri négy esztendőre, annál betegebb a demokrácia.
Nem csak azok szempontjából, akik annyira beleélték magukat ellenzéki szerepkörükbe, hogy eleve feladták a harcot. Mivel lehetne jobban meggyőzni a közömbösségre hajlamos, határozatlan választópolgárt, hogy szavazás helyett inkább bármilyen kényelmes vasárnapi tevékenységet folytasson, ha nem olyan üzenetekkel, hogy el sem kell menni szavazni, mert a választások nem lesznek tiszták? Ezzel szemben azok, akik a sárdobálás, vagy a közelmúltból ismerős mozgalmárízű sikerhimnuszok zengése helyett programalapú kampányt folytattak, vagy mindvégig hittek magukban, tudtak erősödni vagy túlélni. Igaz, ebben az is benne lehet, hogy azok az erők izmosodtak vagy tudták megőrizni parlamenti tagságukat, melyeknek még nem kellett a kormányzás iszapjában megmerítkezniük.
Könnyen meglehet tehát, hogy a hatalom kétharmados parlamenti többségének megőrzéséhez azok is tevékenyen hozzájárultak, akik amúgy a kormányváltásért fogtak állítólag össze. Ez a kétharmad az eddigi eredmények szerint egyetlen mandátumon múlhat, és már meg is jelentek az első elemzések, melyek szerint a külhoni magyarok szavazataival őrzi meg ezt az erőfölényt a kormányzat. Készítenék már a pofozógépet azok, akik épp tíz éve egy gyászos emlékű decemberi napon csaptak arcul, és már az urnazárás estéjén is szóltak, hogy ugyanúgy készülnek folytatni a parlamenten kívüli politikai sárdobálást, mint tették az előző ciklusban is?
Amúgy külhoni magyarként más okból sincs nagy okunk örvendezni. Úgy tűnik, a rajtuk kívül álló határmódosításokkal, megkérdezésük nélkül elvett, könnyített honosítással visszaszerezhető állampolgárságot hálálták meg az elszakított nemzetrészek választói. Az, hogy egy választásnak a politikai programok szembesítéséről is kéne szólni, már nem sokat nyomott a latban, hiszen a magyar politikum egy erő kivételével nem nagyon mondta meg a kampány során, mit szán nekünk a következő négy esztendőben. A külhoniak gesztusa érzelmi megközelítéssel érthető is, és erre rá is játszott a kormányoldal a szabályok megalkotásakor, hiszen csak a vak nem látja, hogy a megélhetési okokból külföldre kényszerült nemzettársak szavazataira messziről sem adtak annyit, mint az új állampolgárokéira.
A kormányoldal tehát győzött, de ebbe a győzelembe bele van oltva újabb négyévi politikai mocsárháború. Amiben már mi, a külhoni magyarok is mindinkább céltáblává válhatunk.
