Válasz a replikára*
2012-01-09 16:51:37
- Vajda György
* Bálint Csaba erdőcsinádi református lelkész lapunk 2012. január 6-i számában megjelent írására
Tisztelt Bálint Csaba református lelkész úr! A sajtó legfontosabb feladata a tájékoztatás, ezért mi, újságírók igyekszünk tájékozódni és tudósítani mindenről, ami olvasóinkat érdekelheti. „A jó és a rossz véleményekre” egyaránt kíváncsiak vagyunk, mert etikai kötelességünk, hogy tényszerűen tájékoztassuk olvasóinkat. Úgyszintén szakmai és etikai elvárás, hogy az információt a legilletékesebbektől jegyezzük le. A 2011 decemberében megjelent Gernyeszegi Népújság előkészítésekor a helyszínen dokumentálódva az alpolgármester közvetítésével jeleztem telefonon, hogy szeretnék önnel találkozni. Közlöm, hogy több mint 20 éves újságírói pályafutásom alatt sohasem „kényszerítettem” senkit arra, hogy információt szolgáltasson. Kollégám, valamint a község polgármestere és alpolgármestere a tanúim arra, hogy semmiféle
„kényszerítő” módszert nem vetettem be azért, hogy önt szóra bírjam. Igaz, a potenciális adatszolgáltatónak joga megtagadni a tájékoztatást, vagy részinformációkat közölni, de ez nem jelenti azt, hogy egy adott témát emiatt nem tárunk az olvasóink elé. Ezért fordultam utólag kollégájához, Pap Bénihez, a marosvásárhelyi cserealji gyülekezet lelkipásztorához, aki néhány információt megosztott velem, amelyet Kolcsár Gyula polgármester is kiegészített. Tehát nem „valami jövő-menő emberektől” tájékozódtam. A szabad véleménynyilvánítás jogát pedig gondolom, ön sem vitatja. És az is nyilvánvaló, hogy Ön nem tilthatja meg azt, hogy én máshonnan tájékozódjam, még akkor sem, ha „világosan kimondta a nemet”.
Az egyház magyar közösségünk fontos intézménye, ezért joggal érdeklődhet iránta bárki – újságíróként pedig még inkább –, attól függetlenül, hogy tagja-e vagy sem az adott egyházközségnek, egyházkerületnek. Úgy tartják, hogy egy falu lelke, éltetője „a bíró, a pap és a tanító”. Ahol az említett intézmények (közigazgatás, egyház, oktatás) vezetői, képviselői által „jó kezekbe” kerül a közösség, ott van haladás, fejlődés. A rendszerváltás után újságíróként volt szerencsém többször is megfordulni Erdőcsinádon, és örömmel tapasztaltam, hogy a korábbi lelkipásztor nemcsak a falu közösségét, egyházközségét építette, hanem az általa megépített központban szórványtáboroknak, Gyöngykoszorú-találkozóknak és számos más hasonló rendezvénynek adott otthont, ami nem csak a helyi közösség javát szolgálta. A lelkipásztorváltást követően nem a „bosszúvágy” vezérelt engem Erdőcsinádra, csupán azt szerettem volna tudni, mert többen felvetették, hogy az a közösségépítés, amelyet a korábbi lelkész elkezdett, folytatódik-e? Nemcsak az ifjúsági központ, hanem a félig felhúzott, majd félbehagyott szociális otthon sorsa is érdekelt. Erre korábbi találkozásunkkor sem kaptam egyértelmű választ. Örömmel láttam, hogy sikerült a templomot felújítani. Erről is szívesen tájékoztattam volna olvasóimat, nem számonkérésként, hiszen annak mérlegelése, hogy miként gazdálkodnak az egyház vagyonával, az illetékes egyházi és világi szervek hatáskörébe tartozik. Ön azáltal „védi meg az erdőcsinádiakat”, hogy pontosan, nyíltan és tisztességesen tájékoztatja őket arról, ami az egyházban történik, ez erkölcsi kötelesség nemcsak a tagokkal, hanem a község lakóival szemben is, akik között sok Népújság-olvasó is van. Ha ön a sajtó érdeklődését zaklatásnak véli, akkor én is nagyon sajnálom, „hogy oda jutottunk”, hogy a református lelkész nem vállalja az újságíró tisztességes, őszinte és egyenes tájékoztatását. Különben amint a lapban megjelent fénykép is tanúsítja, a telefonbeszélgetést követően még aznap elmentem kollégámmal együtt Erdőcsinádra, ahol azok az emberek, akikkel találkoztunk az utcán, „tisztességgel és szeretettel” fogadtak. Az ön kapuja zárva maradt.
* Bálint Csaba erdőcsinádi református lelkész lapunk 2012. január 6-i számában megjelent írására
