2022. október 3., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Napok óta a fapados kék légitársaság botrányán csámcsog a sajtó, bár a kabarénézők közül a röptereken rekedt utasok mosolya biztosan nem őszinte. És az adófizetőké sem lehet, mert két éve háromszáz millióval finanszírozták meg ezt az egész, Caragiale tollára méltó történetet.

Hogy regáti generalisszimuszunk menetrendszerűen vaktöltényeket pufogtat, már nem újdonság, de a napokbeli az már rakétaméretű volt. Ekkora cirkusz közepette nem hangzik rosszul, ha azt mondja, felszólította kártérítésre azokat, akik felelősek a járatok leállásáért. De rögtön azt is kellett volna mondania, hogy kinek küldi a számlát a kormánypalotában. Ugyanis 2020 nyárutóján az akkori liberális kormány sürgősségi rendelettel 300 millió lejes hitellel segítette ki a pandémia miatt bajba került légitársaságot. És a hitel fejében megkapta a cég tulajdonrészének 75 százalékát is egyebek mellett. Ez azt jelenti, hogy a tavaly óta dagadó cirkusz során a több tízezer utas átverését, járatok törlését és az összes egyéb „ínyencséget” az állam tulajdonába került cég követte el. Hab a tortán, hogy a nyáron az állam mindezért még jól meg is büntette háromnegyed részileg saját magát, a regáti fogyasztóvédelem történetének legnagyobb bírságát szabva ki az állami tulajdonú légitársaságra.

Egy rendesen működő, felelősen kormányzott államban, ha már a koronakrízis a kormányzat ölébe vetett a piaci körülményekhez képest diszkont áron egy bejáratott, működőképes légitársaságot, akkor vagy az történt volna, hogy konkrétan átveszi az irányítást, vagy legalább szorosan felügyeli a cég működését. Pátyolgatja a nehéz időkben, más országok is tették ezt a saját légitársaságaikkal, bármennyire is fáj ez az ilyen politikai döntéseket hangosan ostorozó privát fapadosoknak, akik a bőrt is lehúznák a személyzetükről, de az utasaikról is fél cent pluszprofitért. Mint azóta látjuk, a lezárások után az utazási kedv nagyobb, mint valaha is volt, így egy jól menedzselt légicég most nyereségben évente simán hozná vissza akár többszörösen is az akkori hitelt.

Csakhogy ez nem egy normális hely, itt a munkától és a felelősségtől rettegnek, mint ördög a tömjénfüsttől. Az előző koalíciós kormány progresszív szállítási miniszterének egy régebbi nyilatkozata szerint, amikor a légitársaságot kimentő kormányrendeletek – két ilyen is volt – törvényerőre emelése zajlott a parlamentben, a szociknak volt gondja rá, hogy a társaság államra eső vagyonrészét az általuk vezetett – és alapból a cég felügyeletével észszerűen a leginkább illetékes – szállítási minisztériumtól átutalják az állami vagyonkezelési alapba. A senki és mindenki közös vagyonának hivatalába. Ha ez így igaz, akkor ezzel lerázták magukról a felelősséget, mint kóbor eb az esővizet, és elejét vették a gerendás elvtársat esetleg érhető politikai kellemetlenségeknek is. Vélhetően azért a légitársaság vezetőtanácsában az államot megillető helyek betöltői felvették a nem minimálbéres nagyságrendű juttatásaikat, és mindig alá is írták, hogy minden rendben. Az élet mutatja ám, mennyire. Ha a gazdasági fronton ágyútölteléknek is harmatos generalisszimusz akarná, nem lenne nehéz az általa emlegetett felelősöket előkeríteni, nem kellene hozzá távoli felderítés. De ahol csak vaktöltény van a lőszertáskában, ez sem fog megtörténni.