Megint terítéken van a közszféra bérkérdése, de törvény állítólag csak jövőre születik. Az időzítésből és a kérdés eddigi tálalásából ítélve a kormányzat már nekilátott a jövőre esedékes választási kampányok előkészítésének, ahelyett, hogy felelős döntéshozókhoz illő módon próbálna megoldani az egész társadalomra nézve súlyos gondokat.
Megint terítéken van a közszféra bérkérdése, de törvény állítólag csak jövőre születik. Az időzítésből és a kérdés eddigi tálalásából ítélve a kormányzat már nekilátott a jövőre esedékes választási kampányok előkészítésének, ahelyett, hogy felelős döntéshozókhoz illő módon próbálna megoldani az egész társadalomra nézve súlyos gondokat.
Eddig a vezető kormánypárt feje a közalkalmazottaknak új bértörvény és ezerlejes alapbér ötletével udvarol. Több mint egymilliós munkavállalói tábor ez, melynek a szavazatai sokat nyomnak a latban. Egy felelős és hiteles kormányfőnek azonban egyrészt a bérért nyújtott teljesítményről is kellene beszélnie, másrészt észre kellene vennie a jelenlegi közalkalmazotti bérrendszer ordító hibáit, és megoldásokat találni azokra.
Mert egy olyan országban, ahol a közoktatásban és az egészségügyben dolgozók mintegy harmadnyival kevesebbet keresnek, mint a közigazgatási apparátus, csak arra a következtetésre juthatunk, hogy a politikumnak nincs jövőképe, és fikarcnyit sem törődik az adófizetők és választók távlati jólétével. Gyengén képzett, könnyen megvezethető szavazóbázist akar magának, ráadásul rövid életkorkilátással, hogy az egyre vékonyodó nyugdíjkasszát se csapolják nagyon, politikai klienseit pedig jól fizető közigazgatási és állami vállalati állásokkal hizlalja.
Mert az állami cégeknél, úgy tűnik, bőven van pénz, még ha ez a teljesítményükön nem is, vagy csak alig vevődik észre. Az állami vállalatok vezetőinek béréről elég sokat és elég félrevezető módon beszélnek. Mert nem az az igazi gond, hogy valaki egy kalap pénzt visz haza minden hónapban, hanem az, ha nem nyújtott megfelelő teljesítményt a bércéduláján szereplő összegért. Aki a magánszférában él, az tudja, hogy a teljesítményt meg kell fizetni, mert másként a jól képzett munkaerő a konkurenciának fogja termelni a hasznot. Így tehát amikor az állami vállalati vezetők vagy más alkalmazottak bére miatt zsörtölődik valaki, legyen az akár a plagizátorok nagyhercege is, akkor a hitelesség kedvéért a mérleg másik serpenyőjébe azt is oda kéne tenni, hogy a pellengérre állított alkalmazott mennyit keresne ugyanabban a munkakörben egy magáncégnél. Egy, a vállán fejet hordó kormányfő azt is kellene tudja, hogy ha a kabinetjének a személyzetéből a hozzáértőket jó fizetéssel elviszi a magánszféra, akkor a kormány intézményei a legjobb akarattal is csapnivaló munkát fognak végezni. Mint most, amit abban is le lehet mérni, hogy mennyi pályázati alapot kell visszautalni az uniós kasszába, mert a vonatkozó papírmunkát a hivatalnokok hadserege elszabta. És nem is olcsón, mert az állami szféra átlagbére szinte negyeddel magasabb a magánszektorénál. De úgy tűnik, a döntéshozók teljesítménye nem fontos, a hanyagságuk levét a drága közszférát is eltartó adófizető fogja állni.
