Vadregényes idill Küküllőpócsfalván

Pár hónapja hallottam a küküllőpócsfalvi hagyományőrző tájházról, valamint a tulajdonosok vendégszeretetéről.

Fotó: Hidi Levente

Pár hónapja hallottam a küküllőpócsfalvi hagyományőrző tájházról, valamint a tulajdonosok vendégszeretetéről. A vámosgálfalvi községközponttól tízpercnyi autóút egy darabig köves úton halad, de a végtelen nyugalmat árasztó település főutcáján a helyi költségvetésből kigazdálkodott aszfaltburkolaton lehet a faluvégi házakig eljutni.

Kívülről vadregényes, mesebeli házikónak tűnik a tapasztott agyagból készült parasztház, mely körkörösen elvadult, avagy termő gyümölcsfák oltalmába simul olyannyira, hogy a látogatónak az az érzése, illetlenség volna megzavarni az idilli nyugalmat.

A tájházba életet lehelő tulajdonos az életvidám Doszlop Lidia Naomi, valamint férje, Sándor.

Mint elmondták, hosszas keresgélés nyomán akadtak erre a birtokra, és 2001-ben vásárolták meg a közel százötven éves házat, azóta pedig folyamatosan gyűjtik a régi, illetve a közelmúlt tárgyi emlékeit. A háziasszony a betérő vendégeket a hely szellemének jegyében népviseletben, esetenként a népművészeti stílust a maival ötvöző öltözékben fogadja, és akár varázsszóra, a rejtett hangszórókból felcsendülnek a jól ismert küküllőmenti népdalok.

A vámosgálfalvi Kultúra- és Bornapokon népes vendégsereg, száznál is több személy fogadása sem okozott gondot a házigazdáknak. Kis-Küküllő menti gazdasszonyként a ropogós héjú házi kenyér, frissen készített zakuszka, vinettasaláta, de a hagymakarikás zsíros kenyér, saját készítésű bor is az udvaron megterített asztalokon díszelgett.

Rögtönzött népdalcsokrukkal a háziasszony és barátnője: Hidi Ilonka, valamint Szász Anna és Keszeg Zsuzsika néni helybéli népdalokkal derítették jó kedvre a tájházukba érkező, külhoniakból és hazaiakból álló vendégsereget. Az ifjabb generáció sem maradt le, a vámosgálfalvi csengő hangú Balog Orsolya válaszúti népdalcsokra nyomta el a nyáresti tücsökcirpelést.

A ház „úrnője” boldogan kalauzol végig a szobákon, és míg meséli eddigi ténykedéseit, gyűjtőakciójukat, nem csak szemével simogatja a rajongásig imádott tárgyakat. Némelyiket gyerekeként öleli magához, miközben a tárgyak történetét meséli, hogy mit hogyan mentett meg az enyészettől. Szőke hajú Tamáskája figyel és tanul, immár ő is bemutatta óvodás pajtásainak a múzeumnak is beillő tájházukat. A népdal szeretetét is szüleitől örökölte, így talán majd ő is továbbadja az utódoknak, ezáltal nem lesz hiábavaló a házaspár népi hagyományőrző szenvedélye.

Az első házban lévő mestergerenda tanúsága szerint 1869-ben épült ház a Kis-Küküllő menti hagyományos népi építészet jegyeit őrzi. Egyszerű favázas, sövényfonatos, agyaggal tapasztott háromosztatú parasztház, amelyben első ház, avagy tisztaszoba, középső ház és nyári konyha található. Mivel a tárgyak folyamatosan gyarapodnak, terjeszkedni kényszerültek, ezért a portán lévő téglából épült csűrt is átalakították szobává. Főként a fiatalabb nemzedék, a gyerekek a célcsoportjuk, megmutatni nekik, hogy miként éltek az ősök, milyen tárgyakat használtak, hogyan öltözködtek.

– Egy évtized munkája van ebben a tájházban, és ami mindennél fontosabb, hogy szívvel-lélekkel tesszük. Ezelőtt két évvel úgy döntöttünk, hogy magángyűjteményünket megmutatjuk az érdeklődőknek. Egy nemzetnek csak akkor van jövője, ha ismeri a múltját, gyökereit. Ezért távlati tervként gyermekfoglalkozásoknak, táborozásoknak, kézműves-tevékenységeknek is helyet adó hétvégi kikapcsolódásként is el tudnám képzeli ezt a gyönyörű helyet – mondja e tájház megálmodója.

– Csak az tudja értékelni, hogy tíz év leforgása alatt mit valósított itt meg ez a két ember, aki látta a kezdeteket, az elhanyagolt környezetet, a romhalmazt, a sok kacatot. A rengeteg befektetett munkáról és pénzről nem mesélnek ezek az agyagfalak, de a házigazda megtanult sárral tapasztani, így maguk végzik még a házfal karbantartását is – meséli a kezdeteknél is jelen lévő segítőkész barátnő, a dicsőszentmártoni Hidi Ilonka.

– Miként fér meg egymás mellett a számok világa és az egyre elkötelezettebb hagyományőrző tevékenység?

– Alapfoglalkozásunk a könyvelés, abból élünk, az hozza a pénzt, amit erre a gyűjtőszenvedélyünkre költhetünk. Vámosgálfalván van a lakásunk, de a napjaink zömét itt töltjük. Ezt a lelki nyugalmat, kiegyensúlyozott életet semmi nem helyettesítheti – mondja Lidia, a küküllőpócsfalvi hagyományőrző tájház gazdasszonya, a boldog mosoly kétségbevonhatatlan őszinteségével.