Úton

Nem riasztja el őket a megmérettetés, a Căbuz lányokra ösztönzően hatnak a művészi kihívások. Akkor is, ha azok olyankor jelentkeznek, amikor éppen más feladatok sikeres megoldásán jutottak túl, és legszívesebben lazítanának egy keveset.

Nem riasztja el őket a megmérettetés, a Căbuz lányokra ösztönzően hatnak a művészi kihívások. Akkor is, ha azok olyankor jelentkeznek, amikor éppen más feladatok sikeres megoldásán jutottak túl, és legszívesebben lazítanának egy keveset. Így voltak a marosvásárhelyi Bernády Házban most záruló kiállításukkal is. Az év második felére kérték a bemutatkozási lehetőséget, hogy kellőképpen fel tudjanak készülni rá, februárban volt hely a tárlatra. Sok képüket igényelték a műgyűjtők tavaly, különösen a németországi Brühlben volt ilyen sikerük, sőt Andreától ősszel Budapesten az Art Market nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáron is elvittek egy festményt a távoli Mexikóba, megfogyatkozott a rendelkezésükre álló házi kollekció. Annál jobb, van miért lázasan dolgozni újra, éjjel-nappal festeni heteken át! És idejében összegyűlt az új kiállítási anyag, olyan friss képeket is falra akasztottak, amelyeken még alig száradt meg a festék. Megérte az erőfeszítést: sokan voltak kíváncsiak munkáikra, szép visszhangja van a rendezvénynek. S bár a festmények közt sétálgatva a nézőt is megérinti az alkotási láz heve, amely nyomán ezek a művek születtek, senki sem mondhatja, hogy bármi is arra vallana, rohammunka, erőltetett menet eredménye a harmincképnyi látvány. Csakis egy dolgot állapíthat meg magában: Căbuz Andreának és Căbuz Annamáriának kiérdemelt helye van a honi festészet fiatal tehetségeinek élvonalában, alkotásaik joggal váltanak ki elismerést a szakma és a művészetbarátok körében. Ezen túl még sok mindent gondolhat a szemlélő, hiszen jelképekben, sejtetésekben gazdagok ezek az érzelemkeltő, gondolatébresztő képek, a festők csak elindítnak bennünk, nézőkben valamit, amire a művek címe is céloz, ki-ki érzékenysége, műveltsége, tapasztalata, hangulata, lelkiállapota szerint tesz hozzá többet vagy kevesebbet a festményekhez, és nem is biztos, hogy abban, amire jutott, teljesen azonos hullámhosszra került a szerzők szándékaival. Amin azért sem kell meglepődnünk, mivel a két kiállító számára jelen alkotói periódusukban nem az a lényeg, hogy mit festenek. A HOGYAN izgatja őket elsősorban, a festői folyamat maga, az a mód, ahogy a színek, formák, ecsetvonások, spaklis simítások, karcolások szinte önmagukat alakítva állnak össze képpé, válnak életérzések kifejezőivé, a festészet nyelvén kódolt üzenetté.

Megszoktuk, hogy gyakran jelentkeznek együtt a kiállításokon, hajlamosak is vagyunk egy kalap alá venni őket. Érthető, hiszen nővérek, egyévnyi korkülönbség van köztük, sok dolog közös az életükben, az élményvilágukban, művészi hitvallásukban, festői törekvéseikben. De ügyeljünk, ne általánosítsunk: két külön egyéniség, két öntörvényű alkotói karakter szólítja meg képeivel embertársait. Ez akkor is megmutatkozik a tárlaton, ha egységes összbenyomás alakul ki bennünk. Alulírottban például Ady Endre egyik közismert sora csendült meg a látvány nyomán: „észak fok, titok, idegenség”. Igen, ember nélküli, táj jellegű, műfajilag nehezen besorolható, nagy méretű vagy éppen hogy kicsi olajkompozíciók láthatók a kiállításon, és szinte valamennyi sejtelmességet áraszt, a bizonyosságokon túl a festők által tudott, vagy általuk is csak sejtett titkokat sugall. Az „idegenség” érzésére különös festői lelemények, ötletek is ráerősítenek. Andrea például számos festményébe szinte észrevétlenül egy-egy szerves vagy szervetlen miniatűr kütyüt, ki tudja miféle repülő tárgyacskát vagy élőlényt csempész be. Az utóbbi időben ez többnyire piros pöttyé változott. Annamária a képkeretből, festményhatárból kitüremkedő valamivel, bizonyára a belsőnkből kivetülő, onnan kiszorítandó „rossz” képidegen megformálásával lep meg. Ennek egyébként egy egész ciklust szánt, az Out of the box a festő egyetemi diplomamunkája. Ezzel azt is jeleztem, hogy régebbi alkotásokat is állítottak ki mindketten, de a tárlaton az újdonság a meghatározó. Ne csodálkozzunk, ha öt-tíz év múlva azt tapasztaljuk majd, hogy más fordulatot vett a művészetük, mint amire mostani anyaguk alapján számítanánk. Folyamat tanúi vagyunk, a jelenlegi szakaszban Căbuz Andrea zaklatott, expresszív faktúrával, a festékek, színek, árnyalatok rendkívül gazdag, már-már harmadik dimenziót is érvényesítő együttesével, keverékével ámít el, Căbuz Annamária textúrában, színekben is visszafogottabb, monokróm kísérleteiben is meglepő hatásokra képes. Ezzel is kíváncsivá tettek, mi jön ezután.