2024. november 23., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

az Élesdi Művésztelep

Először az őstagok közül néhányan, akik a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum végzettjeiként és a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóiként képviselték a 20. század utolsó évében az útja elején tartó Élesdi Alkotótábort, majd 2010-ben már nagyobb csapattal a Vásárhelyről induló Balázs Imre Barna, Bodoni Zsolt, Herman Levente, Incze Mózes és Szász Sándor egyetemi társaikkal ajánlották a közönség figyelmébe a Bernády Házban az Élesdi Művésztelepet. Legfrissebben – mint már előző Múzsa-számunkban jeleztük – az immár nemzetközi hírű művészcsoport a 2024-es Szféra fesztivál vendégeként vállalta a vásárhelyi megmérettetést. A mostani kiállítók Bajkó Dániel, Furák-Pop László, Ferenczy Zsolt, Bodon-Dombi Zsolt, Herman Levente, Balázs Imre Barna, Kovács Kitti, Szakál Éva, Nagy Benjámin, Máriás István aka Horror Pista, Szabó Anna, Herczeg Zsolt, Mátyási Péter, Horváth Ágnes, Kiss Virág, Bíró Bori voltak. Népes alakulat, a régiek mellett olyan fiatalok, mint a szintén marosvásárhelyi Szabó Anna-Mária, akik az utóbbi időben csatlakoztak a művésztársasághoz, de a húzónevek, a közönséget a kiállítótermekbe vonzó festők, szobrászok, grafikusok sem hiányoztak a rendezvényről. A kurátor, Herman Levente kardoskodott is azért, hogy jelen legyenek, és nem is akárhogyan: a kortárs művészet sokféleségét, ötletgazdagságát markánsan megformáló, inventív munkákkal. Jelentkezésüket a szeptember 6-i hivatalos megnyitón csipkelődőn önironikus, szellemes szöveggel üdvözölte az egyetem oktatója, dr. Orosz Csaba DLA. A Vadány-koncert ehhez szorosan kapcsolódó ráadás volt.

A megnyitó egy pillanata: dr. Orosz Csaba olvassa fel köszöntőjét


A romosnak még nem mondható, de a Szféra-hangulathoz eléggé kopott, málló falú épület labirintusában a két nagyterem a vizuális művészet megannyi aspektusát felvonultatta, ismerős és ismeretlen stílusú műveivel kellő motivációt adott a szervezőknek, hogy a következő években ezen az úton menjenek tovább. A bemutatkozók pedig igazolva láthatták művészi szándékaikat, megfigyelhették az ide-oda áramló érdeklődők spontán megnyilatkozásait. Ez is hozzáadható a további útravalóhoz. A kurátori teendők örvényétől meg nem rettenő Herman mostanság tárlatot tárlatra halmoz, és úgy tűnik, nem fogy ki az ötletekből, energiából. Ezen a hétvégén is új kiállítása várja az Art Nouveau Galériába a kíváncsiskodókat. Ifjabb kollégájával, Csóka Szilárd Zsolttal társult erre az őszi évadot nyitó erőpróbára. A nemzedéki összefogás nem ritka a kortárs művészetben. Hogy az Élesdi Művésztelep tagságát mi tartja össze, arra most idézzük fel a csoport egyik legsikeresebb vezéregyénisége, Incze Mózes vélekedését.


„Természetes egyszerűséggel, önmagából építkezve alakult ki egy társaság, emberi-szakmai közösség, talán gyorsabban és kiszámíthatatlanabbul, mintsem értelmezni lehetett volna, vagy jövőjét megjósolni. A jelenség régebbi előzményre vezethető vissza, Marosvásárhelyen tanult együtt a Művészeti Líceumban hat, később Budapestre került diák, közösen magával vivén egyéni sikereiket, tudva örülni a másik eredményeinek, tudva becsülni a jó szándékú kritikát. A párbeszédnek ez a tinédzserkoron edződött közvetlensége máig meghatározza az Élesdi Műhely belső világát, ezt a nyelvet használják a csoport magyarországi tagjai is, kikkel együtt értek személyiségekké a csoport tagjai.

Közös éveink krónikája az élesdi Bodoni család gyűjteménye, melynek darabjairól leolvasható együttes és egyéni fejlődéstörténetünk.


Stiláris vagy ideológiai irányt eleve nem kerestünk, a magához képest továbblépést kereste mindenikünk, és ehhez ott voltunk egymásnak, tanulságnak, motivációnak. A közös munka nem szűnt meg az egyetemi mestereinkhez visszatérve, otthon voltunk egymás műtermében tanév közben, volt időnk különbözőségeinket megtartva egymáshoz csiszolódni. Szándékosság nélkül modelleztük kicsiben a plurális paradigmák életképességét, s nem sokat törődve a széljárással minduntalan megpróbáltuk a »jó« mű létrehozását.

Igazából ezt tesszük ma is, kicsit tapasztaltabban, sok kerülőutat magunk mögött tudva. Jellemző módon egyikünk sem bújt a mesterség technikai kulisszái mögé, az alkotáshoz való őszinteség megköveteli az újrakezdés ártatlanságának rituális megismétlését. És különös módon egyfajta életigenlés jelentkezik közös nevezőnek karakteresen elkülönülő világaink között: talán ez az, amit (képzőművészként is) együtt szeretnénk mondani.”

Reméljük, hogy akár csapatként, akár egyéni kihívásokra válaszolva, sűrűn megfordulnak még az „élesdiek” Marosvásárhely művészetkedvelő szféráiban.

Fotók: N.M.K. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató