Újabb kiállítás Abodban

Nem mindennapi kiállítást szervezett Székelyabodban a helyi Marton Antal. A gyűjtő régi falvédőket kutatott fel a faluban, de nem csak ezeket tette közszemlére október 25-én.

Az abodi kultúrotthonban 46 szöveges és legalább feleannyi felirat nélküli falvédő került kiállításra, de a két évvel ezelőtt feldolgozott helyi fényképgyűjtemény néhány darabja is, egy asztalra pedig világháborús tárgyak a nyárádszeredai Bíró Sándor Zsigmond gyűjtéséből, továbbá a székelyszentistváni Sándor János fafaragó is elhozta néhány alkotását, míg a néhai Bíró Mátyás ezermester bicskával készült parasztházmakettje és néhány, abodi agyagból készült régi szobra is előkerült a faluban, bár sok alkotása került Kecskemét környékére.

A tárlatot megnyitó Kiss Dénes hármasfalusi református lelkész örömmel állapította meg, hogy a szürke hétköznap is ünnepnappá válhat egy elrejtett kis településen, ahová nemcsak helyből és a szomszédos településekről, hanem Magyarországról is érkeztek. A szülőföld visszavár, s bár anyagilag nem tesz gazdaggá, lélekben megfizethetetlen élményt nyújt. Marton Antalt a szülőföld nem engedte el, hazahívta, ő pedig nem először tár egyedi és egyszeri gyűjteményt a helyiek elé. A most kiállított falvédők gyermekkori emlékeket és képeket idéznek fel az emberekben, a rajtuk olvasható szövegek élettapasztalatokat, bölcsességeket fogalmaznak meg. 

A tárlatnyitót követően a szervezők szeretetvendégségre hívták az embereket, a jó hangulatról néhány szovátai muzsikus gondoskodott.

Marton Antal kérdésünkre elmondta: folyton gyűjtöget, szereti ezt csinálni. Mivel festő-mázolóként dolgozik, az első dolog az idősebb megrendelőknél, hogy leveszik a falvédőket. Rájött, hogy sokan kihajítják, elégetik vagy törlőrongyként használják az értéktelenné váló falvédőket, ekkor támadt az ötlete, hogy meg kellene menteni ezeket a darabokat. Tapasztalata szerint legalább ötven-hatvan évesek ezek a darabok, de vannak olyanok is, amelyeket a most élő idősek szülei varrtak. A helyi asszonyok elmondása szerint valaki be-behozott valahonnan egy mintát a faluba, amelyet aztán alumíniumkanállal másoltak át a fehér vászonra, s rajzoltak ki, majd sokan kivarrták a hosszú télen, ennek ellenére minden darab más-más, hiszen nem egyforma cérnával és tehetséggel készítették őket. Amikor Marton Antal elkezdte őket gyűjteni, nem szívesen adták oda az asszonyok, de amikor egy-két családtól már kölcsönkapta, mások is megnyitották a szekrények ajtaját, a ládák fiókját. A darabokat a gyűjtő mosta ki, édesanyja és a szomszédasszonyok vasalták ki, de néhány nap múlva már vissza is kerülnek a tulajdonosukhoz, azzal a kéréssel, hogy máskor is bocsássák rendelkezésére.

Ezek a feliratos falvédők talán csak néhány fiatalnak és külföldinek jelentettek újdonságot, a kiállítást szemügyre vevők többségének nem. Régen mindenki varrta ezeket, télen otthon vagy a fonóban összegyűlve lámpafény mellett öltögettek a lányok, mindenki magának, családjának készítette, eladásra nem – mondta el lapunknak a 74 éves Marton Zsuzsánna néni, aki sajnálkozva állapítja meg, hogy bár nála minden szobában ezek díszítik a falakat, a legtöbb helyen már egyáltalán nem használják a falvédőket, sőt az egykor készített szőtteseket, terítőket is hazaküldik szüleiknek a faluba az elszármazottak, hiszen a mai lakásokban már idejétmúltnak tűnnek. Nem így egy szenvedélyesen gyűjtő férfinak, aki örül, hogy százan is összegyűlnek egy-egy ilyen kiállításra a félreeső, nyolcvanfős faluban, ahol máskor naponta csupán egy-két emberrel találkozik az utcán.