2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két hete egy francia cég küldöttsége járt Gyulakután. Az üzletemberek több településen is terepszemlét tartottak, és úgy tűnik, a Kis-Küküllő menti falu felelt meg leginkább az elvárásaiknak.


Két hete egy francia cég küldöttsége járt Gyulakután. Az üzletemberek több településen is terepszemlét tartottak, és úgy tűnik, a Kis-Küküllő menti falu felelt meg leginkább az elvárásaiknak – tudtuk meg Vajda József polgármestertől. 
– Ötvenhektárnyi területen indítanák el a vállalkozást, amely az illetékesek szerint kezdetben 50, majd 120-150 embernek biztosítana munkát. Hogy pontosan milyen jellegű beruházásról van szó, azt egyelőre nem részletezték, de az utalásiakból arra következtethettünk, hogy sertésbél-feldolgozással foglalkoznak. Nem sokkal a látogatás után e-mailben értesítettek, hogy a mi községünket választották, és hamarosan újra eljönnek megtárgyalni a részleteket – tette hozzá a községgazda. 
Vajda Józseftől azt is megtudtuk, hogy egyelőre nincsenek új fejlemények a Gyulakutára tervezett gyorsindítású hőerőműt illetően, amelynek építéséről tavaly júniusban kötött egyezményt a bukaresti Electrocentrale (ELCEN) villamosenergia-termeléssel foglalkozó társaság és a Marubeni Europower japán energetikai konszern. 
– A szerződésben a japán fél kötelezte magát, hogy egy éven belül elindítja az építkezést. 150-200 személy számára ígértek munkát, de ha csak 100 embert tudnának foglalkoztatni, már az is szép eredmény lenne – mondta a községgazda, aki szerint a 250 MW-ot termelő új hőerőmű jelentősen hozzájárul majd az országos energetikai szükséglet kiegyensúlyozásához. 
Vajda József arról is tájékoztatott, hogy bár a régi erőmű több mint másfél évtizede nem működik, a gyulakutaiak nem küszködtek munkanélküliséggel. A férfiak közül sokan a radnóti hőerőműnél helyezkedtek el, egy ideje pedig a segesvári Cesiro nőknek kínált munkát, az alkalmazottakat autóbusz hozza-viszi. Mások Marosvásárhelyre, illetve Szovátára ingáznak, de a községben sem lehetetlen elhelyezkedni, Gyulakután ugyanis jó pár vállalkozás, többek között varroda és bútorgyár működik. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató