A szilveszter a Gergely-naptár szerinti naptári év utolsó napja, újév előestéje, a karácsonyi időszak hetedik napja. Sok országban családi összejövetelekkel, evéssel-ivással, különféle rendezvényekkel és tűzijátékokkal ünneplik; egyes keresztény templomokban szilveszter éjszakáján virrasztási szertartást tartanak. Elnevezését onnan kapta, hogy ezen a napon van Szent Szilveszter pápa ünnepe a katolikus egyházban.
Az alábbiakban azt próbáltuk kideríteni, hogy kinek mit jelent ez a nap.
Csécs Márton Lőrinc torockói unitárius lelkész:
Az esztendő utolsó napja az az időtér, mely átnyúlik a holnapba
– Gondolkodóba ejtett a kérdés. Mit jelent nekünk, unitáriusoknak a szilveszter, az ó- meg az újév? Nekünk, unitáriusoknak volna külön jelentése, másmilyen értelmezése ezen naptári szakasznak?
A semlegesnek titulált, különösebb teológiai szempontokat magán nem hordozó kezdetnek és végnek lehet-e sajátos – és a sajátoson belül egységes – vonatkozása?
Annak a közösségnek, mely immár lassan 455 esztendeje szervesen kapcsolódik a nagy társadalmi egészhez, és abban az egészben, önmagát meg nem tagadva, mindig igyekezett olyan értékrendet képviselni, ami összhangban áll a jézusi értékekkel és a közjó érdekeivel, bír másmilyen megközelítéssel?
Nem. Nincs külön jelentés, sem pedig sajátos értelmezés. Nekünk is a vissza- és az előretekintés napjai ezek. Egy szakasznak a lezárása, egy újnak a megnyitása. Mint minden magában kicsit elmerülő atyafi, mi is hálával adózva zárunk, és jókívánságokkal felduzzasztott hittel lépünk bele az újba. Hittel, és nem reménnyel.
A remény afféle koldus, mely kinyújtja a kezét. De vagy kap, vagy sem. Akarja, szeretné, de mindig megmarad ezen a szinten.
Ám a hit bizonyosság. Nincs benne kétely, sem pedig B terv. A hit elköteleződés. Meggyőződés afelől, hogy ha én megteszem a magam részét, a Gondviselő segítségemre lesz. S ha netán nem úgy alakulnának a dolgaim, mint elképzeltem, nem háborgok, mert a Nagy Rendező pontosan tudja, hogy mikor és miben adja meg a katarzis élményét.
Az esztendő utolsó napja az az időtér, mely átnyúlik a holnapba. Az a nap, amikor, megvizsgálva a hátrahagyott hónapokat, ki tudom mondani: igen, volt nap, amikor sírtam, mert elviselhetetlen volt a fájdalom, a bántás.
Volt nap, amikor megijedtem, mert arcul csapott a váratlan fordulat. Volt nap, amikor bizonytalan voltam a folytatást illetően, amikor kétségek gyötörtek, amikor semmi sem sikerült, amikor háborogtam, mert azt éreztem, hogy cserbenhagytak, hogy átvertek. Az a nap, amikor leltárt készítve látom, hogy sokszor még a közösségben is kínozott a magány és marcangolt az önvád, de befele tekintő szemüvegemen ha lencsét cserélek, és oda beillesztem a hála objektívét, láthatom, hogy minden, mi lényeges, jóra fordult. Még a gyász könnyeit is felszárította mára a hit ajándéka. S akkor megköszönöm, hogy minden napra jutott öröm. Hogy volt társ, ki kitartott mellettem. Hogy volt ártatlan szempár, ki felnézett rám, és megbízott bennem. Megköszönöm, hogy volt ember, akinek hiányoznék, ha nem volnék. Megköszönöm a simogatásokat és a határozott kézfogásokat. A bátorító szavakat és mindazt, ami újból meg újból lelket öntött belém, és elhitette velem, hogy Istennel járó ember el nem csüggedhet, meg nem szomorodhat, míg képes kimondani a hála szavát.
Hiszem, hogy hálával zárva, és hálával átitatott hittel indulva neki az újnak, a kezdés rossz nem lehet. Csak kitartás is legyen. Mi, akik, mint minden más erdélyi atyafi, kétszer énekeljük el nemzeti imánkat, így csináljuk. Isten áldja!
Puskás László, a Csíki Játékszín színésze:
Olyan időket élünk, amikor örülnünk kell a kevésnek és a csendnek
– Szilveszterről sokunknak az újrakezdés jut eszébe, és a fogadalomtételek. Ezelőtt pár évvel merész fogadalmakat tettem én is
december végén, amelyeket aztán vagy sikerült betartani, vagy nem, leginkább nem. Talán helyénvalóbb lenne az új évet nem drasztikus életmódváltással kezdeni, hanem megtartani legalább azt, ami jó volt eddig.
Nyilván azért az új év új reményeket és új álmokat hozhat, de úgy érzem, jobb lenne két lábbal a földön maradni. Most pont olyan időket élünk, amikor örülnünk kell a kevésnek, örülnünk kell a csendnek, hogy nem röpködnek bombák a fejünk fölött, ugyanakkor szolidaritást kell vállalnunk azokkal, akiknek ez nem adatik meg.
Milyen lehet az óévet búcsúztatni egy háború sújtotta területen? Milyen reményeket táplálnak magukban és egymásban azok az emberek, akik ilyen borzasztó környezetben élnek, rettegnek? Ha a világ eseményei fölött nem hunyunk szemet, akkor szilveszterkor nem igazán van helye milliókat érő tűzijátékoknak és luxusba öltöztetett sznobizmusnak. Valóban nehéz a földön járni, és tudatosan élni, de ez lenne a feladatunk mind szilveszterkor, mind az év többi napján.
És ha fogadalmakat akarunk tenni, kezdjük el most, kezdjük el lassan, és nem január elsején egyből, mint egy kőfalat ledöntve. Fogadalmaink legyenek megvalósíthatók, amelyek erős akarattal talán megvalósulhatnak. És ne feledkezzünk meg ilyenkor azokról a nehéz sorsú emberekről, akik a közelünkben élnek. Akiknek nem pezsgő van a szilveszteri asztalon, hanem a napi gyógyszeradag, akik kevés pénzből boldogulnak, akik szomorúságban és betegségben, öregségben töltik hétköznapjaikat.
A másik dolog, ami a szilveszterről eszembe jut, egy helyszín. Egy megfoghatatlan, időben és térben nem tapasztalható, földön túli, vagy legalábbis nem evilági szféra, a tisztítótűz. Egy állomás, amely pont olyan, mint az óév-új év kapcsolata. Az irányváltás, a döntés itt a földön még a mi kezünkben van. Addig éljünk vele, amíg birtokában vagyunk a testünknek, és ha nem is hozunk nagy elhatározásokat, törekedjünk a jóra, a szépre, az igazra.
Áldott új évet kívánok minden kedves olvasónak!
Dr. Puskás Attila tanár, a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület elnöke:
„Felvágtátok már az új évet?”
– Szilveszter a számadás ideje. Számos intézményben – hivatalokban, gazdasági egységekben – fontos statisztikák születnek ilyenkor, amelyek a kiadások és a nyereség fényében az éves tevékenységet hivatottak értékelni.
Miről adhatunk számot szilveszter estéjén?
A 2022-es esztendő a járvány okozta hiányok pótlásának éve volt. A gazdasági világban a veszteségeket a drasztikus áremeléseken keresztül kívánták, kívánják pótolni. A kulturális élet szervezői és a szórakoztatóipar, sokkal több lehetőséget kínálva a kikapcsolódásra, fesztiválok és rendezvények sokaságával kívánta pótolni a bezártság okozta korábbi hiányt. Az iskolákban tanítók pedig megpróbálták az online oktatás elkápráztató, de irreális eredményei mögött rejlő óriási, már-már a teljes elbutulás határát súroló hiányosságokat bepótolni.
Fontos a számadás, mert a visszatekintés és elszámolás a jövő szervezésének alapja. De a számadásnak van egy „minőségibb” foka is: a hála. Hálát adni mindenért, ami ebben az évben történt, és nem csak a jóért, hanem a rosszért is. Mert könnyű hálát adni a nekünk tetsző dolgokért, erre mindenki képes – jóllehet nem mindig teszi meg. De hálát adni a nehézségekért, a pótolhatatlan dolgokért, a kellemetlen élményekért és elszomorító eseményekért, amelyek ebben az évben történtek velünk, sokkal nehezebb.
Miben rejlik az ilyen ember titka, és honnan merít kellő erőt? Talán abban, hogy képes az életét a pillanatnyi helyzeten túlmenően tágabb összefüggésben szemlélni. Ezt mi, keresztények az üdvösség távlatának nevezzük. Mi a jelenben élünk, de nem a jelennek, a jövő pedig előttünk álló titok, amit egyedül csak Isten ismer. Ő nem akar rosszat nekünk, saját teremtményeinek, mint jó szülő saját gyermekének. Még akkor sem, hogyha mindaz, ami velünk történik, pillanatnyilag rossznak is tűnik, mert később talán a javunkra válik.
Ezért most, az év fordulóján a hála mellett ott van a bizalom is a szívünkben. Bizalom abban, hogy az új évben nem leszünk egyedül. A mi emberi, földi feladatunk „csupán” annyi, hogy felelősségteljesen végezzük munkánkat, és megpróbáljuk kibontakoztatni a bennünk rejlő jót az új esztendőben is.
Hála a múltért és bizalom a jövőben – ez a kettős érzés van a szívünkben szilveszter estéjén.
De valljuk be, hogy a bizalom mellett egy kis szerencsére is szükségünk van az életben és az új esztendőben is. Régebb az erdélyi magyar örmények egy finom, édes, diós-mákos süteményt készítettek szilveszterkor, amibe a háziasszony egy pénzérmét csúsztatott. Amikor kisült, „felvágták az új évet” úgy, hogy minden családtag kapjon belőle. Akinek a pénz jutott, az lett az év szerencsése. Találja meg mindenki az új esztendőben a maga szerencséjét! Boldog új évet!
Demény Péter, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője:
Tengerég
– Úgy képzelem a szilvesztert, mint azt a sávot, ahol a tenger vize az éggel találkozik. Világosan látható, mégsem határozható meg, a szabad szemnek egyszerre látható és láthatatlan.
Az idő is ilyenforma. Honnan tudjuk, hogy elmúlt egy év? Naptári szempontból könnyű, de az életünk kevéssé telik úgy, mint egy naptár. Lehet, hogy az új év július 14-én kezdődött, lehet, hogy augusztus akárhányadikán. Lehet, hogy azzal, hogy meghoztam egy döntést, amelynek aztán világraszóló következményei lettek az életemben. De bizonyára nem azzal, hogy pohár gyöngyözik, és szól a Himnusz.
Az elmúlt évek elhamvadnak, mégis belénk épülnek valamiképpen. Szeretnéd elfeledni, hogy mikor voltál önző, gonosz, hiú, ostoba, felületes, fukar, vidéki, sznob, vagy mindazt a szépet, amit megéltél, és ma már nem vagy méltó hozzá. Ám az élet nem egy tábla, hogy letörülhess róla mindent. Tetszik, nem tetszik, azzal kell élned, aki vagy.
Ülsz – még az óévben, de már rég az újban. Figyeled magad, hiszen ez a mesterséged. Nem találsz semmit, ami nem te vagy, és ez annyira különös. Jó lenne, ha olykor nem te lennél.
Jó lenne, ha mindig tudnád, ki vagy, függetlenül attól, hogy hányat írunk. Nem tudod, mikor fogsz kilépni önmagadból egy másik önmagad felé, és ez nyugtalanító. De vágysz arra, hogy végre megállapodj.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
