Tűzzománcok ünnepi ragyogása

Újra Vidra Birtalan Éva tűzzománcai vittek ünnepi ragyogást a marosvásárhelyi Art Nouveau Galéria földszinti termeibe. A szeptember 10-i tárlatnyitóra összegyűlt népes közönség ismét bizonyította, milyen sok híve van ennek az iparművészetet és festői alkotóképességet ötvöző, dekoratív műfajnak. És persze annak, aki ezt igényesen, nagy lendülettel és mindig új ötleteket bevetve műveli, ahogy a megmérettetést ismét bátran vállaló művésznő most is teszi. Ha úgy adódik, bármikor kész a beugrásra, mert van miből válogatnia. Az intenzív, rendszeres munka, a zománctechnika rejtelmeivel folytatott örök csata és ismerkedés állandó készenlétben tartja, és képletesen szólva, a tűzben fogant művészet az alkotóban is ébren tartja, szítja azt a tüzet, ami nélkül nem lehetne megfelelni a kihívásnak. Annak, hogy sikeresen pótolja mindazt, amit alkotóművészként elszalasztott a korábbi évtizedekben kifejtett más, főleg oktatói és ruhatervezői foglalatosságai miatt. A tűzzománc technika megannyi ismeretet, tapasztalatot kíván, ezen a téren talán még fontosabb a tanulás, mint másutt, ezért is utazik gyakran a tűzzománc egyik legelismertebb nemzetközi központjába, Kecskemétre, hogy az ott tanultakat tovább tökéletesíthesse saját otthoni műhelyében. Ennek köszönhető, hogy az utóbbi néhány év alatt mintegy száz ilyen tűzzománccal gyarapította munkái állományát. Ezekből közel hetvenet ismerhetnek meg most a tárlatlátogatók. Rekeszzománcot, festőzománcot, olyan színben, formában, fényben pompázó műveket, amelyek a hét esztendővel ezelőtti kultúrpalotai, majd a négy évvel későbbi Bernády Ház-beli egyéni kiállításai után születtek. Új munkák ezek, de az a határozottan kirajzolódó tematika és motívumvilág köszön vissza rajtuk, amit a nézők már az előző rendezvényeken megszerettek. A tűzzománcművészet ősi gyökerei, hagyományai, a magyar népművészet jelképrendszere és nyilván az a környező világ, amely Vidra Birtalan Évára is hatással van. Ez főleg a zománcművészete utóbbi vonulatában mutatkozik meg, vaslapokra égetett festői látványaiban ölt testet. A táj, az épített környezet tűnik fel ezeken hol reálisabban, hol stilizáltan, kissé szürreálisan, pikturális jellegzetességeket tanúsítva. De semmiképp sem a rekeszzománcok rovására. Azok bőségesen kínálják azt a szépséget, ami a vörösréz felületekre égett, szikrázó üvegpor egybeolvadásából születik. Legyen az életfa, virág- vagy madármotívum, bibliai utalás vagy csupán népi ihletettségű dekoráció, netán szecessziós utánérzés. Ami újdonság, az a portrésorozat gazdagodása. A madonnás, múltidéző arcképek mellett egyre több a parasztlány, a falusi asszonyarc a maguk hamisítatlan közegében. És az is a bővülő életmű frissülő értékeire vall, hogy munkásságában a korábbinál jobban kirajzolódik a formai változatosságra, a méretek felnagyítására összpontosított törekvés. Van egy olyan print is a kiállításon, amely a Gecse utcai református templomban elhelyezett összetett, nagy keresztkompozíciót ismerteti meg a nézőkkel. A szakrális művészet e sajátos műve mellett Vidra Birtalan Éva ötvösművészetéből is kaptak szép mintadarabokat. Ezek is méltán növelhették e látványos válogatás nyújtotta élményeket.