2022. augusztus 16., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata megalakulásának 75. évfordulója alkalmából bemutatott produkcióval látogat el Erdély két városába, Csíkszeredába és Sepsiszentgyörgyre. Keresztes – Szabó – Demény – Apostolache Egy római tragédia című zenés vígjátéka április 24-én, vasárnap 19 órától Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában tekinthető meg. A Keresztes Attila rendezésében készült produkciót két nappal később, április 26-án, kedden 18 órától a Tamási Áron Színházban, a 29. Szent György Napok keretében láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség. 


A Schöntan testvérek 19. századi bohózata, A szabin nők elrablása egyszerre villantja fel a kispolgári attitűd és a színház szatíráját. Az ő újrafordított történetüket gondolta tovább a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, mai, mindannyiunk által ismert körülmények közé helyezve azt. A kispolgári lét, a papucsházasság, az előítéletek, valamint a színház iránti, már-már vak elkötelezettség és hit ezúttal is találkozni próbál, ennek lehetetlenségéből születnek az abszurdba hajló fergeteges vígjátéki helyzetek. Az egykoron titkon drámaírói ambíciókat dédelgetett középiskolai tanár, autoriter felesége, a váratlanul felbukkanó színházigazgató, a családi üzletet és tanulmányait elhagyó színész, valamint a többi elrajzolt karakter garantálja, hogy a hétköznapjaink világába ne mindennapi helyzetek szülessenek.


Keresztes Attila rendező és alkotótársai egyszerre reflektálnak napjaink társadalmi valóságára és saját színházi környezetükre. A marosvásárhelyi előadás dalbetéteinek zenéjét Apostolache Kiss Zénó szerezte Demény Péter dalszövegeire.

Szereposztás: Galló Ernő, Fülöp Bea, Kádár Noémi, Meszesi Oszkár, Kiss Bora, Korpos András, Csíki Szabolcs, Bokor Barna, Gecse Ramóna, Somody Hajnal, Bartha László Zsolt. Zenekar: Lőrincz Ágnes, Oláh Vince, Kiss Bora, Apostolache Kiss Zénó, Tollas Gábor, Korpos András, Ördög Miklós Levente, Vaughn Roberts.

Rendező: Keresztes Attila. Díszlettervező: Huszár Kató. Jelmeztervező: Lokodi Aletta. Zeneszerző: Apostolache Kiss Zénó. Dalszöveg: Demény Péter. Fordító, dramaturg: Szabó Réka. Ügyelő: Szakács László. Súgó: Boross Enikő.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház megalakulásának 75. évfordulója alkalmából szervezett körút támogatója a Bethlen Gábor Alap.