2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Professzor dr. Popescu akadémikus világszerte ismert matematikus. Már az egyetem elvégzése után kinevezték asszisztensnek a geometria tanszékre, mert egy dolgozatában megalkotta a négyszeresen fibrált moduláris tereket. A doktorátusi disszertációjában az általa bevezetett terek elméletét dolgozta ki.


Professzor dr. Popescu akadémikus világszerte ismert matematikus. Már az egyetem elvégzése után kinevezték asszisztensnek a geometria tanszékre, mert egy dolgozatában megalkotta a négyszeresen fibrált moduláris tereket. A doktorátusi disszertációjában az általa bevezetett terek elméletét dolgozta ki. Szépen haladt a tudományos ranglétrán: lektor, docens, majd professzor. Majd egy tételében jellemezte a négyszeresen fibrált moduláris tereket, amelyeket ez után Popescu-féle tereknek neveztek el. Nem sokkal tételének a bebizonyítása után az Akadémiába is beválasztották.

Aztán teltek-múltak az évek. Egy vidéki számtantanár, Ionescu, Üvöltésavölgyből faluból, egy dolgozatában bebizonyította, hogy lényegében a Popescu-féle terek nem léteznek, csak az üres halmaz elégíti ki a karakterizálási tételben kirótt feltételeket.

Így Popescu professzor úr egész életében az üres halmazzal foglalkozott, de azt aztán hatékonyan kimerítette. P.S. Ionescu tanár úr továbbra is Üvöltésavölgyből faluban tanít.

Noha a fenti „egyperces novella” inkább a modern differenciálgeometria fonákságát anekdotizálja, mégis nagyon érdekes szellemi kirándulás bejárni a román elméleti kutatás legkülönlegesebb tájait.

Romániában a kommunista diktatúra nagyszerű termőtalajra talált, de érdemes elgondolkodni azon, hogyan volt lehetséges, hogy a volt kommunista országokban olyan gyümölcsözően fejlődhetett az alaptudományok kutatása. Elegendő, hogy csak a volt Szovjetunióra gondoljunk, ahol a világ legnagyobb matematikusainak és elméleti fizikusainak legkevesebb egyharmada tevékenykedett. A történet szépsége az, hogy a popperi és a kuhni tudományfilozófia, miszerint a tudományos kutatás teljesen független a társadalmi léttől, éppen a volt szocialista országokban valósult meg (ott, ahol a „hivatásos filozófusok” ezt tagadták, mondván, hogy a marxista tudományelmélet éppen a tudós társadalmi és ideológiai szerepét hangsúlyozza). Ugyanis ezekben az országokban a tudós a társadalmi léttől teljesen függetlenül tudott dolgozni: lakása, ennivalója volt, egzisztenciája biztosított volt, jó könyvtárai voltak és egy igazi tudósnak mi kell még ezenkívül?! Ugyanis a tiszta szellemi kutatás egy magasrendű belső lelki szükséglet, kényszerűség és nincs összhangban az anyagi ellenszolgáltatással. (A nagy szellemi alkotások nem azért születtek, mert megrendelték vagy jól megfizették az alkotót, hanem belső szükségből, önkifejezési kényszerből. „Gondolkodó emberek, ti vagytok a világ világossága” [Sütő András])

Nagyon sok jó matematikakönyvet lefordítottak román nyelvre, például Pólya György könyveit hamarabb lefordították románra, mint magyarra, vagy Herman Weyl: Szimmetria c. könyvét.

Egy kicsit részletesebben szólnék az egyik legjelesebb román geométerről, Kostake Telemanról (fotó), akiről nagyon keveset tud még a román közvélemény is. Pedig nemcsak, hogy elsőrangú tudós, de mélyen vallásos, következetes keresztény élete, bátor, a kommunista rezsimmel szembeni ellenzéki magatartása már-már szentté avatja, aki mellett mind tisztátalanok vagyunk. Sokan mondják, hogy Romániában nem voltak ellenzéki értelmiségiek. Ez így nem igaz. Teleman olyan személyiség, akire most büszke lehetne bármely volt kommunista ország, de azt hiszem, bármely civilizált ország is. A legkisebb kompromisszum megkötésére sem volt hajlandó, ha az ellenkezett vallásos hitével. Nemcsak hogy nem volt az RKP tagja, de nem volt hajlandó részt venni semmiféle politikai továbbképzésen, ideológiai-nevelési előadáson. Inkább vállalta, hogy kitegyék az egyetemről, amit kétszer meg is tettek. Gyermekei nem léptek be se a pionír-, se a KISZ-szervezetbe. Romániában nehezebb volt nem KISZ-tag, mint nem RKP-tag lenni, ugyanis aki középiskolás volt és betöltötte 14. életévét, azt hivatalból besorolták a KISZ-be.

Kostake Teleman (1933-2007)

Teleman fia, Andrei (aki ma Svájcban kiváló matematikus) ezért egy évharmadot guggolva kellett végigszenvedjen az iskolában, hátha akkor jobb belátásra tér, és megszereti a Kárpátok géniuszát. De Andrei erősebb volt és ő győzött. A legnagyobb dolog az volt, hogy még a gyerekei is épp olyan szigorú, önfegyelmezett módon éltek, mint a szülők. Szerényen öltözködve és olyan meghúzódva jártak az egyetemre, hogy még a légynek se ártsanak. Mindenféle rendezvénytől távol tartották magukat, ahol nem igazi tudományos eredmények bemutatása volt a cél, hanem az első részben hódolat a forrón szeretett pártvezérnek, és a második részt szentelték a tudományos vagy áltudományos eredmények bemutatásának.

K. Teleman differenciálgeometriai megvalósításai között talán a legnagyobb annak az új differenciálgeometriai módszernek a bevezetése, amelyet a nyugati angolszász iskola képvisel és a modern topológiai, algebrai és koomológiai módszerek alkalmazásán nyugszik. Ez természetes folytatása a Ricci és Levi-Civita-féle tenzorkalkulusnak. Itt beszélhetünk a H. Weyl, A. Weil, E. Cartan, H. Cartan-féle szemléletről. Előde, a nagynevű G. Vrânceanu inkább a régies, klasszikus jelölést használta. Teleman technikája szerint a modern differenciálgeometria nem konexiók keveréke, hanem egy egységes struktúra.

Teleman sok differenciál-geometriai dolgozatot közölt, a feleségével pedig az elemi részecskék egy újfajta klasszifikációját is elvégezték. Én úgy tekintem, hogy Teleman a románok Safarevicse. Ugyanis Igor Safarevics, az algebrai geometria egyik legkiválóbb képviselője nagy orosz ortodox gondolkodó, aki szerint az orosz nép lelki alkatában meghatározó szerepe volt az ortodoxiának.

Hadd zárjam ezt az írást egy személyes történettel: a Bukaresti Tudományegyetemen nem tanítanak projektív, ábrázoló vagy nem-euklideszi geometriát, én viszont szerettem volna nem-euklideszi geometriát tanulni és erre a legkönnyebb utat választottam. Nagyon nehezen meggyőztem egy pár tudálékos egyetemi hallgatót (amely táborba én is beletartoztam), hogy indítsunk be egy nem-euklideszi geometriai kört. (Romániában nincsenek speciálkollégiumok.) Mikor ez megvolt, vártam az alkalmat, hogy Teleman tanár úr feltűnjön a folyosón.

Sietve, lehajtott fejjel, szemüveggel a szemén meg is jelent a folyosó szélén. Én gyorsan melléje ugrottam, és valahogy így kezdtem a mondókámat:

– Ne haragudjon, tanár úr, de vagyunk egypáran akiket érdekel a nem-euklideszi geometria.

Teleman professzor rám emelte mély tekintetét, majd kedvesen elmosolyodott és megkérdezte:

– De az euklideszi nem érdekli?

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató