Trópusi madarak

A következő hetekben a forró égövi és a meleg tengerek madarait kívánjuk bemutatni. 

Kolibrifélék családja

Szavakban nem adhatok fogalmat arról, amint a bársonyos sötét tollazatból más és más szögből nyert fényen hirtelen zöld-arany és mély rubinvörös csillogás tűnik elő. A jelenséget látni kell. Gyakran hasonlították össze a kolibriket a drágakövekkel, de mi a smaragd, a zafír, a rubin vagy a topáz halott fénye ahhoz a fényjátékhoz képest, amiben ezek az apró tollak játszanak!

Minden madárnak be kell illeszkednie környezetébe, különben nem maradhat fenn! Nagyobb ellentét, mint amilyen a pingvin és a kolibri között fönnáll, nem képzelhető el könnyen. Nemcsak a kolibrik színének szikrázó fénye, hanem életmódjuk, röptük könnyedsége is csodálatra késztet. Előttünk lebeg a gyengéd fény szinte mozdulatlanul a levegőben, a virág előtt, amint hosszú, keskeny csőrét a nektárral telt kehelybe meríti. Csak valami szürke rezgő árnyék árulja el azt, hogy apró szárnyai szédületes sebességgel dolgoznak. Aztán testét még mindig csaknem függőleges helyzetben tartva távolodik el a virágtól – hátrafele! Néhány másodperc múlva ismét szabadon „áll” a levegőben. Fel és le, előre és hátra lebeg, erre más madár alig képes. Amikor a repülőművészetüket csodáljuk, olyan érzés tölt el, hogy valami tündérien szépet láthattunk. 

Amikor az „őskolibrik” felfedezték, hogy nagyobb virágok más madaraktól még fel nem használt, bő táplálékforrást nyújtanak, akkor végtelenül tágas táplálkozási terep nyílott meg előttük. A sarlós fecske alkatúak közös őse jól tudott repülni, de rosszul gyalogolt. Az utódok egy része aztán a nyílt levegőterepet foglalta el, gyorsaságuk fokozódott, szájnyílásuk kiszélesedett, másik része rovarok és virágkelyhek felé fordult, megízlelte a nektárt, majd elkezdett csapkodva repülni, a csőre hosszúvá és keskennyé alakult. A csőr gyakran alkalmazkodott bizonyos virágok kelyhének alakjához. 

A kísérletező ember olyan készülékeket agyalt ki, amelyekkel a kolibri repülését utánozni tudja. Kiderült, hogy feltűnő hasonlatosság van a kolibrik és egyes rovarok repülési módja között. Gyors szitálás ez, miközben a csapkodás hatékony előrehaladást is eredményez. A szárnycsapásoknak a testhez viszonyított szöge határozza meg, hogy a test előre, hátra, fel vagy le mozogjon, vagy a légáram kiegyenlítésével egy helyben maradjon. 

Nagyobb testű madarak is képesek erre, amelyeknek szárnya hosszabb, és ezért láthatóan lassabban csapkodnak. Ezek szárnycsapásainak száma 25 vagy ennél több másodpercenként, a nagyobb testű madaraké 10, míg a legkisebb fajoké az 50-et is messze meghaladja. A kolibriknél a szárny egyedüli fontos részévé a kézevezők váltak. A repülés akkora erőkifejtést emészt fel, amelyet csak felfokozott anyagcserével tud fedezni. A kolibrik kénytelenek csaknem folyamatosan táplálkozni, annál is inkább, mert testük zsírt nem tartalékol. Egyeseknek testsúlyuk kétszeresét kitevő táplálékra van szükségük naponta. 

Hideg időjárás idején annyira merev állapotba kerülnek, mint a téli álomban, ez aztán hajnalra ismét feloldódik. 

A kolibriknek a nagy tápláléktöbbletet gyorsan és hatásosan kell mozgási energiává átalakítaniuk. Ehhez rengeteg oxigénre van szükségük. A lélegzetük mély és gyors, gyakran másodpercenként hat. A vörösvérsejtekben gazdag vért gyorsan kell az izmokba szivattyúzniuk. A szív rendkívül nagy és percenként 500–1200-at ver. 

Egyesek rovarokkal táplálkoznak. Azonban a legtöbb faj főként nektárt fogyaszt. A fészkük mély, szűk, növényi rostokból és pókhálóból készítik. A kisebb fajok öt tojása összesen egy gramm. A kolibrik násza napos, szabad térségben játszódik le, és eközben szikrázó színezetüket mutogatják. Sok faj főként tollazatának felvillanó tüzével ragadja meg a figyelmet. 

Összeállította: Márton Béla