Trandafir Norbert: Még a víz sem olyan!

„Nagyon jól éreztem magam. Kiváló volt a rendezés, de hiszen olimpiáról beszélünk, nem is lehetett ez másként. Az ember, ha ilyen helyre megy, nem is számíthat és nem is részesülhet egyébben.”

Fotó: Karácsonyi Zsigmond

– Hogy volt?

– Nagyon jól éreztem magam. Kiváló volt a rendezés, de hiszen olimpiáról beszélünk, nem is lehetett ez másként. Az ember, ha ilyen helyre megy, nem is számíthat és nem is részesülhet egyébben.

– Mi kellett volna ahhoz, hogy jobb eredményt érjél el?

– Nekem gondot jelentett, hogy az elmúlt négy évben többször változtattam. Klubot váltottam, az edzéshelyszín is kétszer módosult, de ezzel együtt is egy teljes év állt rendelkezésemre, hogy megfelelő módon felkészüljek. Megfelelőt mondok, de ezt úgy kell érteni, hogy ahhoz mérten, ami idehaza a rendelkezésünkre áll. Sajnos, ezt semmilyen szempontból sem lehet összehasonlítani a külföldi úszók feltételeivel. Csak az edző tekintetében állunk jól, hiszen a mi szakvezetőink is ugyanolyan jól felkészültek, mint a riválisoké. A medence, ahol készülünk, még-még elfogadható, egyéb semmi.

– Apropó medence: beszéltétek a sajtótájékoztatón, hogy a marosvásárhelyi víkendtelepi bazin, bár olimpiainak nevezik, nem az. A többség számára az olimpiai medence azt jelenti, hogy 50 méteres, nyolcsávos; ezek szerint azonban vannak olyan feltételek is, amelyeknek meg kell felelni, és amelyekről az utca embere nem tud. Konkrétan mit kifogásoltok a vásárhelyi fedett medence esetében?

– Mindenekelőtt azt, hogy hatalmas minőségi különbség van a víz összetételében. Itt, a Víkendtelepen, az olimpiainak nevezett medencében legfeljebb egy-két méterre látok el úszás közben, így képtelenség megállapítani, a riválisok éppen hol tartanak, mennyire vannak előrébb vagy hátrébb, szükséges-e beerősíteni vagy sem, hogy jó-e a tempó, és más hasonlók. Az úszószemüvegünk lehetővé teszi a periférikus látást, így rendkívül fontos, hogy milyen a víz, mennyire lehet tájékozódni benne. Ha nem lehet ellátni a falig, nem lehet taktikázni, tekintettel lenni az ellenfélre. Ez az egyik. Nem mellékes emellett az sem, hogy milyen a medence csíkozása. Megvan, hogy ötven méteren hányszor kell levegőt venni. Ahhoz, hogy ebben ne legyen hiba, kifogástalannak kellene lennie a medence aljára felfestett sávozásnak, amelyet „leolvasva“ az úszó pontosan tudja, hogy még hány métere maradt a célig. A Víkendtelepen ez sincs rendben. Márpedig, ha ebben hiba van, és nem tartalékolok megfelelően a levegővel, megtörténhet, hogy eggyel többször kell a felszínre jönnöm, szippantani, ami feltétlenül időveszteséget jelent.

– Csak emiatt hagytad el Marosvásárhelyt?

– Ha maradok, akár abba is hagyhattam volna a versenysportot, hiszen nincs klub, amely az edzésmunkámat támogathatta volna. Az úszósport költséges, egy úszónadrág 300-400 euróba kerül. Van, amikor ezt felajánlják, megkapom ingyen, és van, amikor meg kell vennem. Másrészt a vásárhelyi klubok elég sok pénzemmel tartoznak. Nem ülhetek 24 évesen a szüleim nyakán, nem tartom tisztességesnek, hogy ennyi idősen édesapám és édesanyám tartson el. A bákói klub átvállalja a költségeket, így ott biztosított a megélhetésem.

– Még fiatal vagy, lehet még olimpiai szereplésben részed. Túl lehet szárnyalni az eddigi eredményedet?

– Nagyon örülök, hogy a megye elnöke felkarolta ügyünket, és remélem, hogy megvalósul az együttműködés a megyei tanáccsal, így finanszírozhatják majd a tevékenységünket. Nagyon fontos lenne, hogy több versenyre eljussunk, ne csak évi kettőre-háromra. Legfőképpen itt kellene javítani, márpedig ehhez lényegesen több pénz kell, mint amiben eddig részesültünk.