2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

További gyanúsítottat keres a belga rendőrség

  • 2015-12-21 16:16:55

  • MTI

Újabb gyanúsított után kutat a belga rendőrség a vasárnap éjjel végrehajtott rendőrségi akciót követően. A szóban forgó személy a párizsi támadások során küldött mobiltelefonos szöveges üzenetek elemzése révén került a hatóságok látókörébe. 
A párizsi terrortámadások éjszakáján talált két kidobott mobiltelefon adatainak felhasználásával, valamint számos telefonhívást és sms-t elemezve a francia és a belga rendőrség együttműködése során egy újabb gyanúsított ellen indítottak körözést.
A belgiumi hatóságok vasárnap éjjel őrizetbe vettek és kihallgattak két személyt – egy testvérpárt – a Párizsban november 13-án végrehajtott vérengzésekkel kapcsolatos nyomozás keretében, ugyanakkor a rendőrségi források megerősítették, hogy a keresett személy nincs közöttük.
A belga napilap arról számolt be, hogy a támadások éjszakáján több szöveges üzenetet is váltottak az elkövetők egymás, illetve a feltételezett főszervező, az ország első számú körözött személyének számító, a magát Yassine Baghlinak is nevező belgiumi születésű férfi, Salah Abdeslam között. A hívásokat és a szöveges üzeneteket elemezve tudni lehet, hogy az elkövetők közvetlenül a támadások előtt is kapcsolatban voltak Belgiumban tartózkodó társaikkal. A párizsi Bataclan koncertterem közelében talált mobiltelefonról „Elindultunk, elkezdjük” szövegű sms-t küldtek Belgiumba este 9 órakor.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató