2025. július 12., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint egy hónapos nyári szünet után az első szeptemberi hétvégén a németországi Nürburgringen folytatódott a Formula Renault Európa-kupa 50. jubileumi idénye, a mezőnyben Tóth Lászlóval. 

A Bhaitech Racing 20 éves magyar versenyzője abban a reményben utazott el a legendás pályára, hogy a legutóbbi, Imolában rendezett hétvégén átélt sikertelenség után ezúttal lesz lehetősége a pontszerzésért harcolni.

Tóth László az első futamon a 15., a másodikon pedig a 16. helyről vághatott neki a 30 perc+1 körös viadalnak.

A szombati versenyen Tóth jól rajtolt, három riválisát is meg tudta támadni, de az első körben a küzdelem hevében kétszer is leszorították a pályáról, így a mezőny végére csúszott vissza, és onnan próbált feljönni. Röviddel a leintés előtt utolérte az előtte haladókat, de elkövetett egy hibát, amely miatt már nem volt lehetősége előzni, és 16. lett. „Vasárnap kevéssel a rajt után eltört az első szárnyam, ami jelentős alulkormányozottságot okozott, emiatt körönként fél másodpercet veszítettem a többiekkel szemben” – mondta Tóth László, aki a hétvége második versenyén a 14. pozícióban ért célba.

 „Összességében úgy gondolom, hogy sikerült előrelépnünk ezen a hétvégén, ami ebből a szempontból pozitívan alakult, eredmények tekintetében pedig lehetett volna sokkal jobb is, ha egy kicsit szerencsésebbek vagyunk” – foglalta össze a történteket a magyar pilóta.

A Nürburgringen mindkét versenyt a francia Victor Martins nyerte, aki így az összetettben is vezet, Tóth László a monzai idénynyitón gyűjtött hat pontjával a 15. A Bhaitech másik két versenyzője közül Lorenzo Colombo egy második és egy ötödik hellyel gazdagodott Németországban, míg Vicky Piria mindkét futamon utolsó lett.

Fotó: Tóth László Média


Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató