2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A törvény a prefektusok és a bíróságok számára is kötelező!

  • 2015-07-06 16:01:13

A Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerősen érvénytelenítette Csíkszereda önkormányzatának határozatát, amelyet tavaly februárban a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezett.

A Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerősen érvénytelenítette Csíkszereda önkormányzatának határozatát, amelyet tavaly februárban a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezett. A hír kapcsán Hargita megye prefektusa ismét elmondta, hogy minden ilyen határozatot bíróságon támadott meg, s az eddig megszületett összes ítélet neki adott igazat.

Ezzel kapcsolatban fontosnak tartjuk leszögezni:

A határozatok elfogadását többek között azért kezdeményeztük, mert a kormány – a Helyi Autonómia Európai Chartáját megszegve – úgy kezdett hozzá az ország közigazgatási átszervezéséhez, hogy előzetesen nem kérte ki az önkormányzatok véleményét. Az önkormányzatok pedig nem tettek mást, mint hogy törvényes jogukkal élve kifejtették álláspontjukat a közigazgatási átszervezést illetően, és ennek megfelelően fordultak kéréssel Románia parlamentjéhez.

Az alkotmány 126. cikkelyének (6) bekezdése, valamint a közigazgatási bíróságokra vonatkozó 554/2004-es törvény 5. cikkelye (1) bekezdésének a) pontja egyértelműen kimondja, hogy nem támadhatók meg a közigazgatási bíróságon a közhatóságok azon dokumentumai, amelyek az illető hatóságnak a parlamenthez való viszonyára vonatkoznak. A szóban forgó határozatokkal az önkormányzatok a kormányhoz és a parlamenthez intézett kéréseket fogadtak el, ezek tehát olyan dokumentumok, amelyekre a jelzett törvényi előírások vonatkoznak. Következésképpen a prefektusoknak nincs joguk ezeket bíróságon megtámadni, ha pedig mégis ezt teszik, a bíróságoknak – illetékesség hiányában – el kell utasítaniuk az ilyen kereseteket. Megállapítható tehát, hogy ezekben az ügyekben a prefektusok is és a bíróságok is megsértették az alkotmányt és a törvényt.

Mindezek figyelembevételével arra biztatjuk a még perben levő önkormányzatokat, hogy hivatkozzanak ezekre a törvényi előírásokra, a pert jogerősen elvesztetteket pedig arra, hogy kezdeményezzenek rendkívüli jogorvoslati eljárást. Ismételten jelezzük ugyanakkor , hogy ezen perek lefolytatásához a Székely Nemzeti Tanács szakmai segítséget biztosít az azt igénylő önkormányzatoknak.

Megállapítjuk ugyanakkor azt is, hogy az önkormányzati határozatok a közösségi akaratot fejezik ki, és ezen sem a kormánymegbízott, sem a bíróság változtatni nem tud! Ezért továbbra is biztatjuk azon önkormányzatokat, amelyek még nem léptek, hogy mihamarabb fogadják el ezt a határozatot.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató