2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Toró: Eljött az egyenes beszéd ideje

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke tegnap Marosvásárhelyen hirdette meg a párt autonómiastatútumának nyilvános vitáját. 

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke tegnap Marosvásárhelyen hirdette meg a párt autonómiastatútumának nyilvános vitáját. A Maros megyei szervezet elnökével, Portik Vilmossal közös sajtótájékoztatón ismertette az EMNP tervezetének lényegét, amely régiókra alapoz, „nem felszámolni, integrálni akar”, és amely beilleszkedik a román jogrendbe.
 
Toró szerint nem véletlenül választották Vásárhelyt, hanem mert szimbolikus helyszín autonómiakérdésben. Elmondta, hogy a múlt héten, március 12-én, kiértékelve a székely szabadság napját, utórezgéseit és sajtóvisszhangját, arra a következtetésre jutottak, hogy „annak a kísérletnek vagyunk tanúi, hogy az autonómiatörekvéseket a szélsőségesség kategóriájába próbálják besorolni, illetve alátámasztani a marosvásárhelyi eseményekkel”. 
Tiszta vizet a pohárba
„Mi úgy gondoljuk – jelentette ki az EMNP elnöke –, hogy abszolút európai megoldás, amit mi és általában az erdélyi magyarok gondolunk az autonómia kérdéséről, mert úgy véljük, ez a megoldás a magyar közösség hosszú távú jövője szempontjából”. Sajnálattal állapították meg, hogy „a bukaresti képviseletet birtokló érdekvédelmi szervezet jeles képviselői is beálltak ebbe a kórusba, és megpróbálták elvinni a marosvásárhelyi esemény nagyon fontos üzenetét, amely az autonómiára koncentrált, és megpróbálták úgy beállítani, mint egy szélsőséges csoportnak az akcióját”. Ez késztette arra, hogy próbáljanak tiszta vizet önteni a pohárba ebben a kérdésben. „Azt mondtuk, eljött az egyenes beszéd ideje az autonómia kérdésében, és felszólítottuk az RMDSZ vezetőit, hogy ők is beszéljenek egyenesen a kérdésről, hozzák nyilvánosságra azt a munkaanyagot, amelyen a tavalyi RMDSZ-kongresszuson létrehozott politikai szakértői bizottság dolgozik Székelyföld területi autonómiájára vonatkozóan. Látni szeretnénk a bizottságot is, lássuk, kivel állunk szemben, s hogy tudjunk részt venni a nyilvános vitában”. Az EMNP elnöke kijelentette: egy évvel ezelőtt ígérték, hogy ez a vita elkezdődik, most pedig eléggé megalapozott a gyanú, hogy a kormányzati szerepvállalás miatt ismét zárójelbe kerül, mint ahogy az elmúlt húsz évben többször is megtörtént.
Az EMNP a „kezébe vette a dolgot”
„Rövid határidőt adtunk erre a felszólításra, azt mondtuk, a nemzeti ünnepünk után várjuk, hogy kezdődjön el ez vita, és nyilván, az anyag ismeretében szerettük volna ezt a vitát lefolytatni. Felkérésünkre nem érkezett érdemi válasz, és az EMNP elnöksége úgy döntött, a kezébe veszi a dolgot, és nyilvános vitára indítja ezt a kérdést, nem várja meg, amíg az RMDSZ bizonytalan időre kitolja, és azt sem tudhatjuk, hogy a kormánypártokkal kötött háttéregyezségeknek milyen következményük lehet az egészre. Ezért ma Marosvásárhelyen meghirdetjük a nyilvános vitát ebben a kérdésben.”
Elmondta, hogy két elképzelés létezik: az egyik az, amit az SZNT tett magáévá, hogy a Székelyföld autonómiáját egyedi esetként kezelve, egy jogszabállyal akarják megoldani ezt a kérdést. Ezt célozta Székelyföld területi autonómiájának a statútuma. Ennek a lényege az, hogy a Székelyföld sajátos jogállására koncentrálva jogszabályban akarja rögzíteni azokat a hatásköröket és feladatokat, amelyek ezt a kérdést rendeznék. 
A másik, amelyet az EMNT indított el 2004-ben, amikor megszületett a szervezet autonómiastatútuma is, az általánostól közelítette meg a kérdést, az aszimmetrikus regionalizmus elvére építve úgy gondolja, hogy kerettörvényben kellene rögzíteni ezt az elvet, illetve a régiók létét. Ezt a kerettörvényt hozta nyilvánosságra tegnap az elnök, amely megadja a lehetőséget a régióknak, hogy megalakuljanak, és meghatározza azokat az elveket, hatásköröket és feladatokat, amelyek a régiók előtt állnának, majd erre a kerettörvényre építve, törvénnyel létrehozható a régió, amely aztán megalkotja saját statútumát. Ez Toró Tibor szerint nem mond ellent az SZNT elképzelésének, amely csak a Székelyföld esetében érzi magát illetékesnek, miközben a Néppárt, bejegyzett politikai pártként, úgy gondolja, megoldást kell kínálnia nemcsak a Székelyföld esetében, hanem általában a problémára, és ezért indítják el az útjára ezt a kerettörvényt, amelyet az EMNT felkérésére Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár és munkacsoportja 2004-ben készített el. Ennek a törvénynek a gyakorlatba ültetése tulajdonképpen alkotmánymódosítást igényel, és úgy gondolják, hogy most, amikor napirenden van az alkotmánymódosítás, ezt a kérdést meg lehet nyitni.
A jogszabály a Néppárt honlapján is elérhető, a nyilvános vita koordinálására a Bálványos Intézetet kérték fel, elsődleges partnerként a Székely Nemzeti Tanácsot, kiemelt partnernek az Erdélyi Demokratikus Liga elnevezésű, újonnan alakult civil szervezetet nevezte meg. De számítanak a magyar tudományos műhelyekre is: a Sapientia, a Partiumi Keresztyén Egyetem, illetve a Babeş-Bolyai szakmai műhelyeire.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató