„Tollaitokat a fénybe mártottátok”

Tizenöt éves a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Doktori Iskolája

Vannak olyan eseménysorozatok, amelyekről – a szakmában eltöltött évek számától függetlenül – kimondottan nehéz beszámolót írni. És nem azért, mert annyira rosszak vagy eseménytelenek lettek volna, épp ellenkezőleg: aránylag rövid időtartam keretében oly sok érdekes, értékes, tartalmas információval szolgáltak, hogy mindenről írni bőven meghaladná a lap által biztosított keretet, bármit is kihagyni pedig vétek volna. Ilyenkor érkezik a szakmai dilemma: írjunk-e egy kvázi száraz, rövid, de pontos összefoglalót, vagy toljuk el magunkat gonzó-stílbe, a hangulatok, érzések szubjektív világába. Előbbi nem lenne méltó az olvasóhoz, mert elkerülhetetlenül szakmázás lenne belőle, ami lehet, hogy őt nem érdekli, utóbbi pedig nem lenne méltó az adott rendezvény színvonalához. Jelen esetben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának A sokaság hangja: reteatralizáció a romániai színjátszásban című múlt hét végi, háromnapos eseménysorozata kapcsán merültünk el ebben a dilemmában, amelyből Erika Fischer-Lichte-nek, a színháztudomány egyik legismertebb nemzetközi szaktekintélyének az eseményen tartott előadása, illetve annak pár mondata emelt ki: amint megjegyezte, korunk hétköznapjainak egyik legjellemzőbb vonása a teatralitás. És e teatralitás nemcsak a színházakra, hanem a hétköznapi helyzetekre is értendő. Hiszen – teszem hozzá én – minden egyéb mellett elég, ha csak az utcai performanszokra vagy a közösségi médiára, a felhasználók kisfilmjeire gondolunk: minden arról szól, hogy valaki csinál valamit, a többi pedig nézi. Ennél több – sokak egybehangzó véleménye szerint – nem is kell a színházhoz.

Ezen, a hétköznapok részévé vált teatralitás felől indulva megkockáztatom, hogy azok is érdeklődéssel olvassák e beszámolót, akiket amúgy meglehetősen hidegen hagy ez a világ, hiszen a színház már régóta túlnőtte a kőszínházi keretet, ott rejtőzik a vizualitás uralta világunk minden rétegében. És ezen rétegek közül számos képezte a háromnapos eseménysorozat előadásainak tematikáját is, az értekezések a színháztudomány számos területét átfogták. Több tényező is kiemelte e rendezvénysorozatot a hasonló konferenciák közül: az egyik, hogy a művészeti egyetem doktori iskolája szervezte, tehát a felsőoktatás legmagasabb szintjén oktatók és tanulók, valamint nemzetközi hírű szaktekintélyek előadásait hallhatta az érdeklődő közönség. A másik, hogy ezzel az alkalommal az iskola fennállásának a 15. évfordulóját is ünnepelte, ezáltal elkerülhetetlenül a múltba és múlthoz is fordult, érdekes adalékokkal telítve a jövőbe tekintő doktorképzést. A harmadik pedig, hogy nyilvános volt és ingyenesen látogatható, így a színházat szerető nem szakmabeliek is részt vehettek az előadásokon, beszélgetéseken, értesülhettek a legújabb kutatásokról és eredményekről.

Az eseménysorozat csütörtök délután kezdődött, és szombat este ért véget. Az első nap több kötetet is bemutattak az egyetem Stúdió Színházának előcsarnokában és a Gemma Book Caféban: közöttük a Doktori Iskola Studia Artis könyvsorozatának román és magyar nyelvű köteteit, Cătălina Mihăilă, Elise Wilk, Karina Căpraru, Boros Csaba és Strausz Imre-István könyveit. Ismertették a Korunk szeptemberi színházi számát, a Test – hatalom – performativitás című kutatási projektet pedig Ungvári Zrínyi Ildikó projektvezető mutatta be. A csütörtöki program Kovács Levente Életforma, nem hivatal című kötetének bemutatójával ért véget a Gemma Book Caféban. Pénteken az eseménysorozat meghívottjainak előadásai, majd a doktori iskola 15. évfordulójának ünnepi rendezvénye következett, szombaton pedig reggeltől estig tartó konferenciára került sor, amelynek szekcióiban hazai és magyarországi egyetemek doktori iskoláinak hallgatói adták elő értekezéseiket. 

Péntek délelőtt Adamovich Ferenc és Bianca Holobuţ előadásait láthatták az érdeklődők, majd kezdetét vette a The Movement Of Retheatricalization In Romania című, illetve tematikájú eseménysorozat, amely a romániai színházban a múlt század hatvanas éveiben bekövetkező, és az erdélyi magyar színjátszásra is nagy hatást gyakoroló reteatralizációs törekvésre fókuszált. Ennek keretében az Amerikai Egyesült Államokból érkezett Both András adta elő Retheatricalization: Building the Dramatic Space. A Designer’s View című előadását, majd Meetings on the Topic of Retheatricalization cím alatt Andrei Şerbannal beszélgetett Albert Mária. 

Igencsak érdekesnek és fontosnak bizonyult a Forme Teatrale Conexe. Istorie Teatrală Maghiară Din Transilvania című előadás is, amely magyar nyelven, román tolmácsolással zajlott, természetesen nem véletlenül: itt arról volt szó, hogy a magyar kezdeményezésre indult, marosvásárhelyi és magyarországi kutatók által kidolgozott Philther nevű, határozott előadáselemzési protokollt követő, rendkívüli jelentőségű, a magyar színháztörténet egykori, fontos előadásait mai szempontok szerint elemző, az elemzéseket kötetekben kiadó és a philther.hu című, fényképekkel, videófelvételekkel gazdagon ellátott, rétegzett olvasási élményt nyújtó honlapra feltöltő projekt kezdeményezői e kutatást most a román színháztörténet egyes előadásaira is kiterjesztik. E projektet mutatta be Jákfalvi Magdolna és Kékesi Kun Árpád. Mint mondták, a kutatás első eredményei 2019-ben jelentek meg magyarul Ungvári Zrínyi Ildikó társszerkesztésével az Erdélyi magyar színháztörténet. Philther-elemzések című, több mint 500 oldalas kötetben. – Ez a kiadvány, illetve a kutatás folyamata hozta magával azt a felismerést, hogy mutassuk meg ezt a kutatást a lehető legszélesebb körben. A kutatást magyar és angol nyelven kezdtük el terjeszteni a philther.hu oldalon, és nagyon hamar rájöttünk, hogy románul is olvasható kell legyen, hiszen elkészítjük Erdély színjátszásának a történetét, ám a román szakma számára ezek az eredmények eddig egyáltalán nem voltak láthatóak. A készülő kötettel egy olyan válogatást készülünk a románul olvasók elé tárni, amely az erdélyi színháztörténetnek a román kapcsolataira fókuszál, és megpróbáltunk olyan, kánonformáló előadásokat kiemelni, amelyeket román társulatokkal magyar vagy magyar társulatokkal román rendezők vittek színre – mondta Jákfalvi Magdolna és Kékesi Kun Árpád, majd Boros Kinga, Patkó Éva, Dálnoky Réka, Albert Mária és Varga Anikó ismertette különböző, román–magyar koprodukcióban készült előadások Philther-elemzéseit.

Délután vette kezdetét a Doktori Iskola megalapításának 15. évfordulója kapcsán szervezett ünnepség a Stúdió Színházban, amelyen Sorin Crişan, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora üdvözölte a közönséget. Mint mondta, a Doktori Iskola végzettjei közül sokan a hazai és nemzetközi tudományos élet ismert személyiségeivé váltak, és oktatóik között is vannak olyanok, akiknek neve és alakja megkerülhetetlen: közéjük tartoznak a magyarországi Jákfalvi Magdolna és Kékesi Kun Árpád professzorok, a Doktori Iskola oktatói is – hallottuk Sorin Crişantól, aki érdemeik elismeréseként Jákfalvi Magdolnának az egyetem aranyérmét, Kékesi Kun Árpádnak pedig az intézmény arany oklevelét adta át, majd Bob Fülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatója szólalt fel.

– A mindenkori Doktori Iskola védjegyét a doktoranduszaink jelentik. Hallgatóink 2022-ig 79 doktori tézist védtek meg, az utóbbi négy év alatt 27-et, a felsőoktatási akkreditációs bizottságnak elküldött hivatalos jelentés szerint a 2015 és 2020 között beiskolázott hallgatóink és végzőseink összesen 152 tanulmányt közöltek, 300 konferencián vettek részt, 1438 művészeti alkotást hoztak létre és 90 díjban részesültek. A számadatok növekvő tendenciát mutatnak. A következő évek legfontosabb célkitűzése, hogy még több nemzetközi nyelven írt tanulmányt hozzunk létre, hiszen fontos kutatások születnek, és ne legyünk bátortalanok. 2019-ben választottak meg a Doktori Iskola vezetőjének, kevés tapasztalattal, de nagy lelkesedéssel indultam. Amikor elolvastam dr. Béres Andrásnak, a Doktori Iskola első igazgatójának az interjúit, elgondolkodtam, milyen hatalmas volt az ő aktivitása: új épületek, egyetemi katedrák, a Doktori Iskola létrehozása kötődik hozzá. Tevékenységem során én is megéreztem a csapatmunka erejét, hogy nem vagy egyedül, mert a mi közösségünk empatikus, segítőkész és összefog bármikor, hogy megtartson. Giorgio Agamben Mit jelent kortársnak lenni? című tanulmányában írja: Kortárs az, akinek egyenesen a szemébe vág a saját korából felcsapó sötétség-nyaláb, kortárs az, aki tudja, hogy miként kell ezt a sötétséget látni, és képes tollát a sötétségbe mártani. Kedves barátaim, megfordítva Agamben idézetét: köszönöm, hogy tollaitokat a fénybe mártottátok! 

Schneider Tibornak a Doktori Iskoláról készített rövidfilmjét követően Buta Árpád és a Tiberius vonósnégyes adta elő Boros Csaba Schubert-átiratát, majd 80. életévét betöltő Béres András professzornak, az egyetem egykori rektorának, a Doktori Iskola alapítójának köszöntése következett. Laudációt mondott Sorin Crişan, a Művészeti Egyetem rektora, majd Béres András üzenetét hallhatták a jelen lévők, ezt követően Jákfalvi Magdolna és Kékesi Kun Árpád mutatta be a Vocaţia excelenţei/ Béres András/ A kiválóság dicsérete és az Egy filozófus Székelyvárosból. Béres András mondja című köteteket (az esemény ezen részéről hamarosan részletesen is beszámolunk – a szerk.), végül Boros Csaba Different Times. 

Hommage a Philip Glass című, vonósnégyesre írt kompozíciója zárta a péntek délutáni ünneplést. 

A rendezvénysorozat keretében szervezett konferenciára szombaton került sor, amelynek első felvonásaként Erika Fisher-Lichte tartotta meg What is Retheatricalization? című előadását. A magyar nyelvű színházművészeti egyetemek doktori iskolái harmadik nemzetközi konferenciájának a Studium Hub adott otthont, a nap folyamán négy szekcióban (Ungvári Zrínyi Ildikó, Bob Fülöp Erzsébet, Kékesi Kun Árpád és Jákfalvi Magdolna vezetésével) három egyetem – a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem és a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem – doktoranduszai adták elő értekezéseiket, mutatták be projektjeiket a színházművészet legkülönfélébb ágazataiból: a nívós és sok esetben humorban is bővelkedő előadások során szó esett többek között a dramaturgi munkáról, a drámaírásról és -átírásról, a térrendezésről, a színház filmbeli ábrázolásairól, az első női rendezőkről, a tehetségfogalom alakulásáról, különböző színészképzési módszerekről, táncról és mozgásról, de nem hiányoztak az előadás-elemzések sem.

Igazán tartalmas, emlékezetes és a szépszámú közönség ellenére is családias, közvetlen hangulatú eseménysorozaton vehettünk részt a hétvégén, amely – az idén 15 éves Doktori Iskola meghívottjainak, oktatóinak, hallgatóinak a felsőoktatási képzés doktori fokozatának megfelelő nívón megírt és előadott, mégis közérthető és érdekes értekezéseivel egyetemben – ismét megmutatta, hogy a színház világa nem egy elefántcsonttoronyba zárt, önmagát szétszakmázó, befelé forduló entitás, hanem egy nyitott és széles univerzum, amely átitatja életünk megannyi vetületét.

Fotók: Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Facebook-oldala, Kaáli Nagy Botond