A töklámpás fénye

Sugárzó arccal állított haza a fiam az iskolából: képzeld, édesapám, tököt kell vinni az iskolába, mert töklámpást fogunk faragni, de nem mi, hanem veletek, szülőkkel együtt! Kezembe nyomta a meghívót, rajta a hosszú kelléklista: magok, falevelek, gombostűk, szalagok, gyertyák, minden vihető, ami egy tököt díszíthet. Lázas készülődéssel teltek a napok. Apa, szereztél tököt, milyen kést viszünk, van-e gyertyánk? – záporoztak szinte óránként a kérdések. 

Lassan minden összekerült. Hétfőn délelőtt az Európa Gimnázium II. D osztályába összesereglettek a tökök: sárgák, zöldesek, labda- és körtefejek, kerekdedek és oválisak, faragatlanul is vigyorgók. Kopacz Enikő Zsuzsanna tanítónő felvilágosító bevezetővel kezdte: igaz ugyan, hogy a töklámpás az angolszász országokban otthonos Halloween-dísz, amely egy kelta hagyományból ered, miszerint egy otthontalan lélek az ördögtől alkudta ki a fényt, hogy megtalálja az utat a menny felé, de nálunk is meghonosodott, és ugye, bennünket is emlékeztet valamire? – tette fel a kérdést a tanítónő. Szülők és nagyszülők a gyerekkor élményei között kerestük a bátortalan választ. A gyerekek azonban izgalomtól fűtve kapcsoltak tovább: hegyes fogakat, széles vigyort, kerek szemeket, háromszögű orrot kell neki faragni: szép is legyen, szörny is legyen, ijesztően kedves legyen!

Nekiláttunk. A gyermekarcokon ragyogtak a szemek, szélesedett a mosoly, ahogy látni és vigyorogni kezdtek a tökök. Ötletbőségben és hangzavarban „szenvedtünk”, a szorgos kezek egymásba ütközve kaptak a falevelek, a szalagok, a moha és a csillámpor után, de előkerültek gombok, gyöngyök, virágok, csipkék, murkok, csákók és napszemüvegek is. Sőt zsíros kenyér és fűszeres tea is, talán a hangzavar csillapítása végett!? Finom ötlet volt – úgy egyben az egész! Mire elfogyott az étek, már teljes díszben pompáztak a lámpás tökfejek. A gyerekek körbejártak: hú be jó, de vagány, na ez igen! – zúdult a tökfejekre a dicséret. Előkerültek a fotómasinák is, már a szülők is masíroztak asztaltól asztalig, gyerekek lettünk: mindet megnézni, megigézni, lopva vigyorogni!

A töksereg végül is fej-fej mellé került a szekrénysor tetejére. Eléjük sorakoztunk nagyszülők, szülők és gyerekek, megörökíteni a sok mókás arcot. És miután képbe kerültünk, a tanító néni újra feltette a tök jó kérdést: na, mi jut majd eszetekbe a töklámpásról? Most már lendült belőlünk, felnőttekből is a válasz: ez a nap, az együttlét öröme, a töklámpás fénye! Hogy egykor majd nekik is legyen mit mesélni...    

Bíró László