2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint háromezren az Ezer székely leány ünnepén

  • 2015-07-05 16:12:10

Több mint háromezren öltöttek népviseletet a csíksomlyói hegynyeregben tartott Ezer székely leány ünnepére.

Több mint háromezren öltöttek népviseletet a csíksomlyói hegynyeregben tartott Ezer székely leány ünnepére.
A két világháború között indult, majd a kommunizmus bukása után újjáélesztett székely ünnepségen a szervezők 2255 népviseletbe öltözött székely leányt és 1064 székely legényt regisztráltak szombaton, ám a hagyományos ruhákat viselők száma minden bizonnyal ennél nagyobb volt. A jövő évi rendezvény házigazdája Csíkszentimre lesz, ugyanis a csíkszetimreiek jelentek meg a legnagyobb arányban népviseletben a találkozón. A székely népviselet parádéja Csíkszereda főterén kezdődött, ahol közös táncba kapaszkodtak a résztvevők. A csíksomlyói kegytemplomban Böjte Csaba ferences szerzetes adott lelki útravalót számukra. Arra biztatott mindenkit, hogy nézzen szembe a feladatokkal, az élet nehézségei ellenére ne adja fel céljait. Azt a meggyőződését is hangsúlyozta, hogy a székelyeknek a szülőföldjükön van a helyük.
A csíksomlyói hegynyeregben egész nap folytatódott a mulatság. A nap folyamán 27 néptánccsoport tagjaként csaknem 1100 fiatal mutatta be tánctudását. A helyszínen több mint hatvan kézműves volt jelen, számos mesterség művelését is bemutatták.
A Domokos Pál-Péter néprajztudós által kezdeményezett Ezer székely leány ünnepét 1931-ben tartották először. A kommunista diktatúra idején betiltott rendezvényt 1990 óta ismét évről évre megszervezik. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató