2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint ezer magyar fiatal találkozott Ferenc pápával

  • 2015-08-04 15:53:50

A magyarországi és határon túli egyházmegyékből Rómába érkezett több mint 1600 magyar fiatal vett részt kedden a római Szent Péter téren a Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) találkozóján, amelyhez Ferenc pápa is csatlakozott.

A magyarországi és határon túli egyházmegyékből Rómába érkezett több mint 1600 magyar fiatal vett részt kedden a római Szent Péter téren a Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) találkozóján, amelyhez Ferenc pápa is csatlakozott – mondta el Palánki Ferenc egri segédpüspök az MTI-nek Rómában.
 
Több mint ezer fiatal a magyarországi egyházmegyékből érkezett. A többi magyar ajkú ministráns Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból utazott a Vatikánba.
A zarándokokat Rómába kísérő Palánki Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) ifjúsági referense és hivatásgondozó bizottságának elnöke elmondta, hogy 14-24 év közötti fiatalokról van szó. A Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) minden ötödik évben szólítja Rómába tagjait. Az augusztus 8-ig tartó mostani nemzetközi találkozó a tizenegyedik: huszonkét országból kilencezer fiatal érkezett. A háromezer fős osztrák küldöttség után a magyar ajkúak vannak a legtöbben. Annál is inkább, mivel a nagy létszámú német ministránsközösség tavaly külön találkozott Ferenc pápával.
A magyar fiatalokat többek között Német László nagybecskereki püspök, a CIM elnöke, valamint Böcskei László nagyváradi püspök és Orosz Atanáz miskolci görög katolikus püspök kísérte Rómába. A ministránsok kedd délután részt vettek a római Szent Péter téren zajló közös és többnyelvű imádkozáson, amelyhez hat órakor Ferenc pápa is csatlakozott. A Szent Péter téri ministránstalálkozó eseményeit magyar nyelven a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adása egyenesben közvetítette.
A Rómába érkezett magyar fiataloknak szerdán a Szent Ignác-templomban mutatnak be magyar nyelvű misét.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató