2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több ezer dokumentumot szivárogtatott ki a WikiLeaks

  • 2017-03-09 15:54:12

Meghackelt, internetkapcsolattal rendelkező Samsung okostévéket használhatott mikrofonként egyes lehallgatásaihoz az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a WikiLeaks kiszivárogtató portál által frissen közzétett dokumentumok szerint.

Meghackelt, internetkapcsolattal rendelkező Samsung okostévéket használhatott mikrofonként egyes lehallgatásaihoz az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a WikiLeaks kiszivárogtató portál által frissen közzétett dokumentumok szerint.
Az ügynökség kibernetikai hírszerzéséről szóló, több ezer dokumentum egyike arról ír, hogy a CIA a brit titkosszolgálattal, az MI5-val együttműködve kifejlesztett egy Síró angyal névre keresztelt programot, amelynek segítségével a tévékészülék mikrofonja hangfelvétel céljából hozzáférhetővé válik a hackerek számára akkor is, ha az látszólag ki van kapcsolva. A hírportál még kedden este Londonban több mint nyolcezer titkosított információt hozott nyilvánosságra, a többi között arról, hogy a CIA milyen eszközöket használ hírszerzésre, hogyan alakít át például okostévéket és okostelefonokat lehallgató berendezésekké, vagy milyen módszerekkel veszi át az uralmat számítógépek fölött.
Ha a fenti információ a többivel együtt valós, a dokumentumok páratlan betekintést nyújthatnak az amerikai hírszerzés működésébe. Az anyagok állítólag a CIA Langleyben működő Kibernetikai Hírszerzési Központjából származnak, és „egy ottani, elszigetelt, magas biztonsági fokozatú hálózatból kerültek” illetéktelen kezekbe. A WikiLeaks további hat adag dokumentum közzétételét ígérte Vault 7 összefoglaló néven. Az első adag kiszivárogtatás 7818 honlapot és 943 csatolmányt tartalmazott, amelyet a WikiLeaks üzemeltetői előzetesen megszűrtek, nehogy éles kiberfegyverek kerüljenek az avatatlan felhasználók kezébe. A közzétett dokumentumok többsége 2013 és 2016 között keletkezett.
A kiszivárogtató oldal szerint forrásuk célja az volt, hogy vitát indítson „a kiberfegyverek biztonságáról, létrehozásáról, használatáról, terjesztéséről és demokratikus ellenőrzéséről”. Ugyanakkor James Lewis, a washingtoni Center for Strategic and International Studies kutatóintézet szakértője szerint valószínűleg egy külföldi szereplő, feltehetőleg Oroszország lopta el a dokumentumokat. Lewis szerint Moszkva továbbította azokat a WikiLeaksnek, amely lehet, hogy nincs is tisztában az információk megszerzésének pontos módjával.
A CIA az Egyesült Államok ellenségeinek segítésével vádolja a WikiLeaks portált
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) szóvivője azzal vádolta meg a WikiLeaks portált, hogy az Egyesült Államok ellenségeit segíti. Egynapi hallgatás és elzárkózás után szerdán este Heather Fritz Horniak, a CIA egyik szóvivője nyilatkozott az amerikai sajtónak, és leszögezte: „az amerikai közvéleménynek van oka aggodalomra a WikiLeaks valamennyi publikációja miatt, mert ezeknek az amerikai hírszerzői közösség azon képességének megváltoztatása a céljuk, amellyel megvédhetik Amerikát a terroristáktól és más ellenségeitől”. A szóvivő emlékeztetett rá, hogy a CIA-nak nincs joga bárkit is megfigyelni az Egyesült Államokon belül, s hozzátette: „ezt nem is teszi”. Fritz Horniak hangsúlyozta, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség feladata a külföldön történő hírszerzés, annak érdekében, hogy megvédje az Egyesült Államokat a terroristáktól, az ellenséges államoktól és más ellenségeitől.
A CIA szóvivője viszont nem tért ki arra, hogy a hírszerzés hitelesnek tartja-e a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott dokumentumokat.
A The Washington Post szerdán este arról számolt be, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a kiszivárogtatók „levadászására” készül, meghatározandó, hogyan jutott a Julian Assange alapította portál a dokumentumokhoz. (MTI)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató