2024. december 4., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

33. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor

Az idén a 33. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban – népszerűen Tusványoson – mintegy 1000 előadó fordult meg, legtöbben politikai, közéleti témákban tartottak előadást, emellett sok más érdekes programot is kínált a rendezvény, de az idén is a Fidesz által képviselt politikai üzenet továbbítása volt a cél. Orbán Viktor miniszterelnök véleményére több mint 7000-en voltak kíváncsiak. Mindemellett úgy tűnik, a fesztivál jellege is egy kicsit megkopott a több mint három évtized alatt. 

Nyíltan az ifjúságról, a közigazgatásról, a környezetvédelemről, a nőkről és az EU-ról

Egyebek mellett szó volt a döntéshozatalról – egyáltalán nem politikai értelemben. Dr. Seer László közgazdász, marketingszakember, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának oktatója tartott előadást a vásárlásról, arról, hogy hogyan döntünk, amikor valamilyen használati cikket szeretnénk megvásárolni. Jelenleg a kutatók több mint 270 különböző heurasztikus módot különböztetnek meg, ezek azok, amikor egy döntés meghozatalakor valamilyen tényezőt felülértékelnek az emberek, magyarázta lapunknak dr. Seer László, aki az előadásában több ilyen módot is megemlített. Továbbá szó volt a figyelemelvonásról, amelyért elsősorban az online tér a felelős. A fiúkra az jellemző, hogy inkább játszanak, a lányok a közösségi médiában aktívabbak – mondta Koós Judit ifjúsági bűnmegelőzési tanácsadó, áldozatvédelmi referens. Szerinte számos olyan játék van, amely stílusában agresszív, ez pedig tudat alatt agresszióra ösztönzi a fiatalokat. A közösségi médiának is számos veszélye van, mivel az adathalászok ellophatják az adatainkat, amivel meg is zsarolhatnak vagy felhasználhatják ellenünk – hallhattuk többek között. 

Számos más színes témájú előadás is volt még, viszont a főszerep a politikáé, a közéleté volt. A csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen jelen volt Soós Zoltán, Marosvásárhely, Korodi Attila, Csíkszereda, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy és Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere. Az elöljárók arról beszéltek, hogy fontos a székelyföldi városok közötti összefogás, hiszen csak így lehet eredményeket elérni. Szakács-Paál István, Székelyudvarhely nemrég megválasztott polgármestere arról beszélt lapunknak, hogy sok a gond a városban, egyrészt fejlesztésekre, másrészt közösségépítésre van szükség, ezeket a feladatokat szeretné ellátni a következő időszakban. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy az elmúlt több mint másfél évtizedes munkája során azt tartotta szem előtt, hogy a lehetőségekből a legtöbbet hozza ki. – Mindig készültünk egy optimista és egy pesszimista forgatókönyvvel, végül a városnak mindig nagyobb bevétele volt, mint amire számítottunk – fogalmazott az elöljáró, aki külön aláhúzta, hogy számos jó ötletet kapott a többi székelyföldi várostól, és Sepsiszentgyörgy is adott tanácsokat. Korodi Attila, Csíkszereda vezetője arról beszélt, hogy a székelyföldi városoknak össze kell fogniuk, csak így tudnak eredményesek lenni, hiszen az összköltségvetésük nem éri el például Kolozsvárét. Soós Zoltán városvezető arról beszélt, hogy évről évre duzzad a költségvetési hiány Romániában, és ezt az önkormányzatok is érzik. Kisebb keretből kell gazdálkodni, továbbá a pályázatok elapadtak, vannak olyan programok, amelyek már a nyertes liciteket sem tudják kifizetni, mondta Soós Zoltán. Az elöljáró arról is beszélt, hogy most megint terítékre került a megyék átszervezése, ennek kapcsán azért kell harcolni, ha ez tényleg bekövetkezik, hogy a székely megyék egy tömböt alkossanak, mert annak a magyarságra nézve súlyos következményei lehetnek, ha például Maros megyét Kolozs megyéhez és Kovászna megyét Brassó megyéhez csatolják. Ezért fontos, hogy legyen magyar érdekképviselet a parlamentben, ezért kell elmenni decemberben szavazni, hangsúlyozta Soós Zoltán.


A polgármesterek az önkormányzati munkájukról beszéltek



Tusványoson nagy hangsúlyt fektettek a környezetvédelem, az erdő- és hulladékgazdálkodás kérdésére. Tánczos Barna szenátor, volt környezetvédelmi miniszter lapunknak arról beszélt, hogy az ország erdőinek a fele állami tulajdonban van, a másik fele magánkézben. Viszont a túlzott szabályozások az erdei sétát is megnehezítik. Ezek a szabályok szigorúbbak, mint például Németországban, igaz, ott jóval kevesebb az illegális fakitermelés, emelte ki Tánczos. A szakpolitikus arról is beszélt a Népújságnak, hogy a hulladékgazdálkodás terén is van előrelépés. Az egyik ilyen a RetuRO rendszer. A politikus meg is köszönte a lakosságnak, hogy figyel a környezetre és használja a visszaváltási rendszert. Kifejtette, pár hónapon belül bizonyos településeken már működésbe léphetnek azok a hulladékudvarok, ahova el lehet vinni azt a szemetet, amit nem szállítanak el, mint például az építkezési törmelék vagy a gumiabroncsok. A minisztérium az elmúlt közel másfél évben, az RMDSZ kormányból való kiszorítása óta nem foglalkozott kellőképpen a hulladékudvarokat érintő licitekkel, ezért késett ezek elindulása, magyarázta Tánczos.

A nők közéleti szerepvállalása is terítékre került. Az RMDSZ pár évvel korábban vállalta az 50-50 százalékos arányt a politikai tisztségek elosztásánál, de ezt még nem sikerült teljesíteni. „Nem a mennyiség, hanem a minőség kell az elsődleges legyen”, mondta Szilágyi Dóra Emese, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke, aki kiemelte, hogy számos olyan nő van, aki közösségépítő szerepet vállal különböző szervezetekben, de nem közéleti szerepet, őket kellene rávenni erre. A MIÉRT elnöke szerint sok nő a családi elfoglaltság miatt nem vállalja a részvételt a politikai életben. Jelenleg Romániában minden politikai alakulat köteles a jelöltlistái mindegyikén legalább egy nőt szerepeltetni.

Winkler Gyula EP-képviselő többek között az EU versenyképességéről értekezett. Elmondta, ez csökkent az elmúlt években, ami egyrészt a vállalatok és a döntéshozók közötti kommunikáció hiányára, másrészt a képzés minőségére vezethető vissza. Véleménye szerint fontos lenne, hogy a vállalatok adjanak hangot meglátásaiknak, hogy jobb legyen a gazdasági teljesítményük, ezzel is lendítve az Európai Unió versenyhelyzetén. Ugyanakkor a képviselő szerint a túlzott szabályozásnak is az eredménye, hogy az EU lemaradt a versenyben a globális riválisaitól, az Egyesült Államoktól vagy Kínától. 

És ha már az Európai Unióról volt szó, kiemelték: számunkra fontos, hogy az év második felében Magyarország az EU Tanácsának soros elnöke. – A féléves megbízatás alatt számos ambiciózus célt tűztünk ki, mint például a versenyhelyzet javítása, a migráció és a béke kérdése vagy éppen Románia és Bulgária teljes jogú felvétele a schengeni térségbe – mondta Zsigmond Barna Pál, Magyarország országgyűlési képviselője. A közélet terén terítékre került az etnopolitika is. Ennek kapcsán Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ szóvivője úgy fogalmazott lapunk kérdésére, hogy az etnopolitikai kérdésekben látszólag egyetértés van az RMDSZ és a többi romániai magyar politikai alakulat között, viszont számos olyan téma van, ami feszültséget szül. 

Orbán Viktor kétpályás játékos 

Több mint 7000-en regisztráltak Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének szombati beszédére. A magyar miniszterelnök többek között kiemelte, hogy szerinte ötszáz éve nem volt akkora változás a világban, mint napjainkban. Azt sem rejtette véka alá, hogy az előző éveken elhangzott tusványosi beszédeiben maga is alábecsülte ezt a változást. A magyar miniszterelnök szerint a következő évtizedekben, sőt évszázadokban Ázsia lesz a világ meghatározó ereje. Hosszasan értekezett az Egyesült Államok hanyatlásáról, amiért a Demokrata Pártot tette felelőssé. Ezzel szemben értékelte Kínát, Oroszországot és az amerikai Republikánus Pártot. Mostanra a világ rájött arra, hogy a háborúban Oroszországnak van igaza – mondta a miniszterelnök. Ezzel a kijelentésével, Semjén Zsolttal egyetértve, „relativizálta” Ukrajna határait, egy nemzet törekvését arra, hogy szuverén döntéseket hozzon, vagyis mindazt nem akarja elfogadni Ukrajna számára, amit a magyarok számára el akar érni. Azzal, hogy Magyarország tagja a nyugati szövetségi rendszereknek – az Európai Uniónak és NATO-nak –, de közben az ezekkel szembenálló hatalmakkal szövetkezik, azt is jelenti, hogy két kapura játszik, ilyen értelemben pedig minden gól öngól is egyben. Elképzelhetetlen, hogy egy ország úgy legyen az állítólagosan alakuló új világrendben nyertes, hogy igazából egyik oldalon sem áll. Maga Orbán Viktor is úgy fogalmazott Tusnádfürdőn, hogy aki egyedül van, az elesik, szükség van a csapatra, az egységre. Ebben a kijelentésben az az érdekes, hogy éppen azt nem veszi vagy nem akarja észrevenni, hogy Magyarország egyre jobban kiszorítja magát szövetségesei köréből, miközben más rendszereknek nem része. Az idei beszéd pozitívuma, hogy a miniszterelnök nem üzent a romániai politikusoknak. Az idén méltatta romániai partnereit, kiemelve, hogy Magyarországnak Románia a harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere, illetve, hogy más területeken is jó az együttműködés a két ország között. 

Az évtizedek alatt Tusványos sokat változott, és már korántsem jelenti, jelképezi mindazt, amit indulásakor. Az idén is csak a Fideszhez és a párthoz közeli hangokat lehetett hallani az eseményen, az anyaországi ellenzéki politikusok közül csak néhány ismeretlen név bukkant fel az előadók között. Ugyanakkor Tusványos fesztivál jellege is megkérdőjelezhető. Az idén nem volt meg az a fesztiváli hangulat, mint korábban, vagy más erdélyi fesztiválokon, a Vibe-on vagy az Electric Castle-n. Úgy tűnik, kissé megkopott Tusványos üzenete. 


Németh Zsolt, Orbán Viktor és Tőkés László a miniszterelnök előadásán 

Fotók: Facebook/Tusvanyos



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató