Tíz év a babák testi és szellemi fejlesztésének jegyében

Tizedik születésnapját ünnepli a hét végén a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontja. Marosvásárhelyen, valamint a megye további öt településén, illetve Hargita megyében több száz baba-mama páros vesz részt heti rendszerességgel a szakemberekből álló lelkes csapat által szervezett tevékenységeken, ahol ingerekben gazdag környezetben, játékos foglalkozásokkal segítik elő a babák testi, illetve szellemi fejlődését. A gyerek számára jó móka a színes „játékparadicsom”, a labdák, akadálypályák, alagutak, az édesanyáknak pedig lehetőség arra, hogy olyanokkal találkozzanak, akiket hasonló problémák foglalkoztatnak. Az elmúlt tíz év nehézségeiről és sikerélményeiről Mezei Borbálával, a központ megálmodójával beszélgettünk.

 

– Honnan jött az ötlet, hogy szükség van Marosvásárhelyen ilyen típusú anya-gyerek foglalkozásokra?

– Tíz évvel ezelőtt adódott egy projektlehetőség a Caritason keresztül, külföldi partnereknél lehetett pályázni. Én voltam a projektnek a megírója, vezetője, és szabad kezet kaptam, hogy milyen témában írjam meg a pályázatot. Gyógypedagógusként a gyerekek állnak a legközelebb a szívemhez. Az ezt megelőző két évben foglalkoztam sérült gyerekekkel is, aztán váltottam, és a Caritas keretében a Teréz Anya Idősek Nappali Foglalkoztatójában egy másik korosztállyal dolgoztam, de mindig azt terveztem, hogy hosszú távon gyerekekkel fogok dolgozni. Innen jött az ötlet, hogy gyerekekkel olyan téren kellene foglalkozni, ami úgymond hiánypótló a városban.

– Miért oly fontos a korai nevelés?

– Kimutatott tény, hogy a korai időszakban a fejlődésben visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak, és ez a későbbiekben érezteti majd a hatását. Nem mindegy, hogy miként fejlődik a gyerek mozgás, beszéd, szocializáció, interakciók, kognitív képességek szintjén, és ez később, óvodás-, és iskoláskorban megmutatkozik majd az iskolai teljesítményekben. Ha mozgás szempontjából lemarad, megtörténhet, hogy majd tanulási nehézségei lesznek. Ezt feltételesen mondom, hiszen nem törvényszerű, hogy ha bizonyos téren lemaradt, akkor majd betűt fog cserélni, vagy diszlexiás, diszgráfiás lesz, de mindenképpen kapcsolat van a korai fejlődés és későbbi tanulási teljesítmény között. Ebből a meggondolásból született ez a program, hogy ha egy mód van rá, olyasmit nyújtsunk a vásárhelyi anyukáknak, ami a későbbiekben is a gyerekek hasznára válhat. 

– Konkrétan hogyan segítik elő a babák fejlődését ezek a foglalkozások? 

– Vásárhelyen nagyon sok csoportunk működik, ezért meg tudjuk tenni, hogy ezek korosztály szempontjából homogének legyenek. A hat hónapon aluli babáknál a hangsúly a babamasszázson, a mozgáson, az egyensúlyfejlesztésen van, a kisbaba különböző testrészeit megmozgatjuk, stimuláljuk. A mozdulatokat az anyuka végzi el, a lényeg az érintés, a fizikai kapcsolat az anya és gyereke között. Emellett különböző eszközökre tesszük a babát, például nagy labdán hasra, hátra fektetjük, megmozgatjuk mindenféle irányba, plédben hengergetjük, hiszen mindez serkenti a mozgáskészségüket. Hat hónapos kor után már a szó szoros értelmében kimásznak a kezeink közül, és ez így természetes, hiszen ha a baba már elsajátította a kúszást-mászást, akkor az a dolga, hogy ebben haladjon előre. Ezért hat hónaptól hároméves korig áttérünk az ének-mondóka programra, ahol a cél az, hogy játékos formában, mondókázás közben megmozgatjuk az összes testrészt. Kintről – és sokszor a szülők szemében is – annyi látszik, hogy egy jót játszunk, de az elsődleges célunk a program által a gyerekek fejlődésének a nyomon követése. Kisebb korban a mozgás fejlődése a leglátványosabb, míg egyéves kor után a kognitív képességek kerülnek előtérbe. Egyéves korig a baba a fekvő pozícióból eljut az állásig, a járásig és egy év után érdekes megfigyelni, ahogy kinyílik a tudatuk, egyre önállóbbak, felfedezőbbek, beszédesebbek lesznek. Amennyiben látjuk, hogy a fejlődésben valamelyik téren elakadás, nehézség van, akkor akár csoporton belül egyéni helyzeteket keresünk, és ott próbálunk segíteni, akár egyéni találkozókat kínálunk fel. Másik célunk a program által a szülő-gyerek kapcsolat mélyítése, minőségi idő felkínálása. Érdekes látni, hogyan élik meg az anyák, amikor második, harmadik gyerekkel kapcsolódnak be a foglalkozásba. Ez az idő csak az övéké, ekkor a teljes figyelem a legkisebb gyereké. A szocializáció szempontjából is fontosak ezek az együttlétek. Az anyukák számára fontos az, hogy olyanokkal találkozzanak, akik hasonló cipőben járnak, akiket ugyanazok a gondok foglalkoztatnak. A gyerek számára egyéves kor után válik fontossá, másfél-két éves korban lesz jellemző, hogy elkezdi megtanulni a közös játszást, megszokni, hogy ő is éppen azt a játékot szeretné, ami a másik gyerek kezében van, de nem biztos, hogy azonnal megkaphatja. A szocializáció kapcsán kitérnék arra, hogy hosszú távon, az oviba való beilleszkedésnél is előnyükre szolgál az itt tapasztalt közösségi élmény, mert megszokja a gyerek, hogy egy közösségbe jár, hogy hétről hétre ugyanazokkal az arcokkal találkozik, megtanulja, hogy van egy rendszer, a foglalkozásnak van egy kezdete és egy vége, valami valami után következik, és nem feltétlenül mindig az történik, amit én akarok. A foglalkozás úgy van felépítve, hogy egymást váltogatják az énekek, mondókák, amihez mozgást társítunk, sok ideig fenntartva a gyerekek figyelmét. 

– Ahogy teltek az évek, egyre több baba–mama páros kapcsolódott be a foglalkozásokba, és egyre több településen vagytok jelen…

– 2005-ben két csoporttal indítottunk, első lépésben próbaként, hogy felmérjük, valóban van-e rá igény. Rövid hirdetés után beteltek a helyek, sőt pótlistát indítottunk. 2008-ig a heti két-három csoportot tudtuk fenntartani, mivel nekünk, akik a csoportokat vezettük, a fő tevékenységünk az idősek nappali foglalkoztatójában volt. 2008-ban történt a nagy előrelépés a program életében, akkor fogalmazódott meg, hogy erre nagy igény mutatkozik, tehát több energiát kellene ráfordítani. Akkreditáltattuk a programot, ami azért volt fontos, hogy állami pályázatokat adjunk le. Az első csoportokat külföldi pályázati pénzből finanszíroztuk. A program akkreditálása nagy lépés volt, majd helyszínt változtattunk, a Teréz Anya Központból a Deus Providebit Házba költöztünk. Akkor már heti nyolc csoportot tudtunk vállalni. 2008 őszén pályázatot adtunk le a 2009-es évre állami támogatásért, és ahogy ezt megnyertük, tovább tudtuk bővíteni a programot. 2009 elején ketten dolgoztunk teljes munkakörben a Korai Nevelőközpontban, tavasztól újabb kollégával bővült a csapat. 2009 őszétől elindult egy terjeszkedési folyamat, Marosszentgyörgyön is indítottunk csoportot, majd 2010-ben Udvarhelyen, Szászrégenben, Szentegyházán, majd Gyergyóban. Jelenleg két megyében 13 helyszínen, 12 kollégával vagyunk jelen, Maros megyében Marosvásárhelyen, Maros-szentgyörgyön, Szászrégenben, Búzás-besenyőben, Nyárádszeredában és Szovátán. Marosvásárhelyen hetente közel háromszáz családdal dolgozunk, harminc csoportfoglalkozásunk van, ennek egy része ritmikus torna, amit a 3-11 év közötti gyerekeknek kínálunk. Ezt 2010-2011-ben kezdtük el, mivel a gyerekek, akik hozzánk jártak, betöltötték a három évet, kinőttek a programból, de a szülők részéről megfogalmazódott az igény, hogy szeretnének továbbra is hozzánk járni. Az óvodában elég korlátozottak a lehetőségek a plusztornáztatásra, innen jött a ritmikus torna ötlete. Maros megyében az elmúlt tíz évben közel ezerötszáz családdal dolgoztunk. 

– Tudomásom szerint anyagi gondok is nehezítették a munkátokat, megvonták az állami támogatást…

– Az első három évben, mivel volt a külföldi projekt, ingyenesek voltak a foglalkozások. Aztán bevezettük a hozzájárulást, de ez is szimbolikus volt, 0-5-7 lej alkalmanként. Egy főre eső jövedelem alapján szabtuk meg a hozzájárulást, hogy mindenki számára elérhető legyen, és a nehéz anyagi helyzetben élőket se zárjuk ki. Öt évig állami támogatásnak köszönhetően elég jól sikerült fenntartani a programot, a program ekkorává nőhette ki magát, ennyi helyszínre eljuthattunk. Két éve azonban nem kapunk állami támogatást. A kisebb településeken támogat a polgármesteri hivatal, ez segítség abban, hogy a helyi szintű programjaink működjenek. A foglalkozásokhoz való hozzáárulási összeg is nőtt, de most is nyitott az ajtónk mindenki számára, jövedelemtől függetlenül.

 Az első évben, amikor állami támogatás nélkül maradtunk, a szervezet egy nagyobb összeget a program fenntartására irányított, de emellett nagy segítség volt, hogy helyi vállalkozókat megszólítottunk, és kértük, hogy a jövedelemadójuk bizonyos százalékát, amit szponzori-zálásra fordíthatnak, kínálják fel a programunknak. Számos cég mellénk állt, és jó érzés volt, hogy amikor a második év végén is kiderült, hogy ismét nem lesz állami támogatás, a cégek, amelyek előző évben felkaroltak, ismét mellénk álltak, mi több, újak is bekapcsolódtak. Úgy érzem, ez lehet számunkra egy irány az elkövetkezőkre nézve, a magánszféra irányából támogatást szerezni, hiszen az elmúlt tíz év látogatottsága is jelzi, hogy a foglalkozásainkra igény van.

A tizedik születésnapi rendezvényre október 24-én, szombaton 10 órától a marosvásárhelyi Deus Providebit Házba várják azokat a családokat, amelyek az elmúlt 10 évben részesei voltak a programnak. Ez alkalommal fellép a Hatlyukas furulyacsoport, a gyerekeket pedig ügyességi játékok, papírszínház, játékos zenebona, szabad játék, kézműveskedés, családi fotózás várja, a legkisebbek pedig kedvükre mászkálhatnak a színes akadálypályákon. 12 órától a Gézengúz gyermektáncházba bárki bekapcsolódhat, ezt követően pedig a szervezők szülinapi meglepetéssel kedveskednek a résztvevőknek.