A textilművész életfái

Mese, játék megkettőzve. Számomra ezt sugallja Sajgó Ilona május 4-én nyílt kiállítása a marosvásárhelyi Bernády Házban. A tárlat címében is utalást találhatunk rá: 44 éve a képzőművészet varázslatában. Bár lehet, hogy címválasztáskor a művésznő erre nem gondolt. Valószínű, hogy nagyobb szerepet játszott ebben a véletlen: ennyi ideje, vagyis 1973-ban végezte el Kolozsváron a képzőművészeti főiskola gobelin szakát, s azóta bizonyítja hivatásos alkotóként a tehetségét. De az ember már ilyen, ott is jelképeket keres, ahova esetleg ilyesmit nem is szántak. Nekem például óhatatlanul eszembe jutott, hogy a számmisztikában a 44-et erőduplázó mesterszámnak tartják, s ehhez is igazodtam, amikor a galéria közepén kitettem magam a színpompás kiállítási anyag sugárzásának. Persze a kettősség eleve nem maradhat észrevétlen, hiszen szőnyegek és festmények láthatók a három teremben, ezek együttesen, egymást kiegészítve, egymással párbeszédet folytatva teremtenek vidám harmóniát, titkokat sejtető, lírai hangulatot, árasztanak életörömöt. Azt, amivel Sajgó Ilona az eltelt években csoportos jelentkezéseken is megörvendeztette munkái nézőit. És amiből 2011-es átfogó egyéni kiállításán is bőséges ízlelnivalót kaptunk a Kultúrpalotában. A mostani tárlat többnyire az azóta eltelt időszak terméséből nyújt válogatást. Ez a termés pedig ugyancsak gazdag. A Bernády Házban mintegy negyven alkotás kaphatott helyet, méreteik folytán valamivel több akrilkép, mint kárpit. Bőven elég, hogy ismét felfedezhessük a kiállító alkotói erényeit, a művek forrásvidékét, ihlető közegét. És hogy elmondhassuk, a művész nem négy és fél évtizede él a képzőművészet bűvkörében, azóta foglyul ejtette ez a varázslat, mióta megszületett. A gyergyóalfalvi titok, miszerint ez a székelyföldi település a talentumok termőföldje, általa is gyarapodott, ugyanakkor hatott is rá a továbbiakban, táplálta hagyományaival, szellemével, vitalitásával. Olyan hajszálgyökerekkel látta el, amelyektől nem lehet szabadulni. Sajgó Ilona nem is akar elszakadni tőlük, példásan ragaszkodik szülőfalujához, családjához, az ottani közösséghez, tudja, hogy ekképpen teljesedhetett ki, válhatott sajátossá a kincses városban felsőfokon kiművelt, de valójában Vásárhelyen formálódott, terebélyesedett, egyéni arcot öltött életmű, amelyet jogos elégtétellel vallhat a magáénak. A sok jó ötletet metaforikus erővel megvalósító számos gobelin, a múltba mélyen visszanyúló, jelenbe ágyazódó, anyaghasználatban is inventív kollázsok éppúgy, mint a fényben fogant, transzparens festmények, amelyek alighanem újabb szőnyegek, zászlók, más textíliák potenciális előképei.

 Ha megfigyeljük az egyes munkák címét, hamar felfedezzük, hogy e méltató sorok elején említett kettősség ilyen vonatkozásban is érvényesül. Erdőtündér I-II., Az idő nyoma I-II., Ikarosz I-II., Fény és árnyék, Lassú tánc, Dinamikus tánc csak néhány példa erre. De jobb, ha minderről ön győződik meg 

személyesen, kedves olvasó.