A természet kalendáriuma XXXVII.

Áprily Lajos Madarakjával érkezünk Tavaszvárás hónapjába. Szeszélyes időjárása néha áprilisén is túltesz. A néhány plusz fokról néha -20°C alá zuhan a hőmérséklet. Csapadékban az év legszegényebb hónapja. De a nappal hossza másfél órányit bővül.

Hecserli – búvó gyomoridege a télnek

„Hó esett. A tar hegy orma

habfehéren integet.

Erdőkből a hó leűzött

őszapókat, pintyeket.

Almafánk és csipkebokrunk

madarak tanyája lett...

Most a ködből méla hangok

hullanak, mint halk rímek.

Bús pirók-jel. Csak varázsló

és poéta érti meg.

Pinty felel rá. Cinkeszó. – Most

szállingózni kezd a hó…

Áprily Lajos Madarakjával érkezünk Tavaszvárás hónapjába. Szeszélyes időjárása néha áprilisén is túltesz. A néhány plusz fokról néha -20°C alá zuhan a hőmérséklet. Csapadékban az év legszegényebb hónapja. De a nappal hossza másfél órányit bővül.

Farsangvasárnap jön. Ekkor hág tetőfo-kára a mulatozás. Farsanghétfőn és húshagyókedden – a húshagyó elnevezés az olasz carne vale tükörfordítása – még állhat a bál, aztán hamvazószerdával, idén február 13-ával, kezdetét veszi a nagyböjti időszak. A hamv, a hamu, már az Ószövetségben a bűnbánat jelképe. Hamvazószerdán a katolikus hívek új útra lépnek, amely a feltámadás húsvétjához vezet.

„Emlékezz, ember, hogy porból vagy és porrá leszel.” – ezzel az igével szépül a délutáni mise, s a pap az előző évi barka hamujával keresztet rajzol a hívek homlokára.

Napra rá Bálint érkezik. Az angolszász országokból hozzánk ’90 táján beszökő ünnep profanizálódott, s a szerelmesek napjává csupaszult. Holott Közép-Európa más éghajlatú vidékein a kikelet később érkezik, márciussal. Nálunk a március a szerelemlobbantó.

Ilyenkor a verebek ha szerelmesednek:

„Ha házasodnak a verebek Bálintkor,

Készülődhetsz a tavaszra bármikor.”

Ellenben az e nap ültetett facsemeték hamarabb erősödnek meg – tartja a néphiedelem.

Félénk királykák vegyülnek a madáretető cinkéivel, s a nagy eperfa törzsére csuszka csusszan. Aztán óramű pontosságával érkezik meggyvágó barátom, s apelláta nincs, övé az etető a spanyol meggyfán. Tengelic ritkán látogat, s a süvöltő sem merészkedik az Ebhátig. De néhány napra a Bulevárd ostorménfái csonttollúak többezres hadát látják vendégül. Csonttollúak csodája. Messze vidéken egyetlenegy helyen, itt, a vár mögött pihen kissé a csapat, s majszolgatja az ostorménfák magköpenyét, aminek íze – kóstold csak meg, ha arra jársz, kedves olvasóm – a datolya zamatára emlékeztet.

Régi képek. Úgy harmincévesek. Amikor még az utcák gyalogjáróit őshonos fák vigyázták városszerte, s a városból kivezető utak mentén árnyékos sorban álltak a jegenyék, sokhelyütt – példának okáért Póka s Körtefája környékén – gyümölcsfák. Beniuc útszéli almafái.

Ha „ésszerűsítik” a faállomány fiatalítását Vásárhelyt, bizony téli madárvendégeiktől is megszabadítják még a felsővárosi utcákat is. Kevés fa, s még kevesebb gyümölcsfa van már szerte a belvárosi kertekben is. Úgy járhatunk, mint azt 1867-ben a Kertészgazda szaklapban leírta volt az egykori kertész:

„Üresek, fátlanok a faluk utczái. Az utak kietlenek, nem jelzi azok szélét élőfa, mely nyáron árnyékul, télen a hófuvata-goknál kalauzul szolgálna a vándornak.” – olvasom a Fatenyésztés becsületkérdés címszó alatt – „A nép boldogításának kezdő betűje a fatenyésztés.”

„Akkor is megvolt minden háznak utcára mosolygó virágoskertje, minden kertnek a maga gyümölcsfája: rozzsal érő, fótos, zsíros, édes, írós (más néven sólyom) páris almát, eleinérő, vagyis korán érő, nyakas, bartamisz körtét, moskotár, madárka perpence szilvát termő fája: – akkor is egy szépséges szép bokréta volt az én falum, talán szebb a mainál.” – feleltetem rá Elek apót az Édes anyaföldemből.

Még ősszel elültettem pónyikalmafámat. Most, Bálintkor pihen. Talán nem néma tavaszra ébred.

Kelt 2013. esztendő Böjtelő havában, újhold előtt egy nappal

Kiváló tisztelettel: