Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-11-28 14:09:07
A kézi levonatot a Parti fűz fametszetéről 1979-ben készítette Gy. Szabó Béla, 1985-ben adta sógornőmnek, aki akkoriban néha meglátogatta az idős mestert. A kép számára emlék is. Jómagam meg arra emlékszem, hogy metszetein mindig ott van a Madár. Keresem a víz partján, a lom között, a fűben. Alig veszem észre a kizárólag éjjel aktív, a puhafájú ártéri ligetekben gyakran költő lappantyút (Caprimulgus europaeus) a Szamos vizéig lehajló fűzfa ferde törzsén. Szinte beleolvad a rücskösödő kéregbe.
A Természetet fekete-fehér metszeteibe újraálmodó mester András napján, 1985. november 30-án költözött vissza e tájba.
„Fehér András rossz év, víg András víg év.”
Így tartja a népi regula, máshol meg azt mondják:
„András napi hó, a vetésnek nem jó.”
Igazság van benne: az idejekorán lehullott hó hamar elolvad, s mikor leginkább kellene, a nagy fagyok idején, nem védi majd a zsendülő vetést.
Rá napra, december Oszkárral kezd.
„Oszkár napi éles szél négy heti széllel jár.”
No, ez már kevésbé alapul a természet változásainak megfigyelésén.
De térjünk vissza a Nagyenyedi kódexhez 1640-be.
„Andorjás Borbár Miklós...”
Fejtsük meg együtt e csízió utolsó versszakának első sorát!
Andorjás. November utolsó napja Szent András (Anderias) apostol napja. András, a halász, egyike volt a tizenkét tanítványnak. Testvérét, Pétert is o vitte Jézushoz. Valószínusítheto, hogy szeretettel és nem eroszakkal végzett szolgálatának eredménye, hogy a világon eloször Örményországban lett államvallás a kereszténység. A magyar Szent Koronán a szkíta hagyománynak megfelelo üdvözlo kéztartása is tanú arra, hogy András komoly mértékben részt vett a szkíták vallási életének alakításában is. A magyarság önmagát szkítának jelölte meg ezer éven át, ugyanakkor a Kárpát-medencében épített elso keresztény templomok zöme Szent András tiszteletére épültek. A magyar táltosok önmagukat az András apostol által hozott hit orzoinek tartották, az általuk újnak nevezett, „római hittel” szemben. Ez a hivatástudatuk még a XX. században is élénken élt – írja Wass Albert Hagyatékában. András visszatérve Görögországba, az achaiai Pátra városában Aegeas prokonzullal hitvitát folytatott. A despota igen alacsony erkölcsi erényekrol bizonyságot téve, a hitvitájuk végeztével börtönbe vetette, majd keresztre feszíttette Andrást Kr. u. 60-ban. Az X-formára ácsolt „András-kereszt” a görög X (khí) betu Krisztus nevének rövidítése.
Borbár. Szuz Szent Borbála (Barbara) napja december 4. Apja, a barbár Dioscurus, valahányszor útnak indult leányát egy magas toronyba zárta. A leány, miután már régóta vágyott a keresztségre, apja egy hosszabb távolléte során fölvételét kérte az egyház közösségébe. A Szentháromságba vetett hite jeleként a torony falába, amelyen addig csak két ablak volt, vágatott egy harmadikat is. Atyja emiatt azonnal meg akarta ölni, ám Borbálának sikerült elmenekülnie, mert a torony fala és a sziklák megnyíltak elotte. A hegyek között egy barlangban rejtozött, de egy pásztor elárulta atyjának a rejtekhelyet. A városba visszahurcolt leány elott, apja kérésére, a bíró, megfélemlítésül, keresztényeket gyötörtetett a legválogatottabb kínzásokkal. Aztán, hogy megszégyenítsék, megparancsolta, hogy ruhátlanul pellengérezzék ki a piacon, minden kíváncsi tekintet prédájául. Azonban a földből felszálló köd és az égből leereszkedő felhő úgy beburkolta a testét, mintha teljesen föl lett volna öltözve. Végül a bíró fővesztésre ítélte, és ekkor történt a legszörnyűbb: az apa, aki korábban esztelen féltékenységgel óvta a leányát, most maga ragadta meg a kardot és fejezte le. Mikor azonban hazafelé indult, villám sújtotta agyon, csak egy maréknyi hamu maradt belole.
Kultusza a IV. századba nyúlik vissza. Apja villám általi halála miatt a villámcsapás és tuzvész ellen kérik oltalmát. A vészharangra ezért a képét rá szokták vésni. Ezáltal lett a harangok és a harangöntok védoszentje, de neki ajánlották a hegycsúcsokat és az erodítményeket is. A puskapor feltalálása után, amelyet úgy tekintettek, mint a villám és a tuz egyesült erejét, ez a gyenge és minden eroszaktól távol álló szuz hamarosan a tüzérek védoszentje lett. Védoszentjüknek tekintik a hegymászók, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget, de ugyanígy a bányászok is, akik a sújtólég veszélyében dolgoznak. Végül a torony miatt, amelyben lakott, s amellyel oly gyakran ábrázolják, a régi építomesterek és komuvesek védoszentje lett.
Ha a cseresznyefa ágát Borbála napján beviszik a szobába, karácsonyra kivirágzik, ez a Borbála-ág.
Hatodikán Szent Miklósra, Müra püspökére emlékezünk. A tengerészek és kereskedők, az illatszerészek és gyógyszerészek, a zálogházak és pálinkafőzők védőszentjét elsősorban a szegény sorsú gyermekek és diákok védőszentjeként tiszteljük ma. A szüleitől örökölt vagyont szétosztva segítette a szegény gyermekeket.
A december 6-i ajándékozás szokása csak a XIX. század közepén érkezett a Kárpát-medencébe. Bár sokan úgy tartják, korunk klasszikus Mikulásának külsejét a Coca-Cola nevű üdítőitalokat gyártó cég találta ki 1931-ben, ez messzirol sem igaz. Régi gyermekkönyvek oldalain az elso világháború idején már találhatunk rajzokat, grafikákat a Mikulásról.
„No, vén lovas, már jó lesz nekivágnod!
Nézd, halványulgat a nap sugara.
S fejed fölött csak egy-egy varjú károg,
Arcodba szél csap, hideg zúzmara.
Addig léptettél, kényes úr-magadban,
Előre hagyván a serényeket,
Hogy magad bolygasz, ím az alkonyatban.
Már minden szamár megelőzhetett.”
Írja Molter Károlynak címzett szonettjében, az Elmaradt lovas eszmélkedésében az 1883-ban, december 4-én született, Tompa László. December eleje zúzmarás hangulata köszön vissza e Maros-parti naplementében is. Biztatása megszívlelendő.
„Most aztán késő lépve mendegélni –
Hát rajta, kantárt megeresztve, nyomban!
Figyelnek, lásd, a térség jegenyéi.
S ha célt nem érsz? ha hamarább ledobban
Lovad? – ne bánd; a hajsza is megéri:
Hősit rohansz egy halálos galoppban!”
Reményében annak, hogy szó-öszvéreim célt érnek, maradok kiváló tisztelettel:
Kiss Székely Zoltán