2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A természet kalendáriuma (LXXVII.)

November 23-án a Skorpióból a Nyilas havába lépünk. A hónap névadója, az állatövi csillagkép, a folyamközieknél, Egyiptomban, az ógörögöknél – és görög hatásra az arab és hindu csillagtérképeken is – nyilazó kentaurt mintáz.

Páll Lajos: Novemberi fenyves


November 23-án a Skorpióból a Nyilas havába lépünk. A hónap névadója, az állatövi csillagkép, a folyamközieknél, Egyiptomban, az ógörögöknél – és görög hatásra az arab és hindu csillagtérképeken is – nyilazó kentaurt mintáz.

A kentaurok, Kentaurosz félisten ivadékai, részeges, kéjsóvár, ámbár bölcsességgel megáldott lények voltak. Egyesek a vad thesszáliai lovas pásztorokban keresik az előképüket, a kentaurosz név lényegében „csikóst” jelent. Mások a lókultusz sámánpapjait látják bennük. A két legnevezetesebb kentaur Nesszosz és Kheirón volt. Az előbbi okozta Héraklész vesztét azzal, hogy amikor a hős nyilától eltalálva haldokolt – Héraklész azért nyilazta le a kentaurt, mert az megszöktette a feleségét –, rábeszélte az asszonyt, hogy mártsa férje ingét az ő vérébe, így az, ha magára ölti, sebezhetetlen lesz. Amikor aztán a hős belebújt a „nesszosz-ingbe”, az tüzes méregként égett a testébe. Kheirón viszont – az ő halálát is, bár „véletlenül”, Héraklész nyila okozta – nemes és bölcs kentaur volt, számos istenfi és hős (Aszklépiosz, Akhilleusz és mások) nevelője. Kheirónt a monda szerint Zeusz az égre emelte halála után, belőle teremtette a Nyilas csillagképet.

„A nyírkos fákon ködfoszlányok lógnak,

lent tejfehérség száll a tó felett,

elszórt morzsák a nyári lakomáról:

az úton rozsdás, sárga levelek.”

– kövessük Csávossy Györgyöt, az erdélyi jó borok és szép szőlőhegyek legavatottabb ismerőjét, az Őszi utakon:

„Büszke törzsek parókája tépett,

az élet innen messze költözött,

fakó füvek nyárelőn üde szára

most ezüstösen dérrel ötvözött.

 

Meg-megborzongnak fanyarszagú cserjék,

felsír mély álmából a harangszó:

könnyes gallyak közt kristályhangon szárnyal,

hullámot vet a hegedűszóló.

 

A csipkés sziget oltárkővé válik,

a százados park oszlopos terem,

míg imádságként száll a halál útján

négy húr szopránján őszi rekviem.”

A nagyenyedi költő November a parkban című verse Chopin álmodozó menüettjeit, borongós noktürnjeit, vágyakozó prelűdjeit muzsikálja a vásárhelyi Bulevárd ostorménfái alá. Ezeket a fákat most nem bántja a város vezetősége. De a várudvar fái közül jó néhányat ki akarnak vágni. Ideje lenne a jelenlegi környezetvédelmi törvényen oly módon szigorítani, hogy a hivatásos (és elhívott) környezetvédők engedélye nélkül a jövőben egyetlen polgármester se vágathasson ki fákat a közterületeken.

"Őszbe csavarodott a természet feje,

Dérré vált a harmat, hull a fák levele,

Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,

És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja."

Kezdi a Toldi estéjét Arany János. Ökológiailag (is) pontos helyzetképét folytatja Kányádi Sándor a Novemberi szélben:

„Lecsupaszult a málnavész.

Minden toboz a földre néz.

Hályogos szemmel pillogat

olykor néhányat még a nap.”

Tobozhullató november fenyvese int Páll Lajos akvarelljéről is felénk.

25-én megérkezik Katalin is.

„Ahogyan Katalin máma dirigálja,

olyan lesz az új év egész januárja.”

Bizony ennek a mondásnak nincs sok köze a természet valós történéseihez.

Egy napra rá, 1883-ban született Babits Mihály. 1927-ben még mindig Trianon traumája hallik ki a Magyar szonett az őszről soraiból:

„Jön az ősz, már hullnak a cifra virágok

szirmai, rongyban, mint farsangi plakátok,

ha süvít a böjti szél: »Nincs szükség rátok!

Már vége a násznak, megestek a lányok.«

 

Komolyan és szürkén, mint a gőgös szerény,

fiait ringatva ül a termés, helyén,

kész elbocsájtani a Szentmihály szelén

s hős anyaként halni a November derén.

 

S már érzi az éh nyúl, hogy a fű kopaszabb.

Jajgat a sok madár, folyton vérzik a nap.

Megy a gőzös, Pestre, füstje a földre csap.

 

Ideges a farkas a gyűrött erdőben.

Ideges az ember szíve a mezőben.

jön valami amit minden ért, csak ő nem.”

Tiszta, csendes éj. A hold fénye beragyogja a tenyérnyi teraszt, s az útra kész Göncölszekér felszikrázik az északi égbolton.

Bár kerül ilyenkor is pár napsütéses nap, de éjszaka a kihűlő levegőből végül is földre esik minden porszem, s az eredmény: belátható lesz az égbolt minden rezdülése, még az Andromeidák kirajzása is, 27-én.

November végén kerül napközelbe a C/2012 S1 (ISON) üstökös is. A legoptimistább előrejelzések szerint e hajas csillag fényessége elérheti a teliholdét, csóvája pedig átívelhet a fél égbolton.

Az igazán fényes üstökösök átlagosan csak egy-két évtizedenként jelennek meg égboltunkon. A leghíresebb, a Halley-üstökös utoljára 1986-ban járt a Naprendszer belső zónájában, kevesen emlékszünk már rá. Talán többünk retinájába ivódott a Hale–Bopp üstöke: 1997 tavaszán gyönyörködhettünk benne. Az ISON érkezését várjuk.

Naponta taposva a park zúzmarás levelein, tobozhullató fenyőerdő ködvarázsán túli Andromeidák tűzijátékára, szakállas csillag égi uszálytüneményére várva, próbálom megérteni, mit a Természet érőn tár elénk: ezt a világot.

Maradok kiváló tisztelettel:

 Kiss Székely Zoltán

 Kelt 2013-ban, Sagittarius havának kezdőnapján.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató