A természet kalendáriuma (CCXI.)

Július eleje. Nyári délután hűsöl a tornácon. Csokor hófehér virág, egy kismacska. A vadszőlő bemerészkedik a fapalánkon. Méreggyilok kínálja alattomos lila terméscsokrát. Az iskolaharang előtt fiatal fügevirág sütkérezik a fényben.

Vajon milyen emlékei vannak egy kismacskának?

Az ókori Rómában július 7-én volt a Nonae Caprotinae, a rabszolganők ünnepe. Ezen a napon az asszonyok Juno Caprotina tiszteletére áldoztak egy vadfügefa, „kecske-fügefa” (caprificus) alatt. A fügefa tejszerű nedvét mutatták be áldozatul Junónak mint kecske-, illetve fügefaistennőnek. Mind a kecskét (capra), mind a fügét (ficus) termékenységjelképnek tekintették a régiek, az orgiasztikus szerelem szimbólumai voltak. Valójában a Nonae Caprotinae a téli termékenységünnepek ellenpárja. A decemberi rabszolgaünnep Saturnaliáé s a februári Lupercaliáé, amikor meztelen ifjak kecskebőr korbáccsal ütlegelték városszerte a nőket, hogy termékenyek legyenek. A kecskeistennő papnői eredetileg Bacchus férfifaló szolgálói, bacchánsnők módjára viselkedtek. A mendemonda szerint, miután Róma szomszédjai összefogtak az Örök Város ellen, a római rabszolganők honleányi buzgalomból magukra öltötték úrnőik ruháit, és az ellenség táborába vonultak, majd nagy mulatozást csaptak velük. Amikor sikerült leitatni őket, vezetőjük, Tutela (Oltalom) felmászott egy kecskefügefára, és jelt adott a közelben rejtőzködő római férfiaknak, akik az alvó ellenségen fényes győzelmet arattak.

Az ókori magaskultúrák anyaistennőinek egyik növényi alakja a tejnedvet adó fügefélék valamelyike volt. Indiában az asvattha- és a banjanfát (Ficus religiosa, F. indica) ma is szentnek tartják. Egyiptomban Nut, Hathor vagy Ízisz szederfüge (F. sycomorus) képében szoptatta fáraó gyermekét. A kisázsiai Adonisz anyja Szmürna, a szmürnafügefa volt. Rómában a fügét Rumina fügefája néven tisztelték. Rumina („Emlő”) Junónak mint a szoptató anyák és a dajkák védő istenasszonyának volt a neve, s az ő fája alatt szoptatta a mítosz szerint Romulust és Remust farkas dajkájuk.

A mediterráneumban a füge virágzása júliusig tart, s ilyenkor termi első gyümölcsét.

A pannon medence alján, Pécstől Szentendréig, Kőszegtől Aradig később, augusztusban érik majd első gyümölcse.

Mifelénk csak félénk próbáit teszi az érés felé. De az évi átlaghő emelkedésével majd úgy nyolc évtized távlatában a nagyenyedi fügevirág szabadban is terméssé lényegül, akárcsak Vásárhelyen.

Július 8., 1849. Tordán megszületett a tudománynépszerűsítés egyik korai híve, Kövendi Nagy Tamás csillagász. Az 1872-ben Konkoly Thege Miklós alapította ógyallai csillagvizsgáló obszer-vátora lett, főként nap- és meteorészleléseket végzett. Középiskolai tanárként számos csillagászati cikket írt az egyik első magyar tudományos havilapba, A Természetbe.

Az akkor még egységes természettudományos kultúra – a geológus, a geográfus és a biológus közeli rokonságára is utalva – kései képviselője a kolozsvári tudományegyetem mindmáig egyben tartott természettudományi kara – mai nevén biológia-geológia kar. Ennek hallgatója volt 80 évvel ezelőtt ifj. Xántus János, cikksorozatom „kereszt-apja”.

Régi, sárgult fénykép fekszik előttem, az idő karma s a fény hatalma nyomokat hagyott rajta. 1936-ban készült, a Székely Nemzeti Múzeum az évi Hargita-expedíciójának résztvevőiről a kászonjakabfalvi fürdőn. Geológusok, geográfusok, botanikus, etnográfusok, régész, képzőművész, zeneszerző között az egyik egyetemi hallgató, az egyetlen szemüveges, a későbbi természettudományos szakíró, sok felejthetetlen természetismertető munka szerzője, ifj. Xántus János.

Előtte fényképezőgéppel a kezében Török Zoltán geológus. Halála után széthordott szakkönyvtára egy példányát, a kamcsatkai vulkánokról szólót – Zavarickij 1955-ös Kamcsatka vulkánjait; a könyvbejegyzés tanúsága szerint 1956 áprilisában került birtokába – geológus öcsémen keresztül örököltem meg tőle.

Tőle balra, buggyos turistanadrágban Bányai János minerológus, a székelyföldi ásványvizek legavatottabb ismerője. A székelyudvarhelyi múzeum becsületére válik, hogy dolgozószobája s könyvtára ma is érintetlenül várja az oda zarándokolókat.

A kép jobb szélén áll id. Balogh Ernő geológus, az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi szakosztályának titkára, majd elnöke és az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke, a kolozsvári tudományegyetem ásvány-kőzettani tanszékének tanára, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tagja. A híres szpeológus, unokája révén – kinek osztálytársa voltam – 1968-ban gatyába rázta a Bolyai líceum kőzet- és ásványtárát, aztán még megérte, hogy a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadó 1969-ben megjelentesse A cseppkő világát, hogy még az év július 11-én átköltözzön az égi geológia ösvényeire. Két évre rá, biológushallgatóként, felesége pálmáit, fikuszait próbáltan óvni az enyészettől – egy alattomos egzotikus gombabetegségtől.

Az ókori Rómában július 12-én Apolló tiszteletére rendeztek ünnepi játékokat. Mint Varro írja, e játékokon az asszonyok bíborszegélyű tógát ölthettek, amely egyébként a magas rangú férfiak ünnepi ruhadarabja volt. Július 13-án a vizek urának, Neptunusnak áldoztak (Neptunalia), hogy megóvja a termést a szikkasztó nyári forróságtól, épp akkor, mikor a Nap, elhagyva a „nedves” Rák jegyét, a „száraz” Oroszlánba lépett. Allegóriája sárga ruhás, repülő ifjú, fején kalászkoszorúval. Jobbjában az Oroszlán jele, baljában kosár barackkal, dinnyével és fügével.

A nagyenyedi fügevirág írójának gondolatával zárom mai soraimat az Anyám könnyű álmot ígérjéből:

„Addig élünk, amíg módunkban áll visszafelé tekinteni.”

Hogy a kismacskának vannak-e, nem tudom. De az embereknek vannak emlékeik.

A visszafelé tekintés, az emlékezés óhajával, maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2016-ban, fügeérés kezdetén