Téli tárlat 2014

Nem égrengető, de folyamatos a megújulás. Ebben biztos mindenki egyetért, aki évről évre nyomon követi a Maros megyei képzőművészek téli közös bemutatkozását.

Gyarmathy János: Életút

Nem égrengető, de folyamatos a megújulás. Ebben biztos mindenki egyetért, aki évről évre nyomon követi a Maros megyei képzőművészek téli közös bemutatkozását. A vélemények persze sok vonatkozásban ütközhetnek, hiszen ízlés, felkészültség, elvárások tekintetében heterogén a közönség, de akit érdekel, hol tart, milyen irányban változik a térség képző- vagy (divatosabb megközelítésben) vizuális művészete, az örül a tárlatnak, már csak azért is, mert ez az egyetlen olyan rendezvény, amelyen egybegyűjtve, egészében látható, mi az, ami a záruló esztendőben az itteni művészeket érdekelte, izgatta, alkotásra ösztönözte. Nem hiánytalanul, ugyanis továbbra is vannak olyan festők, szobrászok, akik idegenkednek ettől a „tömeges” kiállítási formától, erőltetettnek, idejétmúltnak tartják az évzáró megyei seregszemlét, nem neveznek be a tárlatra, nem méretkeznek meg a Kultúrpalota földszinti galériáiban decembertől január közepéig látogatható Szalon alkalmával. Így a vizuális művészeteknek az a területe, amit ők képviselnek, többnyire nincs jelen ezeken a kiállításokon. Hirtelenjében húsz olyan alkotót is sorolhatnánk, akiknek munkáival nem találkoznak a Téli tárlatot megtekintő művészetkedvelők. Ebből kifolyólag mindkét fél vesztes valamilyen szempontból. Ezt nem először írom le, bizonyára fölöslegesen, elvégre mindenkinek szíve joga, hogy saját belátása szerint cselekedjen. De sajnálatos, hogy a kiállítás nem tükrözheti a megyében jelen levő művészeti jelenségek teljes spektrumát.

Ettől eltekintve, az is eléggé sokrétű, színes és releváns, amit felmutat. Ötvenhat művész száznál jóval több műve várja a közönséget. Idei újdonság, hogy a Képzőművészek Szövetsége helyi fiókjának vezetősége, mindenekelőtt Mana Bucur elnök szervező, irányító munkája két fiatal kurátor, Veér Renáta és Căpriţă Petre ténykedésével egészült ki. Ennek is köszönhető, hogy ezúttal nem kellett szembesülnünk olyan bosszantó hibákkal, mint tavaly, amikor fordítási, helyesírási pontatlanságok borzolták a kedélyeket. Az ilyen jelentéktelennek tűnő „apró-ságok” is ronthatják a tárlatról kialakított összbenyomást. Most kiküszö-bölték az ilyenszerű zavarokat, sőt azokat a „műtárgyakat” is kizsűrizték, amelyek lenyomhatták volna a kiállított anyag színvonalát. Nyilván emelhette volna a minőségi szintet, ha a távol maradók is ott lennének a tőlük megszokott legjobb nívón. De kár ilyesmin töprengeni, hogy mi lett volna, ha… Amit kapunk a tárlattól, abban van érték és mérték is, nem mondhatjuk, hogy szegényes lenne az élménykínálat. A megújulás folyamatát nyilván a fiatalok, a mind nagyobb számban jelentkező újabb kiállítók biztosítják. A tárlat karakterét azonban továbbra is a jól ismert és joggal nagyra tartott idősebb alkotók, az országos élvonalban számon tartott festők, szobrászok művei rajzolják ki. Mint mindig, most is magasra emelték a mércét. Jóleső érzés a néző számára egy pillantással felmérni a terepet, és észlelni, hogy a stílusjegyek, amelyek összetéveszthetetlenné formálják munkáikat, új alakot öltve ezúttal is jelen vannak a termekben. A festészeti válogatás a leggazdagabb ez esetben is. Mindenik nemzedék felmutatja a maga erősségeit. Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Major Gizella, Kuti Dénes, Moldovan Mircea, Călinescu Lucia, Fekete Zsolt, Szép György festményei nélkül már el sem tudnánk képzelni a kiállítást. De ugyanígy vagyunk Biró Kálmán Enikő, Moldovan Mária, Veér Renáta, Kuti Botond, Căbuz Andrea, Căbuz Annamária, Căpriţă Petre képeivel. Cozma Dorel, Cociş Maria Ana, Vălenaş Dégi Éva, Dóczi Keresztesi Éva pedig ismételten arról győzött meg, hogy fel kell vennünk őket a számon tartandók listájára. Az idei legidősebb kiállító, Szotyori Anna és Ion Petru Pop viszont azt juttatja eszünkbe, hogy milyen kevesen maradtak hűek a szebb napokat megélt grafikához. A képgaléria azzal is gyarapodott, hogy más műfajok, művészeti ágak reprezentánsai (textil-művészek, keramikusok stb.), akik egyébként a saját szakosodott kiállításaikon szoktak közönség elé lépni, a Téli tárlaton festői tehetségüket is igyekeztek bizonyítani. Nagy Dalma, Sajgó Ilona, Csíky Szabó Ágnes, Puskai Sarolta eklatánsan példázza ezt. Az iparművészek, formatervezők különben saját közegüket sem hagyták cserben, és ez jót tett a kiállításnak. Varietas delectat, ugye? Mana Bucur, Csorvási Szabó László Attila, Oltean David, Oltean Cara Mariana kerámiái, Kolumbán Kántor Zita textilinstallációja, Birtalan Éva dekoratív tűzzománcai, Maria Gliga textíliája, Novák József reklámfantáziája jótékonyan dúsítják a tárlat színeit. Látványosan járulnak hozzá ehhez a szalon fotóművészeti munkái is. Jakab Tibor, ifj. Fekete Zsolt és Stoica Mihai hangsúlyos jelenléte előrevetíti, hogy a fotóra szakosodott egyetemi diplomások egyre nagyobb teret harcolnak majd ki maguknak az ilyen rendezvényeken. Ma azonban még a szobrászat az, ami mennyiségben, minőségben vetekedhet a festészettel. A korban, hírnévben legelőrehaladottabbak – Kolozsvári Puskás Sándor, Hunyadi László, Bálint Károly – és a náluk fiatalabb, de hasonlóan érdemteli Bocskay Vince különböző okok miatt az idei tárlat nagy hiányzói, a plasztikai szekció mégis rendkívül erős. Gyarmathy János, Kiss Levente, Mureşan Gheorghe, Baróthi Ádám, Mureşan Vasile, Sánta Csaba, Moldovan George, Szőcs Zoltán, Kolumbán Kántor Árpád, Popa I. Gheorghe, Makkai István, Veress Gábor Hunor kisplasztikái, illetve méretes fémszobrai rendkívüli inventivitást, gondolatgazdagságot, formakészséget és jelképteremtő képességet tanúsítanak. Csupán ezekért is érdemes megnézni a 2014-es marosvásárhelyi Téli tárlatot.