Tavasztól őszig használják az Árpád-kori templomot

Kovács Szabolcs nyárádszentimrei református lelkésszel beszélgettünk, akitől megtudtuk, hogy a falué a környék legrégibb temploma: az építés idejét kb. a XIV. század elejére datálják. Az 1332-es pápai tizedjegyzékben már szó esik róla, mint adófizető egyházközség, tehát akkor már állt a templom. Ebből következtethető, hogy az 1300-as évek elején épülhetett. 

A templom eredetileg sokkal kisebb volt a mainál, a régi rész az első fele volt, és később, ahogy a gyülekezet is bővült, épült hozzá a hajórész. Abban az időben értelemszerűen katolikus közösség volt, és a kor stílusának megfelelően építették a templomot: gótikus stílusban épültek az ablakok, a támpillérek, a belső boltív. A múlt század elején még állt a benti rész csúcsíves, kereszthajtásos, homokkőből készített boltíve. A hajórésznek kazettás mennyezete volt. Ezt az  átalakítás során nem restaurálták. Lefedték a korrodálódott kazettákat, és sima mennyezetet építettek a helyébe, ami egyik vesztesége a templomnak.     

Kovács Szabolcs 2006 decembere óta szolgál a kétszáznál is kevesebb lelket számláló gyülekezetben. A lelkész szerint kevés a születés, több az elhalálozás. Nem nevezte drasztikus fogyatkozásnak, de – mint mondta – nem gyarapszik, nem növekedik a gyülekezet létszáma, amelynek leányegyházközsége a seprődi gyülekezet. 

A község területén van még egy Árpád-kori templom, a berekeresztúri, amely kb. az 1340-es években épült. Abban a freskók, a belső díszítések jobban megmaradtak, mint a szentimreiben. 

A szentimrei templom falait eredetileg freskók díszítették, de a reformációt követően, a XVI. században, illetve az azt követő évszázadokban többször bemeszelték a freskókat, a katolikus rendtartás díszítőelemeit, átalakították a belső bútorzatot is, annyira, hogy a belső renoválás során nem is lehetett teljesen helyreállítani, csupán a nyomait lehet felfedezni a valamikori freskóknak. „Ez egy másik vesztesége a templomnak” – jelentette ki Kovács Szabolcs lelkész. Szerinte nemcsak a ráfestés miatt mentek tönkre, megtette a magáét a nedvesség, amit nehéz ezekben a régi templomokban visszaszorítani. Az épület oldalán egy hullámárnyalat is felfedezhető, ami mutatja, hogy az évek során meddig kúszott fel a nedvesség, a penész is beleállt, ami veszélyes nemcsak a falra vagy a gyülekezet egészségére, hanem a bútorzatra is. A falat leverték, és újra kellett vakolni ahhoz, hogy a templom használható legyen.

A templom mellett álló harangláb később épült hozzá. Az építés 1765-re datálható a belső gerendába vésett feljegyzés szerint, és azóta áll. 

A harang rendszeresen megszólal, régebb harangozó, sőt harangozók húzták a harangot adott ritmusra, hiszen akkoriban a harang szavának üzenő értéke volt a mezőn dolgozó emberek vagy a szomszéd falusiak számára is. Innen tudták meg, hogy ha tűz ütött ki, vagy ha meghalt valaki, azt is, hogy nő vagy férfi halálozott el a közösségben, vagy éppen a delet kongatják vagy vecsernyére szólítanak. Ma viszont nem harangozó húzza a harangot, automatizált a harangszerkezet, a gyülekezet gondnoka készített egy szerkezetet, amely naponta beindul.

Istentiszteletet vasárnaponként tartanak a templomban, a nyári időszakban. Ősztől tavaszig, amikor lehűl az idő, a fűthető gyülekezeti házban tartják az istentiszteletet, kivéve a karácsonyit és az óévit. A templom használatban van tehát, de a használati ideje a nyári hónapokra korlátozódik.