Tasnádi József és az Apóriák

*Videófilm a K’Arte Szoba ablakában (Fotó: N.M.K.)

Március 10-én megtörtént a finisszázs. Akik Marosvásárhelyen végigsétáltak a Kultúrpalota mellett az Enescu utcán, heteken át megállhattak a K’Arte Szoba nagy üvegablaka előtt, és rácsodálkozhattak a tévés képernyőre, amelyen Tasnádi József Munkácsy-díjas képzőművész, médiaművész, egyetemi tanár színes videója pergett. Ha azon túl emelkedett a tekintetük, az üres helyiség közepén a budapesti kiállító dis>

TJ: … Szinte soha nem írok konkrét magyarázó szándékkal egyik munkámról sem. Sokan mondják emiatt, hogy a szövegeim nem eléggé explicitek, nem kötődnek egyértelműen a műhöz. Én azt gondolom, hogy nem is kell, mert a vizuális művek azért vannak, hogy az emberek nézzék, és a látás által fejtsék meg azokat, ha egyáltalán akarják vagy szükségesnek érzik a fejtegetésüket. Azért vannak, hogy szeressék őket vagy ne, esetleg emlékezzenek rájuk. A szövegeim nem műleírások.

ME: Említetted is az imént, hogy a szövegek jóval előbb megvannak, mint a művek, és hogy állandóan visszatérsz bizonyos témákhoz. Műveid valójában különböző elágazásai ezeknek?

TJ: Mondhatjuk így. Volt példa arra is, hogy olyan folytatásos műveket hoztam létre, amelyekben azonos vagy hasonló elemek voltak. Nem idegenkedem attól, hogy az egyik szövegemből vagy munkámból beemeljek egy másikba olyan részeket, amelyeket odavalónak érzek. Kérdéses ugyanakkor, hogy ezek a szövegek egyáltalán fontosak-e a nézőnek. Nekem viszont lényeges, hogy kiderüljön a vizuális munkáim mögötti konceptuális vagy érzelmi indíték. (…) Én asszociációkkal és vizuálisan generált történetekkel foglalkozom. Imagetextekkel. Az imagetext az absztrakcióhoz képest vizuálisan szennyezett műfaj. Nemhogy nem tud ellenállni az értelmezésnek és a gondolattársításnak, épp ellenkezőleg – kiprovokálja azt. Az asszociáció azonban, mivel szubjektív, mindenkinél máshogy működik, és ez könnyen félresiklatja a munka értelmét. Ezért dolgozom olyan tárgyakkal, amelyeknek hétköznapi jelentése nem vita tárgya. Egy csónakot, egy autót és más hétköznapi használati eszközöket mindenki ugyanannak lát és értelmez. Ez azért fontos, hogy ebből a relatíve biztos pontból immár egy divergenciát generáló folyamat kezdődhessen el, amely során szabad asszociációs hekkelések közbevetésével megtörténhet az egyértelműség elbizonytalanítása. Az összeredmény szükségszerűen eklektikus. Nem vezet, nem vezethet egységességhez. Állandó kérdés, hogy miért inspirál minket valami, és miért nem valami más? Miért erre asszociálunk valamiről, és nem másra? A tudattalanra vagy az irracionalitásra próbálok itt utalni, mert meggyőződésem, hogy tetszik vagy nem, döntő mértékben ez irányít bennünket.