Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A női öltözék egyik legfontosabb kiegészítője, a táska már távoli elődeink idejében is szükséges darab volt. Őse egy tömlőre emlékeztet, amit bőrfonallal be lehetett kötni, amint azt egy 5. századi (szkítáktól származó) lelet is bizonyítja.
A középkorban már, övre csatolva, mindkét nembeliek kis tároló dobozkát hordtak, majd a gazdag nemesek az aprópénz tárolására pici bőrzsákot, a földművesek pedig nagy, táskaszerű darabokat cipeltek.
Később az apróbb tárgyak részére zsebeket alakítottak ki, amit a férfiak nadrágjára varrtak, a nők viszont zsinór segítségével a derekukra tekerték.
1790-ben Párizsban az elegancia hívei kezükben kezdték hordani ezeket a kis rejtekhelyeket (latinul „reticulum”, ebből ered a „retikül” szavunk).
A latin reticulum szó tulajdonképpen kis hálót jelent, ami találó kifejezés volt már az ókori római nők kézitáskájára is, ami egy hálószemekből szőtt kis zsákocska volt.
Ha a retikül helyett ridikült mondunk,akkor sem tévedünk, mert az utóbbi kifejezés a francia „ridicule” (a szónak kettős jelentése van: nevetséges és kézitáska) szóból ered, és 1801 óta a franciák is használják a kézitáska jelölésére.
A mai retikül őse tulajdonképpen 1860-ban jelent meg az angol kosztümmel egy időben, ugyanis ekkor mutatta be a híres Worth mester Eugénia császárnénak az első szövetből készült trottőrkosztümöt, ehhez bőrtáskát készítettek, aminek akkora sikere lett, hogy többé nem hagyták el a nők.
A retikül 1912-ben hosszú zsinóron lógott le a földig,1914-ben doboz alakot öltött, majd miniatűr aktatáskává alakult, ma pedig minden elképzelhető formában előfordul.
Casoni Szálasi Ibolya divattervező