2021. október 26., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

25 évét ünnepelte az Unitarcoop Alapítvány

Negyed évszázad szolgálatát, a közös munkát, az együtt töltött időt ünnepelte péntek délután a marosvásárhelyi Unitarcoop Alapítvány. 

A helyi unitárius egyházközség és három adakozó kedvű magánszemély – Bakó László, Román Elemér és Szabó László – által életre hívott szervezet 25. születésnapján tíz-egynéhányan gyűltek egybe a Bolyai téri Dersi János teremben, az alapítvány mindennapjaiba – az otthoni idősgondozásba, a kézimunka- és az irodalmi kör tevékenységeibe, a kulturális programokba – azonban ennél sokkal többen kapcsolódtak be az elmúlt két és fél évtized alatt.

A jelenlevőket Nagy László unitárius lelkész, az Unitarcoop soros elnöke Jézus legismertebb példázatával, az irgalmas samaritánus történetével köszöntötte. 


 Fotó: Nagy Tibor



– Ismeretlen a neve, az életkora, a foglalkozása, a családi állapota, csak azt tudjuk róla, hogy nagy volt a szíve. Lehajolt a szükségben levő emberhez, nem kérdezte tőle, milyen nemzetiségű, milyen nyelven fáj a sebe, hanem önzetlenül ápolta, segítette – emelte ki a lelkipásztor, aki ünnepi beszédét egy szentírási idézettel, a Zsidókhoz írt levél igeversével indította: 

„A jótékonyságról és az adakozásról pedig ne feledkezzetek meg, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten” (Zsidók 13:16).

Nagy László egy Darkó Béla esperestől hallott kedves történettel illusztrálta, hogy az ima mellett tettekre is szükség van. A történet szerint iskolába menet késésben levő gyermekek közül valaki azt javasolta a többieknek, hogy álljanak meg imádkozni, hogy ne késsenek el, mire egy másik diák azt tanácsolta: „imádkozzunk, de közben menegessünk is”.

A rendezvény házigazdája arra is felhívta a figyelmet, hogy a világjárvány legnehezebb időszakában jó volt megtapasztalni a számos irányból – például a taxisofőrök részéről – érkező segítségnyújtást, azt, hogy még nem halt ki az emberekből a jó. 

– Köszönöm a Jóistennek, hogy megsegített, és 25 évvel ezelőtt pár ember felismerte, hogy mindig voltak és lesznek támogatást igénylő idősek, segítségre szoruló nélkülözők. Visszaemlékszem a találkozásokra, amikor nevetés töltötte be a 23. szám alatti udvart és a termeket, amikor együtt voltak a nőtestvéreink és férfitestvéreink – mondta a lelkész, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt időszakban munkatársai voltak a szolgálatban.

Sok rászoruló, kevés önkéntes

A következő percekben Kilyén Ilka színművésznő Rónay György Verebek című versével teremtett derűs hangulatot, majd Gergely Orsolya, az Unitarcoop szociális munkása foglalta össze az alapítvány eddigi megvalósításait.

A „Nem egy másért, hanem egymásért” mottóra épített tevékenységek közül kiemelkedik az otthoni idősgondozás, amelynek keretében az elmagányosodástól fenyegetett korosztály tagjait meglátogatják, meghallgatják őket, takarítanak, bevásárolnak, számlát fizetnek nekik, adminisztratív tanácsadással segítik, illetve a gyógyszereiket is kiveszik az alapítvány munkatársai és önkéntesei. A munkaügyi minisztérium által akkreditált szolgáltatásra egyre nagyobb szükség van, hiszen miközben sok fiatal telepedik ki külföldre, vagy a munkahelyi kötelezettségei teljesen lefoglalják, egyre több idős szülő, nagyszülő marad támasz nélkül. Az önkéntesek száma azonban nagyon megcsappant az utóbbi időben – mondta Gergely Orsolya, majd az Unitarcoopnak a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal, a Maros Megyei Tanáccsal, illetve a Gondviselés Segélyszervezettel közös, anyagi vonzatú szolgáltatásaira, az élelmiszercsomagok kiosztására és az adománygyűjtésekre is kitért. 

Az egyedülálló idősek lelki támogatására számos csoporttevékenységet is létrehozott az Unitarcoop, ezeket azonban a világjárvány miatt fel kellett függeszteni. Az otthoni idősgondozás viszont a járványidőszakban sem szünetelt, jelenleg is mintegy 60 személy – közülük 42 marosvásárhelyi – részesül ilyen jellegű segítségben. Az alapítvány fiatal önkénteseket szeretne bevonni ebbe a munkába, hogy minél több kérésnek tudjanak eleget tenni – hangsúlyozta a szociális munkás.

Lelkeket és templomokat „öltöztettek”

A kulturális tevékenységekről – a kézimunka- és az irodalmi körről, illetve az ünnepekhez kötődő együttlétekről – Antal Ildikó, az Unitarcoop tagja számolt be. Elmondta, hogy a pandémia miatt most mindenki otthon kézimunkázik, hagyományos terítőikkel éppen a 28. erdélyi templomot készülnek „felöltöztetni”. Szépséges varrottasaikkal, hímzéseikkel számos vásáron is részt szoktak venni, és bár ezeknek nincs nagy anyagi hasznuk, mindig újabb megrendelőket hoznak az alapítványnak. 

A továbbiakban Szőcs Zsuzsanna Anna, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztályának illetékese köszöntötte – a magányos időseket a valahova tartozás érzésével megajándékozó – Unitarcoopot, amelynek korábban ő is önkéntese volt. Ünnepi beszédét egy ismeretlen szerzőnek egy szépkorú szülő nevében gyermekéhez írt levelével zárta, amelynek legmegérintőbb sorai így hangzanak: „Ha néha nem emlékszem dolgokra, vagy elvesztem beszélgetésünk fonalát, adj gondolkodási időt, hogy eszembe jusson, és ha mégsem sikerül megtennem, ne légy ideges. Ami a legfontosabb, az nem a mondanivalóm, hanem az, hogy veled legyek, és figyelj rám...” Erre az idézetre rímelt Kilyén Ilka újabb szavalata, Szemlér Ferenc Búvópatak című verse.

Csak az esernyőt

Az együttlét Vargancsik Iringónak, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanárának az időskori tanulás lehetőségeiről szóló előadásával folytatódott.

– Az idősek mindig egyfajta erő- és tudásforrás voltak a társadalomban. Ugyanakkor erre az életkorra úgy is lehet gondolni, mint a tanulás egyik forrására, tehát nem kell azt hinni, hogy ilyenkor nincs esély a további fejlődésre – hangsúlyozta az előadó, majd egy 1920-as kutatásra hívta fel a figyelmet, amely kimutatta, hogy ez a korosztály a fiatalabbakhoz hasonlóan képes új dolgok elsajátítására.

– Vannak olyan részei az agynak, amelyek ekkorra elfáradnak, lassabban dolgozzák fel az információkat, más területek viszont sokkal jobban működnek, mint korábban. Amíg dolgozunk, külső motivációk szabják meg a tanulási folyamatot, nyugdíjazás után ehhez belső motivációkra lesz szükség. Ilyen a kommunikáció, amely a csoportos foglalkozásokon tud leginkább megvalósulni, a technológiai fejlődés, ami elősegíti, hogy a szépkorúak különféle digitális eszközökkel tartsák a kapcsolatot szeretteikkel, az egészségi szükségletek – közös torna, ugyanazon diéta betartása –, a szabadidő hasznos eltöltése és a közös szakmai múlt – sorolta Vargancsik Iringó, majd arra is kitért, hogy ahhoz, hogy az érintett korosztály energiái megfelelően működjenek, fontos, hogy csak olyan jellegű segítséget kapjanak, amilyenre tényleg szükségük van. Ez utóbbi gondolatot egy kivetített kép illusztrálta, amelyen egy bevásárlószatyrokkal megrakott idős hölgy fölé esőben egy kéz esernyőt tart. 

Egy veder víz vagy a figyelem csendje

A felszólalók sorát Kiss Zsuzsánna, a Gondviselés Segélyszervezet munkatársa zárta. 

– Köszönöm, hogy társak lehetünk a szolgálatban – mondta beszéde elején Kiss Zsuzsánna, majd a személyre szabott segítség fontosságát fejtette ki. Faluhelyen, ahol az általa képviselt szervezet tevékenykedik, nagy támogatást jelenthet, ha valaki bevisz egy veder vizet a rászorulónak, vagy csak bekopog hozzá, és meghallgatja – hangsúlyozta, majd a segítségnyújtás sokfélesége kapcsán egy háromgyermekes, szegény sorsú családról mesélt, ahova az ősz eleji tanszergyűjtés során beszerzett, iskolakészre felszerelt hátitáskákat vittek. A gyerekek elújságolták, hogy krumplit szedni voltak, és az így szerzett pénzből sikerült mindeniküknek egy iskolába járásra való lábbelit és egy tornacipőt vásárolni.

Kiss Zsuzsánna a továbbiakban a Jóisten áldását kérte az Unitarcoopra, és ezzel együtt sok mosolyt és sok visszajelzést. Ezután Kilyén Ilka Tompa László Régi út porában című versét szavalta, majd a jelen levő alapítványi tagok unitarcoopos élményeiket idézték fel. Barla Júlia tanárnő, az irodalmi foglalkozások szervezője arra emlékezett, mennyire imádták a csoporttagok a szép magyar szót, és milyen lelkesedéssel akartak verseket tanulni. A magyar költészet óriásainak alkotásaiból műsorokat is összeállítottak, amivel aztán „tájolni” mentek Udvarhelyre, Kolozsvárra.

Az együttlét utolsó előtti momentuma az emléklapok kiosztásáról szólt, majd a jelenlevők körbeállták a szeretetvendégségre megterített asztalt.