Tárlatnyitó a Bernády Napokon

Marosvásárhelyen a Művészek Atyhai Társasága

Művészek és művészetbarátok töltötték zsúfolásig csütörtök délután a marosvásárhelyi Bernády Ház földszinti termeit. A 21. Bernády Napok hivatalos megnyitójára érkezettek egy sokoldalú, különleges tárlatnyitón, a Művészek Atyhai Társasága alkotói megmutatkozásán vehettek részt. 

A városépítő polgármester emlékére több mint két évtizede minden októberben többnapos rendezvénysorozatot szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, Borbély László a telt házas publikum figyelmét nyolc képzőművész –  festők, szobrászok – jelenlétére hívta fel, akik közül Siklódi Zsolt égi műterméből nézte az egybegyűlteket.

– A művész általában egyedül, a saját világában van, amikor alkot, de ez egy különleges helyzet. Mindig kell legyen egy kovász, és ezt a kovászt most Vinczeffy Lászlónak hívják, aki megálmodta a Kakasülő Galériát Atyhában – idézte fel Borbély László a kiállítótér születését, majd azt is megjegyezte, hogy az elmúlt évek során 47 alkotó fordult meg a Hargita megyei faluban. Az alapítvány elnöke a fenntartható fejlődés biztosítékának nevezte a szellemi kincsek felmutatását, az egymás mellett élő magyar és román kultúra  találkoztatását (ezt szolgálták a Bernády Napok diákok számára szervezett sportvetélkedői is, amelyeken a 180 résztvevő közel fele román volt).

„Talán egy ősi ünnepen...”

Nagy Miklós Kund művészeti szakíró, az alapítvány alelnöke a fenntartható fejlődés gondolatánál maradva kiemelte, hogy ha Vinczeffy László nem hozza létre az atyhai galériát, ma sincs a településen aszfaltút, a képzőművészek kiállítótere azonban feldobta, megújította az elnéptelenedő falu életét. Nagy Miklós Kund régóta biztatta az Atyhán kiállító alkotókat, hogy műveiket hozzák el Marosvásárhelyre is, az itteni közönség közül ugyanis nem mindenki tud eljutni a távolabbi településre. A kérés meghallgatásra talált, a művészi társaság egy magyarországi és egy sepsiszentgyörgyi bemutatkozás után érkezett városunkba.

Vinczeffy László, a Kakasülő Galéria megálmodója egyenként szólította elő hat művészbarátját. Siklódi Zsolt szellemiségét Pilinszky Éjféli fürdés című verse idézte meg Bálint Örs színművész előadásában: „És mintha hívást hallana,/ zuhanni kezd az éjszaka,/ moszat sodor vagy csillagok,/ nem is tudom már, hol vagyok?/ Talán egy ősi ünnepen,/ hol ég is, víz is egy velem,/ s mindent elöntve valami/ időtlen sírást hallani!”

Ezt követően Nagy-Árkosi Árpád, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zene szakos hallgatója a Somewhere over the rainbow (Valahol, a szivárvány alatt) című dallal rajzolta meg a baráti egyetértésben alkotó művészek atyhai világát. 

Káoszok és rendszerek

Az érzelmi telítettségű tárlatnyitó színvonalát Vargha Fruzsina fiatal művészettörténész értekezése is emelte. A sepsiszentgyörgyi származású, Kolozsváron mesterképzésen tanuló egyetemista egy Weöres Sándor-idézetből kiindulva – „Mi a művészet? (...) Szépséggel rögzített emberi megnyilvánulás” – összességében és alkotónként is elemezte az Atyhából hozott látványt. 

„Láthatjuk, hogy a művészet valójában torzók, festmények, fények, totemek, hősök, tükrök, káoszok és rendszerek, sima és durva felületek összessége...(...) A tárlatot nézve mit is láthatunk? Kohéziót, közös ritmusokat, közös értékrendet, megfogalmazva és átgondolva sajátos, egyéni kivitelezésmódok nyomán. A kortárs képzőművészet hagyományos értékrenddel való társítása adja mindazt, amit ma mindannyian ünnepként élhetünk meg. (...) Ha kulcsszavakban kellene megfogalmaznom, amit a termeken végighaladva észlelek, akkor talán ezek lennének a szavaim: gyökerek, szellem, lélek, megmaradás, absztrakció, játék, valóság, furcsaság, összetartás és összefonódás” – hallhattuk a méltatótól, aki a továbbiakban a csoport „szülő- és nevelőatyja”, Vinczeffy László festményeinek fényjátékára, kontrasztjaira, feketelyukszerű foltjaira, Kuti Dénes részletgazdagságára, Kuti Botond vitalitására, „robbanásaira”, Bocskay Vince szobrainak lágyságára, harmóniájára, Sánta Csaba bronzba öntött mítoszainak „élettel, lendülettel, maszkokkal, játékszerekkel, valóságokkal” való telítettségére, Vargha Mihály „hősökből, repedésekből és néha nagy zűrzavarokból építkező” szobrászatára, Berze Imre szobrainak megmunkáltságára, szépségére hívta fel az egybegyűltek figyelmét. Siklódi Zsolt alkotásai kapcsán többek között a „kettősség” és a „szilárdság” volt a kulcsszó. „A fa és a kő, a fa és a bronz ötvözése, határainak erős kiemelése, a grafikák monokróm szigora és témái által mégis melegséget sugalló megfogalmazás jellemezte és jellemzi a művészt” – hangsúlyozta Vargha Fruzsina, aki elemzése végén így összegezett: „Szerencsésnek érzem magam, és engedjék meg nekem, hogy azt mondjam, szerencsésnek érzem kedves mindnyájunkat, hiszen ma egyfajta értelmezést kaptunk Weöres Sándor soraira. De kaptunk ugyanakkor egyfajta színt, egyfajta formát az amúgy sokszor szürke és monoton világunkba az újszerű perspektívák, az egyszerű és összetett formák, a színek kavalkádja, a fa melege és a bronzszobrok patinája által.”

A méltatás után Nagy-Árkosi Árpád újabb dala következett, majd a jelenlevők kötetlen beszélgetése zárta az estét.