Tanítványai rajongásig szerették

A Romániai Magyar Dalosszövetség november 17-i kolozsvári közgyűlésén életműdíjjal tüntették ki

– post mortem – Kovács András karnagyot, akit tanítványa, dr. Benedek Tibor Magor, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zene Intézetének adjunktusa méltatott. Laudációjából idézzük az alábbi gondolatokat Marosvásárhely közkedvelt zenepedagógusáról és karnagyáról, aki egész pályafutása alatt töretlen népszerűségnek örvendett mind tanítványai, mind a közönség körében. Az adventi időszakban a Vártemplom Psalmus vegyes karával ő lopta be az ünnep hangulatát mindnyájunk szívébe, akik tudtuk, hogy minden alkalommal élményt jelent az általa vezényelt kórusok előadását meghallgatni. 

Kovács András „a romániai magyar kórusmozgalom kiemelkedő egyénisége, az erdélyi magyar énekkari szolgálat nagykövete” volt. Az általa irányított énekkarok és zenekarok (…) egytől egyig jelentős együttesei voltak az erdélyi zenei életnek – hangzott el a munkásságának lényegét összefoglaló idézet a laudációban. Szakmai példaképe az erdélyi kórusmozgalom egyik legnagyobb alakja, a Marosvásárhelyen és Kolozsváron is tevékenykedő Nagy István volt. A Nagy István-i úton továbbhaladva, a sors különös módon neki is éppen 76 esztendőt adott a szolgálatra, mint mesterének.

Alapító tagként aktív részt vállalt a Romániai Magyar Dalosszövetség munkájából, ő volt a székelyföldi régió felelőse. Ezt a feladatát azonban úgy végezte, hogy mindennemű, saját magára irányuló látványosságot került. Két éve pedig őt is ünnepeltük, hiszen ekkor mutatták be a Művelődés folyóirat mellékleteként megjelent „Félre tőlem búbánat” – Tizenkét erdélyi magyar népdalfeldolgozás vegyes karra című kottásfüzetét.

Marosvásárhelyen született, és az éneklés iránt már gyermekkorában elkötelezte magát. Erről tanúskodnak a Marosvásárhelyi Rádiónál megőrzött népdalfelvételek, amelyekből később három lemez készült. 1969-ban a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatórium zenepedagógiai-karvezetői fakultásán szerzett egyetemi oklevelet. A Radnóti Elméleti Líceumban kezdte zenetanári pályafutását, ahol 30-35 tagú iskolai mandolinzenekart, 50-60 fős líceumi leánykórust, valamint 50-60 tagú gyermekkórust alapított, amelyekkel megyei és országos díjakat nyert. Az I-es tanügyi fokozat birtokában a rendszerváltást követően, 1990-től 2003-ig a Marosvásárhelyi 15-ös Számú Általános Iskolában tanított, ahol 30-40 fős gyermekkórust alapított. 1990-től kezdődően egy évig a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Tanítóképző tanáraként 80 tagú leánykart vezetett. A Művészeti Líceum kórusvezető pedagógusaként az iskola 50-60 fős Armonia vegyes karával több országos díjat nyert. 2005-től az 50-60 fős Primavera gyermekkórust is vezényelte. 2004 és 2010 között a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zene fakultásán karvezetést tanított, ahol húszfős vegyes kart alapított. 

Elismerésre méltó műve a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar, amelynek útját bölcsen építette, fejlődési fázisait következetesen vezette, toborzott, hitt benne, erőt, energiát és szeretetet fektetett bele, szervezett, harcolt, kitartott. A közös éneklés szeretete mellett a labilis lelkivilágú kamaszoknak érzelmi biztonságot adott a közösségben, amiért ma is hálával gondolnak rá. Tudta, hogy kell a találkozás, az ismerkedés, a közelség, a mosoly, a közös élmény, nem csoda, hogy kilenc-tíz házasság köttetett a kórus tagjai között. Gondja volt, hogy utódot neveljen, akinek átadja a kórus vezetését. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kórusának férfi tagjai majdnem mindnyájan az ő keze alatt kezdték pályafutásukat.

17 éven át karnagyként a marosvásárhelyi Vártemplom Psalmus kórusával szerzett felejthetetlen élményeket elsősorban a gyülekezet tagjainak. Kilenc kórusával, együttesével gyakran járt kiszállásra belföldön, és többször szerepeltek külföldön is.

Éveken át szervezte a Bárdos Lajos – Nagy István Nemzetközi Kórusfesztivált. 

Karnagyként vallotta és tanította, hogy a zenepedagógusi-karvezetői mesterséget csak gyakorolva lehet elsajátítani. Arra is gondja volt, hogy a következő nemzedékeknek maradandót hagyjon Gyakorlati tanácsok karvezetőknek című tankönyvével, valamint hogy az erdélyi zeneszerzők műveinek előadását szorgalmazza. 

Munkásságát az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Nagy István-díjával (1996) ismerték el. 1998-ban a Budapesti Bárdos Lajos Zenei Hetek Alapítvány Fesztiváldíjas Karnaggyá nevezte ki, 2011-ben vette át Az Erdélyi Magyar Közművelődésért díjat, 2017-ben, az Értékmentők díj átadásakor Ötvös József református lelkész mondott kedves, megható méltatást.

Munkabírását és kitartását tükröző karnagyi tevékenysége mellett (voltak évek, amikor egyszerre öt kórust vezetett) zeneszerzői munkássága is elismerésre méltó. Vezénylési stílusát az elegancia és a biztonságérzet jellemezte, emberként a szerénység, a kiegyensúlyozottság, a pontosság, a lelkiismeretesség és a türelem voltak fő jellemvonásai. 

A hűség példaképét jelentette, hitt Istenben, a közösség erejében, az együtt dolgozás örömében, a kulturális értékekben, az ifjúság érdeklődésében és nevelhetőségében, egész életét a közös éneklés megteremtésének és megtartásának szentelte. Küldetése volt, amit következetesen véghezvitt, szolgált, boldog volt és másokat is boldogított. Kovács András szelleme sokak emlékezetében immár legendaként él tovább – hangzott el többek között az utód, dr. Benedek Tibor Magor, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zene Intézetének adjunktusa, a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar jelenlegi vezetőjének emlékezetes méltató beszédében. 

Keresztes Györgyi: Kőbe zárt érzelmek
Fotó: Nagy Tibor