2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az előadás utáni tapsviharból ítélve egyik legsikeresebb táncprodukcióját mutatta be pénteken este a Maros Művészegyüttes.

Fotó: facebook/Maros Művészegyüttes


 

Az előadás utáni tapsviharból ítélve egyik legsikeresebb táncprodukcióját mutatta be pénteken este a Maros Művészegyüttes. Az Imádság háború után című előadással tisztelegnek, emlékeznek az alkotók, a táncosok és a részt vevő színművészek az első világháborúra, az elhunyt áldozatokra.

Az első világháború és annak következménye talán a mohácsi csata után a magyar történelem legnagyobb tragédiája, hiszen földjüktől elszakadva egy olyan ügyért mentek csatába a katonák, amelyet nem igazán érezhettek a magukénak. S mindezt fokozta az, hogy a hadba vonulók kezdeti lelkesedését hamar megtörték a távolban zajló vesztes csaták. Ráadásul a végkifejlet egy elfoglalt, megcsonkított országot eredményezett, a politikai kudarcnak pedig máig érezhető hatása van mind az anyaországi, mind az ily módon külhonba szakadt magyarokra. Nem csoda, hogy azóta sajátos folklórja alakult ki a nagy háborúnak. Elsősorban azok a dalok, amelyek a fronton vagy az otthonmaradtak körében születtek, ma már részei azon népi alkotásoknak, amelyek egy nemzet lelkületét tükrözik. Ezekre építette táncszínházi produkcióját Varga János koreográfus is, aki egy kitalált napló által, Ady Endre és Gyóni Géza költők soraival vezeti végig a nézőt a történeten. A sorstragédia önmagában egy ballada, amelyet a néptánc és a táncszínház ötvözött elemeivel mondanak el a Maros Művészegyüttes tagjai. Tollas Gábor és Benedek Botond színművészek kettős szereposztásban mesélik el mindazt, ami honvédjainkkal történt a bevonulástól a hazatérésig, miközben a tánc, a mozgás eszközeivel húzzák alá a felolvasottakat, elmondottakat a daliás vitézek, az őket búcsúztató, majd hazaváró lányok, szeretők, anyák, asszonyok. Látjuk, amint bevonulnak a legények, majd kiderül, hogy a háború nem hőseposz, nem szórakozás, hanem véres, értelmetlen csatározás, amely őrületbe kergeti a résztvevőket, lélektépő az otthon maradottak számára. Az előadás belső feszültségét nemcsak a néptáncok ritmusával fokozza, hanem paralingvisztikai jelzésekkel, bizonyos szimbolikus tárgyakkal való játékkal, mint a katonasisak, vagy egy darab kötszer, vagy akár a torzóba átalakult női testek. S ez teszi egyedivé, különlegessé az előadást. Az elhangzó, igen találó versek ismétlése, a fokozódó intenzitású előadásmód is rátesz minderre egy lapáttal.

Külön ki kell emelni a díszletet (Boka Gábor), amely a lövészárkokat tárja elénk, de lehet ez egy olyan fal is, ami elválaszt bennünket a valóságtól, az apát, fiút családjától, a zárt világ jelképe is, amelyből akkor, 100 évvel ezelőtt nem sok esély volt a menekülésre. A Bandi Kati tervezte jelmezek nem egyszerű, a kort idéző katonaruhák, hanem olyan „mindenkori” egyenöltözet, amely azt sugallja, hogy legyen viselője bárki, bármilyen nemzet fia, ez a ruha lecsupaszítja őt érzelmeiben: egy gépezetté, olyan áldozattá válik, aki már nem irányíthatja sorsát. A lányok ruhája követi a népviselet szimbolikus színvilágát, a szoknyák forgásával kialakult harangforma nem véletlen – hány elhunyt áldozatért szóltak a harangok a falvakban, ahol ma is szinte mindenhol emlékoszlopok őrzik a világháború halottainak nevét?

Boczó István zeneszerző nagyon jól ötvözte a ma is sokak által énekelt katonadalokat modern, kortárs zenével, amely kiválóan követi a táncszínházi játék ritmusát.

Talán annyi kritika illetheti a produkciót, hogy vannak részek, ahol a hatás fokozásáért jobban el lehetett volna választani a zenét a lírai előadástól s a balladai betétektől (Kásler Magda), amelyek – főleg a vége felé – még odakívánkoztak. A tragédia hangsúlyozásáért nem ártott volna, ha az elején a valóságnak megfelelően megjelennek a vidám katonák, akik nem sejtették, mi vár rájuk, mert ezáltal a darab csattanója is erősebben hatott volna. Lehet, hogy előadásában összeérik majd a produkció, amely olyan erős üzenetet hordoz, hogy bármely (nem csak néptánc-) fesztiválon megállja a helyét, sőt, ha lenne angol nyelvű változata, akkor világkörútra is elindulhatna vele a Maros Művészegyüttes.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató