2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tanácskozáson a NATO védelmi miniszterei

  • 2014-02-25 16:48:54

  • MTI

Az Ukrajnában kialakult helyzetről is egyeztetnek szerdai és csütörtöki tanácskozásukon a NATO védelmi miniszterei. 

Az Ukrajnában kialakult helyzetről is egyeztetnek szerdai és csütörtöki tanácskozásukon a NATO védelmi miniszterei.

Egy neve elhallgatását kérő NATO-forrás elmondta: abban nem sikerült konszenzusra jutni, hogy összehívják a NATO–Ukrajna bizottságot, így csak a csütörtök délelőtti, Afganisztánról szóló egyeztetésen kerülhet szóba az ukrán helyzet, mert az afganisztáni nemzetközi erőkben a kelet-európai ország is részt vesz. A 28-ak szerda este munkavacsorán tárgyalnak majd Ukrajnáról. A forrás egyértelművé tette, hogy a NATO katonai értelemben egyáltalán nem foglalkozik azzal, ami Ukrajnában történik, a politikai következmények értékelése a cél. Kitért arra is, hogy a májusi ukrán választásokat követően akár erősödhetnek is a NATO és Ukrajna kapcsolatai, ám azzal, hogy ehhez Moszkva mit szól, majd akkor foglalkozik érdemben az észak-atlanti szövetség, ha az új ukrán vezetés az előzőtől eltérően ismét deklarálja, hogy csatlakozni óhajt a NATO-hoz.

A szerdai tanácskozásokat a képességek fejlesztésének témája határozza majd meg. A szövetség célja, hogy a válság miatti szigorúbb költségvetési korlátok dacára a meglévő forrásokkal és eszközökkel, okosabb megoldásokkal növelni lehessen az európai védelmi kapacitásokat. A NATO működését ma 75 százalékban az Egyesült Államok finanszírozza. Egyes NATO-országokban 35-40 százalékkal esett vissza a védelmi költségvetés a válság miatt – mutatott rá a névtelenséget kérő tisztviselő. Továbbra is napirenden lesz, hogy miként lehet megőrizni az afganisztáni misszióban szerzett úgynevezett interoperabilitást, vagyis annak képességét, hogy a nemzetközi erők hatékonyan tudjanak együttműködni.

Kidolgozásra várnak még a részletek az úgynevezett kapcsolt erők kezdeményezés kapcsán is, amely azt jelentené, hogy egy-egy nagyobb kapacitásokkal rendelkező ország maga köré gyűjt kisebb NATO-tagokat, és közösen fejlesztik képességeiket. Ha ez megvalósul, a kelet-közép-európai országok Németországhoz kapcsolódhatnak ezen a téren – mutatott rá az előkészítést ismerő forrás.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató