2021. szeptember 26., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

E kettős címmel nyílt meg Simon Endre egyéni kiállítása augusztus 31-én a marosvásárhelyi Bernády Házban. A székesi születésű művész 2002 óta Magyarországon él, de sosem adta fel vásárhelyiségét, megőrizte ragaszkodását ahhoz a városhoz, ahol tehetségét kiteljesítve elindult a művészet útján, és a régió egyik meghatározó alkotó egyéniségévé, művészetszervezőjévé vált. Ezt azzal is bizonyította, hogy az utóbbi két évtizedben is gyakran utazott haza, felmutatni festészete friss termését. És mindig meg tudta lepni közönségét valamilyen újdonsággal, ami hozzá tudott adni valami többletet a korábban már megismert és megkedvelt sokrétű festői világához. Törökbálinti műterme folyamatosan új művekkel gazdagszik, alig találni már szabad helyet az olajkompozíciók, pasztellek, fekete-fehér grafikák sokaságában, amelyekből bármikor több különböző kiállításnyi anyag is bemutatható. Most is, 85. születésnapja közeledtével, egyszerre három egyéni tárlatra való válogatással rukkolt elő, és mind a három más-más jellegű, mégis teljes értékű összeállítás. Három fontos helyen kerültek az érdeklődők elé, időrendben: néhány hete Kolozsváron, a Bánffy-palotában, egy hete Budapesten, a Műcsarnokban, és most nálunk, Marosvásárhelyen, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány székházában. Terjedelmében az utóbbi a legkisebb, de élményt ugyanolyan bőséggel kínál, mint a kincses városban a Szín és forma, illetve a magyar fővárosban a Színtér – álomtér című kiállítás. 

A tárlatnyitó zenés mozzanata Bálint Zsigmond fotóján (balról): Zágoni Előd, N.M.K., Kilyén László, valamint Hunyadi László, Hunyadi Mária 


A Bernády Galéria szűkebb tere szabta meg az itteni képlétszámot, a vásárhelyi művészetkedvelők viszont olyan szempontból voltak kedvezményezettebbek, hogy a Kultúrpalotában rendezett 2012-es átfogó, nagy Simon-kiállítás után a helyiek még többször betekinthettek a festő alkotóműhelyébe a könnyebben megrendezhető kamaratárlatok révén. A jelenlegi nem mutathatja fel Simon Endre értékes piktúrájának, sokrétű munkásságának minden arcát, de ezeken a képeken is jól érzékelhetőek vitalitással telt, egyéni hangú művészetének erényei. A cím már előrevetíti, hogy elsősorban Simon Endre tájfestészete, színeinek örömünnepe kap itt kiemelt figyelmet. Erdély természeti szépségei mellett a napfényes Itália nyújtott ihletett látnivalót a művésznek. Ez a válogatás főleg a hagyományos természetábrázolás vonalán telítődik személyességgel, Simon Endre ezeken a festményeken inkább engedte, hogy a valóság vezesse ecsetjét. Piktúrájának elvontabb, nonfiguratív vonulata ezen a kiállításán kevésbé érvényesül. Bár itt is érdekes megfigyelni, hogy működik az absztrahálás, miképpen alakul a reális látványként is megkapó virágcsendélet különös biomorf alakzattá, illetve szabálytalan, hangulatos fényjátékká. A kurátor Simon Zsolt gondoskodott róla, hogy ezek a munkák egymás mellé kerüljenek, és a többiek is saját egységet alkotva fokozzák fel kisugárzásukat. A három téli táj például a maga diszkrét, szelídebb tónusával is valósággal magához vonzza a nézőket, miközben a négy szokatlanul elnyújtott, méretes alkotás színei élénk dinamizmusával, a formák hangsúlyozott ritmusváltásával ragadja magához a tekintetet. Persze a szülőfalu, Székes határa is mélyen beékelődött Simon Endre emlékezetébe, álmaiba. Miképpen hiányozhatna ez egy ilyen jubileumi kamarakiállításról?! Az olaszországi, szicíliai utazás pedig olyan élmény, ami mindegyre kikívánkozik az emberből. Pláne, ha festő, kivételes erejű, önmagunkat és életünk színtereit szuggesztíven láttató, fáradhatatlan vizuális művész. Simon Endre kétségtelenül az. Ezt ez a tárlat is jól tanúsítja. Legyen még sok hasonló örvendetes találkozásunk szépségben fogant, élményidéző alkotásaival!  

Önarckép a művész törökbálinti műtermében 2016-ban

Fotó: Dorel Cozma



A maszk nem akadály


Feltűnt Székes is... napfényes fal a galériában