2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Magyarkirályfalván november 8-án, szombaton ünnepélyes keretek között adták át a felújított művelődési otthont, amit a hagyományos Márton-napi szüreti bál követett.

Fotó: Nagy Tibor


Magyarkirályfalván november 8-án, szombaton ünnepélyes keretek között adták át a felújított művelődési otthont, amit a hagyományos Márton-napi szüreti bál követett. A Kis-Küküllő mentén Magyarkirályfalván, de Ádámoson, Sövényfalván és Küküllődombón is a hagyományt követve ilyentájt kóstolják meg az újbort és vágják le a felhizlalt Márton-napi ludat, amelyhez számos hiedelem és babona fűződik.

A művelődési ház átadó ünnepsége este hét órakor kezdődött. Amint Ádámos község polgármestere, Sipos József hangsúlyozta, korábbi időpontra nem lehet ilyen jellegű eseményt beütemezni, ugyanis a vidéki ember hazavárja a legelőről a tehenét, és csak az esti fejés után ölti magára ünnepi öltözékét, hogy a hagyományos szüreti bálban hajnalig tartó jó kedvre derüljön.

A népi hagyomány, a falusi gazdálkodás éves ritmusa szerint a Szent György napján kezdődő mezőgazdasági munkálatok idénye Szent Márton napján zárult. Márton-naptól kezdődik az úgynevezett kisfarsangi időszak, mely a gasztronómiai élvezetek, a lakomák és a bálok szervezésének ideje is.

Amint Sipos József kifejtette, a művelődési otthon felújításához szükséges pénzösszeget a helyi tanács költségvetéséből különítették el. A munkálatok 12.000 lejbe kerültek, és egy hónap alatt elvégezték az épület külső-belső felújítását, a falburkolat felrakását, az ablakok termopánra cserélését, a padlócsemperakást, valamint a belső illemhelyek kialakítását, a konyha korszerűsítését stb. Községbeli céget bíztak meg a felújítási munkálatok elvégzésével, mely azért is volt halaszthatatlan, mert községszinten Magyarkirályfalván szerveznek a legnagyobb számban társas összejöveteleket, rendezvényeket, halotti torokat, keresztelőket, esküvőket stb.

Egyelőre a régi ülőalkalmatosságokat használják, de versenytárgyalást írtak ki kárpitozott székek megvásárlására. „A Helyi Akciócsoport révén 25 ezer euró értékben írtunk ki pályázatot hétszázötven kárpitozott szék megvásárlására a három kultúrotthon részére, reméljük, hogy márciusig már a művelődési intézményeinket díszítik. Marosvásárhelyre adtuk le a pályázatunkat, és a jelentkező cégek közül egy magyarkirályfalvi asztalosipari vállalkozó ajánlattétele lett a nyertes. Ez számunkra örömteljes hír, ugyanis nagyon jó szakember hírében áll a családi vállalkozás irányítója. Mivel a küküllődombói kultúrotthont visszaigényelte és -kapta az egyház, sajnos, a tanács nem engedélyez semmilyen befektetést. Ezért új, kényelmes székekkel is csak a magyarkirályfalvi, sövényfalvi és ádámosi kultúrotthonokat tudjuk ellátni, ami számomra, küküllődombói lakosként, nagyon kellemetlen” – mondta a polgármester.

A magyarkirályfalviakat arra kérte a községgazda, hogy óvják meg az épület állagát, mert értük újult meg, és kár lenne a befektetett munkát tönkretenni.

Kálmán Hajnalka óvónő kérdésünkre elmondta, az est során a művészi műsor keretében előadott magyar népi táncok mellett román, arab és cigány táncokra is sor került, amelyeket az ádámosi diákok adtak elő, felkészítőik a községi általános iskolák pedagógusai voltak. Ugyancsak az ádámosi diákok előadásában egy rövid színdarabot is megtekinthettek a jelenlévők, mely a fiatalok életében a drogok és alkohol káros hatásairól szólt. A szüreti bálon felléptek a küküllődombói táncosok, akik csősztánccal és népi tánccal szórakoztatták a jelenlévőket. Felkészítőjük Székely Loránd volt. A saját diákjaimból álló királyfalvi Harangvirág furulyacsoport szüreti dalokat hozott a művelődési otthon átadási ünnepségére – sorolta az óvónő a községbeli diákcsoportok művészi műsorát.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató