Szükség van-e a fiókák megmentésére?

Májustól augusztusig tart az az időszak, amikor gyakran találkozhatunk elhagyottnak tűnő fiókákkal vagy kölykökkel a természetben vagy akár városi környezetben, és ilyenkor kapja a menhelyünk a legtöbb segélyhívást. Azonban figyelem! Sok madárfaj fiókái önszántukból hagyják el a fészket, még mielőtt repülni tudnának, és a szüleik még napokig etetik, szükség esetén pedig védelmezik őket.

Ugyanakkor az énekesmadarak – és főleg a nem veszélyeztetett fajok – fiókáinak mentése fajvédelemi szempontból nem igazán értékes tevékenység, inkább érzelmi vetülete van, hisz természetes, hogy a fiókák egy része ragadozók áldozata lesz, vagy betegségek és balesetek révén pusztulnak el. Ez a természetben fennálló egyensúly szabályozásának része, hisz a kis- és közepes méretű énekesmadarak évente 2-3 fészekaljat raknak, így egy pár fiókáinak a száma elérheti az évi 30-at, azaz igazán szapora fajoknak számítanak. Tehát a populációk fennmaradása biztosított bizonyos számú fióka elpusztulása esetén is. Sok esetben a tollas fiókák nem árvák és nem elhagyottak! Sok faj esetében ez az „egyedül hagyás” része a tanulási folyamatnak, a szülők ilyenkor is figyelik és védelmezik a fiókákat. A fészekhagyó fiókás fajok (például a fekete és énekes rigók) gyakran a szülők veszélyjelzésére ugranak ki a fészekből, és ezáltal befejeződik a fészeklakó fejlődési szakaszuk. E fajoknál csak bizonyos esetekben kell visszahelyezni a fiókákat a fészekbe: például ha erős szél miatt estek ki, vagy amikor a fiókák még nagyrészt pihetollakkal borítottak. E fészekhagyó viselkedés bizonyos mértékben az odúlakó fajoknál is előfordul: például a cinegéknél, verebeknél, seregélyeknél és az erdei fülesbagolynál is.

És akkor mit mentünk meg?

A csupasz, fehér pihés, csukott szemű, járásra vagy állni képtelen, sebesült, rendellenes szárny- és lábtartású fiókákat. A nagy testű madarak (gólyák, ragadozó madarak) fiókáit, amelyek testének nagy része még csupasz, toll nélküli. Esetenként a madarak olyan helyekre építik a fészküket, ahol a fiókák túlélése bizonytalan, ilyenkor érdemes lehet közbelépni. A rokonszenv és a sajnálat vezeti sok embertársunkat akkor is, amikor menteni próbálják a mezőn, erdőn és erdei tisztásokon tett kirándulásaik során fellelt őz, nyúl és hasonló emlősfajok fiataljait. Habár ezek az ivadékok elhagyottnak és védtelennek tűnnek, ez csak látszat, és távol áll az igazságtól. A szülők okkal hagyták őket hátra ezeken az általuk ismert, védett helyeken, és hamarosan visszatérnek hozzájuk! Ezért nincs szükségük mentésre! Tehát ne nyúljunk hozzájuk, ne zavarjuk és ne költöztessük a kölyköket! Biztonságosabb nekik, ha nem zavarjuk őket! Ha további tanácsra van szükségük, hívjanak a 0722-533-816-os számon!

A Milvus madárvédő egyesület