Szülővárosa díszpolgárává avatták Bocskay Vincét

A Bernády Közművelődési Egylet kezdeményezésére művészi és emberi nagysága elismeréseként Szováta önkormányzata a város díszpolgárává avatta Bocskay Vince szobrászművészt. A szobrász hétfőn, pontosan 70. születésnapján vehette át az oklevelet.

A város képviselőtestülete úgy vélte, hogy a születésnap kiváló alkalom a díszpolgári cím átadására és a művész köszöntésére. A hétfőn este a városháza dísztermében tartott ünnepségen Mester Zoltán, a Bernády Közművelődési Egylet elnöke méltatta Bocskay Vincét. Németh László szavait idézte, miszerint Isten mindig ledobja a pénzét valahová. Szovátán is ledobta a pénzét (és nem csak egyetlen tallért), és pontosan hetven évvel ezelőtt Bocskay Vince sírt fel a bölcsőben. Nem véletlenül akkor, hiszen abban az évben halt meg Erdély és a Bánság nagy avantgárd szobrászművésze, Gallas Nándor, és a hiányt pótolni kellett az élet nagy sorskönyvében. Ez a pótlás pedig nagyon jól sikerült.

Az esten bemutatták a Magyar Művészeti Akadémia által Bocskay Vincével forgatott, A groteszk fejedelem című portréfilmet, majd a kitüntetettet régi emlékek felidézésével köszöntötte a Maros Megyei Tanács elnöke, Szováta volt polgármestere, Péter Ferenc. 

„Köszönjük, hogy világító lámpatest vagy számunkra! Köszönjük, hogy megmutatod nekünk a te világodat, amit mi a másik oldalon nem látunk” – mondta közvetlen, baráti hangon Fülöp László Zsolt polgármester, mielőtt a kitüntetésről szóló oklevelet átadta volna a művésznek.

Az ünnepi pillanatokat Cuzic Bianca és Tófalvi Edit zongorajátéka, Kertész Ildikó és Szász Teréz szavalatai (Németh János: Bocskay Vince születésnapjára, illetve Jánosházy György: Bölcső, váram, szerelmem: Erdély) tették fennköltté. 

„A Jóisten gazdag áldása kísérje léptét, keze munkáját, szíve szerénységét, szemei szelídségét, bölcs tapasztalatát és kiváló humorát!” – szóltak elismerően a művészről tisztelői és volt tanítványai.

Szovátától a nagyvilágig és vissza

Bocskay tehetségére tanítója figyelt fel rajzórákon, ezért továbbtanulásra ösztönözte a gyereket, aki elindulása előtt, 1959-ben először életében nézett meg kiállítást, a Kusztos Endréét. Nagy élmény volt számára, talán ekkor koppant a lába előtt a ledobott tallér. 1962 és 1968 között a marosvásárhelyi művészeti középiskolában tanult, érettségi után a kolozsvári képzőművészeti egyetemen töltött hat évet, majd a katonai szolgálat után, bár sokkal kecsegtetőbb ajánlatokat is kapott, úgy döntött, hogy szülővárosába tér vissza, ahol rajztanári állást vállalt, s a tanítás mellett kisplasztikákat készített műtermében. Groteszk hangvételű munkáival olykor abszurdba hajló, máskor esendően gyarló emberi szoborvilágot teremtett, ami azonban nem voltak összhangban a kor ideológiájával. 1977-től tizenkét egyéni kiállítása volt, majd a rendszerváltás után megnyíltak számára a kapuk az anyaországi bemutatkozás előtt is. Ami pedig addig elképzelhetetlen volt számára, az arasznyi alkotások után alkalmat és megbízatást kapott köztéri szobrok készítésére. Szovátán elsőként Bălcescu és Petőfi szobra került ki a keze alól a fürdőtelepi parkba, azóta pedig nemcsak Szovátán, hanem Sepsiszentgyörgytől Marosvásárhelyen és Kolozsváron át Százhalombattáig állnak a Márton Áront, Kálvint, Mikes Kelement, Apor Vilmost, Bod Pétert, Szent Lászlót, Sütő Andrást, Deák Farkast ábrázoló köztéri szobrai, valamint számos emlékmű is az ő keze munkáját dicséri. Néhány éve azt vallotta magáról Bocskay: „Lényegében szándékaim szerint alakult az életem. Családban és nemzetben gondolkodom, élek és alkotok. Azok közé tartozom, akik születésük helyén érzik a legjobban magukat” – derült ki a laudációból.

Folytatni a munkát

Nem tartja magát prófétának a saját hazájában, nem is volt szándékában az lenni. Amit létrehozott, észrevették mások is, és úgy döntöttek, hogy most őt tüntetik ki – mondta el szerényen lapunknak a díszpolgári cím átvétele után a művész. Bevallotta, jó érzés ennek a címnek a birtokában lenni, de a legfontosabb számára, hogy egészségben megérhette ezt a szép életkort. A munkát folytatja, további tervei vannak: addig él, amíg dolgozik, és attól él, hogy dolgozhat. Amíg lehet, azt szeretné csinálni továbbra is, amit ötven éve tesz, és reméli, a gondviselés erőt ad a folytatáshoz. Egyik szobrász elődje szavaival vallja: kinek-kinek ott kell valamit létrehozni, ahol született, mert annak a földnek adósa, amíg él.

Isten éltesse, művész úr!