2019. november 21., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kincses Spectrum

Vissza kell lapoznunk 1968-ig. Decemberben megjelent Kincses Elemértől egy novellácska: A gomb. Az Utunk (a fiatalabb olvasók kedvéért: kolozsvári irodalmi hetilap, utódja a Helikon) közölte, s Árkossy István készített hozzá egy remek illusztrációt, amelynek eredetijét megszereztem és berámáztattam. A sztori rövid és feszes. Egy névtelen pacák egy asztal mellett ül, előtte pedig az a nyomógomb, amely az atomháborút elindítja. A pacáké a felelősség, de akik hangszórón kommunikálnak vele, állandóan hergelik, azt akarják elérni, hogy nyomja már meg. A megoldásra már nem emlékszem (nyilván nem nyomta meg, mert még élünk), csak arra a feszültségre, amit az akkor 22 éves író olyan remekül tudott kezelni. Árkossy rajza azzal fokozta a nyomást, hogy alacsony szobát rajzolt a pacák köré, s a kintről érkező piszkálások mellett ez is nyomasztóan hatott: a plafon arasznyira lehetett a főhős feje fölött. Szöveg és rajz szerencsés találkozása volt, s a drámai hangulat maradéktalanul összejött. 

A második Kincses-epizód 2007-ben esett meg; akkoriban a Mentor Kiadó szerkesztőjeként kerestem a kenyerem. Király István rám bízta Kincses Elemér Soha című regényének kéziratát. A szerkesztő számára ünnep a jó kézirat, mert nem megkeseríti, hanem felüdíti a napjait. Két jó téma: Marosvásárhely és szerelem. Nem kellett sokat szöszölnöm vele, a szerző dedikációja igazolja, hogy elégedett volt a munkámmal. Azóta lefordították, és megérte a második kiadást, tehát ezzel is minden rendben van. 

A harmadik epizód egészen friss, október 13-án megnéztem Kincses Elemér Függöny című darabját a Spectrum Színházban. Már most elmondhatom: ez is rendben van (de azért tessék csak végigolvasni ezt a cikket, ha már nekifogtak). A színlap meghatározása szerint a darab műfaja tragikomédia, íródott P. Kincses Emese regénye alapján. Emese kötete (Ha meglebben a Függöny) a csíkszeredai Pallas-Akadémiánál jelent meg 2007-ben, s akkoriban sokan elolvasták Marosvásárhelyen, mert a város korábbi történetének néhány kulcsfiguráját lehetett fölfedezni benne. A regény elég nyomasztó környezetben zajlott (kommunizmus: benne diliház, szenvedés és megalázás), és nagy figyelmet követelt az olvasótól, mert több szálon futott a cselekmény, és a szálak időnként összegubancolódtak. 

A színdarab megőrzi ugyan a regény főbb motívumait, de további epizódokkal és alakokkal gazdagodott. A szerző – százvalahány rendezés után – uralja a színpad szabályait, mértéktartóan és a színházi tér adottságaihoz igazodva bánik az írói és rendezői eszközökkel. Nem zsúfolta tele fölösleges elemekkel a szüzsét, sikerült megtartani a tartalom és forma egységét. Kilencven perc az nem százötven oldal; kevesebbet – a szikár lényeget – kell megmutatni, a korkép megrajzolását nagyban segítik a színpadi eszközök. 

Diliházi ápoltak és szabadon sétáló őrültek meg gerinctelen maskarák forgatagában kell embernek maradni – röviden így foglalhatnám össze a cselekményt. Az ilyen környezet megkíván egy kis abszurdot és komikumot is, mert anélkül nem lehetett kibírni Ceau elvtárs rendszerét. A cselekmény folyamán az idősíkok lassan elrendeződnek, a főhős élete és sorsa egyetlen szállá sodródik össze. 

Mit lehet egy tízszer tízes színpadon, négy színésszel megcsinálni? Például ezt a darabot – remekül. A színházi zsargon hajdan sűrűn használt kifejezése volt a ’kabinetalakítás’ – ezzel jellemezték a (mellék)szereplő(k) kiemelkedő alakítását. A Spectrum Színház előadásai láttán (pl. Szomorú vasárnap, Ég a nap Seneca fölött) lefújhatjuk a port erről a szókapcsolatról, s figyelmébe ajánlanám a mai színikritikusoknak: tessék gyakrabban és bátrabban használni, ha van akire rámondani. (Hogyan? Marosvásárhelynek Oláh Tibor óta nincsenek kritikusai? Pedig azóta színházi egyeteme is van a városnak…) 

A kisebb döccenők ellenére pergő, jó előadást láthattunk, én kilences érdemjegyet adnék a csapatmunkára, s a szerző-rendező mellett név szerint is megemlítem a szereplőket, illesse őket dicsfény és babér: Czikó Julianna, Szász Anna, Márton Emőke-Katinka, Ruszuly Ervin. (A három mellékszereplő fejenként négy-hat alakot kelt életre – ’életesen’!)

Még valamit! A Spectrum Színház már kialakította a maga rétegközönségét (’szépkorú’ hölgyek és urak alkotják), akik ezt a darabot is szeretni fogják, mert ők még emlékeznek azokra a nyomasztó esztendőkre, s örömüknek az ad hátteret, hogy azok az idők végleg(?) ELMÚLTAK. 

Kep leirasa