Dokumentumfilm egy erdélyi Nagyasszony regényes életéről

A maga természete szerint és szabadon

Fordulatos, színes, izgalmas, a dokumentumértékű jeleneteket megfilmesített képsorokkal, interjúkkal felváltó alkotás készült a huszadik század kezdetének érdekes, művelt, szenvedélyes, bátor, a jótékonyságban jeleskedő erdélyi nőalakjáról, báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Caroláról. A filmet a budapesti premier után november 25-én Kolozsváron mutatták be a Sapientia EMTE Hunyadi Mátyás dísztermében, majd másnap – meghívottak jelenlétében – az egyetem Marosvásárhelyi Karának aulájában is.

Alkotói a báró Bornemissza Elemérné emlékét ápoló Carola Egyesület tagjai, akik névadójuk életművének, céljainak, szellemiségének a népszerűsítését vállalták abból a meggyőződésből, hogy „manapság is szükségünk van női példaképekre”. A film producere Molnár-Bánffy Kata, szövegkönyvírója Ugron Zsolna és Szebeni Zsuzsanna, aki Bertha Lívia mellett a rendező is egyben. A maga természete szerint és szabadon című alkotás többéves kutatómunka nyomán születhetett meg, amelynek eredményeit a forgatás során megtalált értékes filmes és fényképes dokumentumbetétek egészítik ki. A kolozsvári bemutatón részt vett Lévai Anikó, aki Tőkés Erzsébet mellett a Carola Egyesület tagjaként hozzájárult ahhoz is, hogy Szilvássy Carola sírja a Házsongárdi temetőben ne merüljön a feledés homályába. 

A filmben kirajzolódik a Szilvássy Béla hadrévi földbirtokos és báró Wass Antónia házasságából 1876-ban született nagyobbik lány, Carola élete, és egyben a századforduló békés, majd a huszadik század erdélyi magyar történelmének viharos évei.

A gyermekkori csínyeket felelevenítő képsorokat követően találkozunk a Bécsben végzett tanulmányok után magas, karcsú, érdekes arcú, sportos, temperamentumos, szórakoztató, művelt lánnyá fejlődött Carolával, aki felkeltette a bonchidai gróf, Bánffy Miklós figyelmét is. Bár apjának ellenállása miatt házasságot nem köthettek, mindvégig barátok maradnak. „17 éves volt, amikor először láttam, egész életemen át ismertem és becsültem. Az Erdélyi történet Adrienne-jében sok vonást felhasználtam belőle…” – írta Caroláról Bánffy Miklós, akinek első színdarabja, a Naplegenda is Caroláról szólt. 

Óváry Zoltán, a világhírű kutatóorvos memoárkötetében nagy szeretettel emlékezik keresztanyjára, Carolára, aki édesanyja, Óvári Elemérné Purjesz Olga szalonjában „lágy szépségével” tűnt ki. A keresztfiú szerint a legelegánsabb nő volt az egész Monarchiában, „kivételesen jártas az irodalomban, a művészetekben, és németül, franciául, olaszul és angolul beszélt”. 

Vonzódott a színházhoz, a kolozsvári színpadon Ibsen Nóráját játszotta. A filmezés is érdekelte, 1913-ben rendezőasszisztensként és főszereplőként vett részt az alakuló kolozsvári filmgyárban készült Az apacsnő szerelme című moziszkeccsben, amelynek eredeti felvételei is láthatók a dokumentumfilmben. 

Carola húszéves korában ment férjhez báró Bornemissza Elemér szilágycsehi földbirtokoshoz, a Károlyi grófok tiszttartójához, aki csillagászati összeget fizetett, hogy felesége a világon első nőként repüljön a találmányát 1909-ben Budapesten bemutató Louis Blériot repülőgépén. A körülmények ellenére Erdély legszebb vadászkastélyában, Szivágyon mégsem a hosszú boldogság várt rá, szeretettel nevelt kisfia, akit férje betegen vadászatra vitt, skarlátban meghalt, amit Carola soha nem tudott megbocsátani. Attól kezdve, ahogy a filmen is látható, a karácsonyokat egyedül, céltalanul vonatozva töltötte. Szemléletes képek mutatják be az első világháborúban az orosz–lengyel front hadikórházaiban önkéntesen dolgozó Carolát. 1916-ban gróf Bethlen Istvánné Bethlen Margittal, gróf Bánffy Miklóssal és dr. Genersich Gusztávval 140 gyermeket mentenek ki a lángokban álló, ostromlott Nagyszebenből. 

A megfilmesített képsorok mellett a munkafolyamat során felfedezett eredeti felvételek idézik a két világháború közötti marosvécsi találkozók hangulatát. Carola kiváló szervezőként fontos szerepet töltött be a helikoni íróközösség létrehozásában, nagy segítségére volt a Kemény családnak a vendéglátás megszervezésében. A helikoni írók is szívesen bízták rá kéziratukat, hogy elolvassa és véleményt mondjon róluk. A „Helikon nagyasszonya” Szántó György szerint „…egyéni gondolkodású, mélyen érző, aki sok arcát ismeri az életnek, fájdalmait, örömeit, vágyait és emlékeit sohasem rejti pózok alá. Az a vitalitás, amellyel mindketten fölébe kerekedünk a sorscsapásoknak, mindenesetre közös bennünk”.

Kivételes szociális érzékenységéről a kolozsvári nőegyletben – amelynek élére harmadszor is visszaválasztották – végzett tevékenysége tanúskodik: az elesettek, betegek, árvák, a rászorulók támogatása. Életének utolsó éveit a diakonisszák körében töltötte, betegségében ők ápolták és ők is temették el. A film pedig azzal az emlékezetes felvétellel végződik, ahogyan Bánffy Miklós helyez el sírjára egy nagy csokor rózsát.

A megfilmesített jelenetekben marosvásárhelyi és kolozsvári színészek láthatók, a felvételek Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Gernyeszegen és Marosvécsen készültek.

A kolozsvári bemutatón Szebeni Zsuzsanna az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének adta át a Carola Egyesület által készíttetett emléktáblát, amely Szilvássy Carola kisfiának márványba vésett portréjával (Éltes Barna szobrászművész alkotása) a szebeni árvák megmentésének állít emléket, és Carola egykori lakóházára kerül majd. 

Kedvező visszhangok 

– Milyen volt a film budapesti fogadtatása? – kérdeztem Szebeni Zsuzsannától, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetőjétől a kolozsvári bemutatót megelőzően.

– Egyelőre a visszhangok elég pozitívak mind a filmszakma, mind a történészek részéről. A budapesti bemutatón jó érzés volt számomra, hogy nem unta meg a nézősereg, nem hagyták ott a filmet, nem találkoztunk csalódott emberekkel, ellenkezőleg, nagyon sok kérdésre kellett válaszolnunk. Az is igaz, hogy mindazok, akik a zártkörű vetítésre meghívót kaptak, az átlagnézőhöz képest a történetet valamilyen szinten ismerték. Úgy érezzük, hogy a film elérte a célját, hogy báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életpályáját megismertesse a közönséggel.

A budapesti bemutató színhelyén, a csodálatos Uránia moziban, ami a látványt illetően nagyon sokat hozzáadott a filmhez, azt éreztem, hogy dinamika van benne, ami a műszaki rendezés és az operatőr csodálatos munkáját dicséri. A plakáton szereplő négy személy szerepkörét nem lehet klasszikus értelemben elkülöníteni, mert összességében egy közös munka volt. Molnár-Bánffy Kata producer mellett Ugron Zsolna az irodalom oldaláról közelített, Bertha Líviának a filmes jelenetekben és a történelmi részletekben volt nagyon fontos szerepe, az én munkám a látványvilág megteremtése és a történet dramaturgiájának ismerete volt. Ez így lett teljes, mert egy olyan komplex életművet, mint a Szilvássy Caroláé, nem lehet a szerepek klasszikus lebontásával bemutatni.

– Egy 2019-ben készült közös interjúban, amikor a báróné filmbe illő életéről volt szó, azt nyilatkoztad, hogy nincs szerencséd, nem kaptál támogatást erre a feladatra. Végül is hogyan sikerült az anyagiakat megteremteni? A köszönetet feltüntető molinón főtámogatóként a Nemzeti Filmintézet szerepel.

– Pályáztunk, de egyértelműen és teljes mértékben a Molnár-Bánffy Kata óriási munkájának az eredménye. Bár a Carola Egyesület is támogatott, az anyagiak megteremtése az ő vállain nyugodott ahhoz, hogy mi a művészi munkát és a dokumentálódást el tudjuk végezni, ami a filmen is túlmutat. Rengeteg anyag gyűlt össze az Erdélyi Református Gyűjtőlevéltárban lévő dokumentumok mellett. Nagyon érdekes például a Dávid Gyulával készült hosszú interjú, aminek csak a töredéke látható a filmben, a H. Szabó Gyulával, a Marta Petreuval folytatott beszélgetés, és sorolhatnánk a háttéranyagot, amit sokkal bővebben forgattunk, gyűjtöttünk össze, mint ami a filmbe belefért. Eltesszük az utókor számára, hiszen például egy olyan filmtörténeti érdekességet dolgozunk fel, amikor segédrendezőként Carola moziszkeccset rendezett 1913-ban Kolozsváron, ami a némafilmgyártás aranykorába vezet vissza. A mi közös alkotásunk egyik fontos célkitűzése az is, hogy film- és irodalomtörténeti érdekességeket villantson fel. 

– Báró Bornemissza Elemérné regényes, eseményekben gazdag életéből mire helyeztétek a hangsúlyt, mit akartatok kiemelni?

– Nekem Bánffy Miklós miatt is, akinek az életét és munkásságát évekig kutattam, nagyon fontos volt, de nem csak azért. Nem tudom elképzelni, milyen fájdalom lehet egy anyának elveszíteni a gyermekét, és ő volt a keresztanyja Kemény Jánosék elsőszülött kisfiának is, akit szintén elveszítettek. Mindezek ellenére képes volt élete további részét a kisgyermekek körében és érdekében leélni. A borzalmas fájdalmat képes volt cselekvésbe fordítani, tenni azért, hogy más anyák ne éljék meg. Mindezt óriási lelkierőnek és iránymutatónak látom, mint ahogyan az arisztokrácia képviselőinek cselekedeteiben is leginkább az szokott meghatni, hogy azoktól az értékektől, amelyekre nevelték őket, a kedvezőtlen külső körülmények sem tántorították el. Carola életpályájára ez különösem érvényes, hiszen az orvosi egyetem bábaképző tanfolyamát elvégezve hatványozottan segítette a nehéz helyzetben lévő anyákat, és az első világháború idején a Ferenc József Tudományegyetemen megszerzett tudást két éven át a sebesült katonák ápolására fordította. 

A film az ígéretek szerint december 27-én a Duna Televízióban is látható lesz.