Szovátán az atyhai Jel kiállítás

Ugyanaz, és mégis más

Ami érték, az mindenütt az, de a hely, az idő, a körülmények függvényében változnak a hangsúlyok és hangulatok, az értékelési szempontok és még sok egyéb. A kiállításokkal is ez történik, ahány kiállítótérben látjuk ugyanazt a műegyüttest, annyiféleképp árnyalódnak, telítődnek benyomásaink. Legfrissebb példa rá a 7. atyhai képzőművészeti kiállítás, amely a Jel jegyében várta az érdeklődőket öt héten át. Nem hiába, az aránylag rövid idő alatt sokan utaztak fel Atyhába, 410 látogatója volt a Kakasülő Galériának Vinczeffy Lászlóék portáján. A június 25. – július 31. között látogatott tárlatról részletesen írtunk már lapunkban, de a folytatás is figyelmet érdemel. A 14 kiállító – a Művészek Atyhai Társaságának alkotói: Berze Imre, Bocskay Vince, Kuti Botond, Kuti Dénes, Sánta Csaba, Vargha Mihály, Vinczeffy László és meghívottjaik: Bíró Gábor, Căbuz Annamária, Csíky Szabó Ágnes, Lakatos Gabriella, Makkai István, Sárpátki Zoltán, Sipos Gaudi Tünde – Szovátán is bemutatkozott. Tárlatuk augusztus 4-én nyílt meg a Kusztos Endre Emlékház képzőművészeti galériájában, igazodva a korábban kirajzolódó szokásrendhez, hogy az atyhai nyitóeseményt a szovátai követi. A koronavírus-járvány okozta kényszerszünet nyilván a fürdőváros kulturális életére is negatívan hatott, a városvezetés, a helyi közművelődés éltetői minden jó kezdeményezést igyekeznek feléleszteni, a városlakókat színvonalas rendezvényekkel kárpótolni. Ilyen ez a Bocskay Vince, Vinczeffy László rendezte kiállítás is, amelynek az emlékház igazán méltó vendéglátója. Népes közönség gyűlt össze, majdnem minden korosztály képviselői ott voltak a négy esztendeje felavatott létesítményben, amely jól tükrözi az életminőséget emelő elképzeléseket és intézkedéseket, melyeket a megjelenteket köszöntő polgármester, Fülöp László Zsolt is felvázolt. 

A karanténos időszak természetesen az alkotókban is mély nyomot hagyott, a zaklatott, mindenféle veszélytől terhelt kor, amelyben élünk, az ő közérzetüket, életérzéseiket is megviselte, kiállításuk is erre vall – hangsúlyozta a tárlatot méltató Nagy Miklós Kund művészeti író. A Jel, a jelhagyás, amely a mostani tárlat hívószava, központi gondolata volt, ugyancsak e válság szabdalta periódus korlátai közé szorult, a bemutatott válogatás, a látvány azonban mit sem veszített megszokott változatosságából, gondolati, vizuális értékeiből. Markáns, erőteljes alkotóegyéniségek a kiállítók, határozott művészi krédó vezeti őket saját útjukon. Idősebbekre, fiatalokra ez egyaránt vonatkozik, műfaji, konceptuális, stiláris törekvésektől függetlenül. Ezt most nem részletezzük, azt viszont, amit írásunk címébe emeltünk, érdemes körvonalazni: ugyanazok a művek láthatók Szovátán is, mint Atyhában, és mégis mintha új tárlaton nézelődnénk. És bizonyára egy következő helyszínen is feltűnik majd ez a megkülönböztető, szubjektív sajátosság. Ott fenn, a hegyi falu magasában a csűrből kialakított Kakasülő és Homloktörő galéria három szintjén, a fény-árnyék szabdalta zegzugokban a fantázia titokzónáiba röpítik a nézőt a kiállított alkotások. Az impozáns szovátai emlékház hófehér falú, négyzetes kiállítótermében körbeveszi a szemlélődőket a teljes anyag, mind a huszonöt, jól megvilágított munka. Sugárzó erőterük együttes hatással árad a tartóoszlopok közt ide-oda sétálgató jelenlevőkre. Egyik hangulat is, másik is megkapó. Kíváncsian várjuk, mit tapasztalhatunk a tárlat egy következő színhelyén. És azt is, milyen zenei csemege társul majd a festményekhez, szobrokhoz, grafikákhoz, textilművekhez. Itt magától adódott a zongorajáték, hiszen ott áll középen Kusztos Endréné Szabó Piroska zenetanárnő egykori zongorája. Bakó Tihamér ihletett improvizációval szólaltatta meg. Hasonlóan kiérdemelte a nagy tapsot Samu Imola népdalénekes is. De a tartós élmény a képzőművészeknek köszönhető. Érdemes a tárlatukra többször is ellátogatni.