2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szoros és meglepő eredmények a szlovákiai választáson

  • 2014-03-17 16:02:27

Nem teljesültek azok a várakozások, hogy az államfőválasztás egy emberről szóljon, s eredményei megerősítsék Robert Fico egyértelmű politikai fölényét.

Nem teljesültek azok a várakozások, hogy az államfőválasztás egy emberről szóljon, s eredményei megerősítsék Robert Fico egyértelmű politikai fölényét – állapította meg hétfői vezércik-kében a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti lap. A pozsonyi újság Két férfi küzdelme, Kiska van fölényben című írása szerint az igen szoros eredmény azt mutatja, hogy Andrej Kiska megverheti Robert Ficót a második fordulóban, de mindenképpen nagyon nehéz dolga lesz. A lap egy másik politikai elemzőt megszólaltatva arra mutat rá, hogy a kormányfő viszonylag gyenge eredménye valószínűleg mozgósítani fogja Robert Fico választóit, s azok a második fordulóban nagyobb számban vehetnek majd részt.
A liberális szlovák Sme napilap hétfői kommentárja szerint Robert Fico győzelme ugyanolyan „letaglózó” volt számára, mint amilyet a jelenlegi kormányfő a 2010-es parlamenti választásokon már megélt, amikor győzni igen, ám kormányt alapítani már nem tudott. Hozzáteszi: a második forduló kimenetele ennek ellenére kétséges, Andrej Kiskáról már korábban bebizonyosodott, hogy a konfrontációban gyengébb Ficónál, s nem tudni, hogyan fogja tudni állni az elkövetkezendő két hétben. A lap egy másik, Fico végének kezdete című írásában arra mutat rá, hogy Andrej Kiska a második fordulóban ugyan nem számolhat biztosan a kiesett jelölteket támogató voksolók szavazataival, ám a Kiskához átpártoló szavazók talán így is többen lesznek, mint azok, akiket Ficónak sikerül addig még mozgósítani.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató